40 nőt erőszakolt meg taxija hátsó ülésén

2008.02.21.

Elkábította áldozatait
40 rendbeli nemi erőszak vádjával kell bíróság elé állnia egy angol taxisofőrnek.

A bíróságra a dél-kelet Londonban taxija hátsó ülésén „tevékenykedő” John Worboys (50) ellen benyújtott kereset szerint a férfi elkábította és szexuálisan zaklatta áldozatait.
Worboys-t azután tartóztatták le, hogy egy hölgy feljelentést tett ellene mely szerint taxija hátsó ülésén megtámadta. A feljelentést követően a rendőrség feltételezte, hogy Worboys több hölgy utast is zaklatott, így egy segélyvonalat létesített, melyen az érintett területen taxis zaklatásnak kitett utasok jelentkezését várták. Megérzésük sajnos beigazolódott.




A segélyvonalra érkezett hívások alapján kiderült, hogy Worboys lottó nyertesnek adta ki magát; áldozatait kábító hatású gyógyszerrel vegyített alkohollal itatta le, majd szexuálisan zaklatta, illetve megerőszakolta. A pénteken megnyitott segélyvonalra kedd délutánig több, mint 50 hívás érkezett. Az áldozatok kivétel nélkül szexuális zaklatásról és nemi erőszakról számoltak be.Az eddig jelentkezett áldozatok jelentős része 17 és 33 év közötti nő, akiket este fél tíz és hajnali fél négy között vett fel egy a Londoni Tooley Street-en, Tower Hill-en, Oxford Street-en, King's Road-on vagy a Fulham-en.

A rendőrség tart tőle, hogy a nyomozás során az áldozatok száma tovább emelkedhet.

Forrás: 5Perc Magazin