Nagy István (Sugó Taxi 7) Emléktorna, Baja Petőfi-sziget

2006.09.12.

2006. Szeptember 09-10.-én Baján rendezték meg a VII. Országos Kispályás Taxis-kupát.
Hihetetlen izgalmakat éltek át, a torna résztvevői! A legjobb négybe, csak egy budapesti csapat tudta magát beküzdeni. Ennyi ember talán még soha nem drukkolt a Budapest Taxi oroszlánjainak.

Ez alkalommal a rendezvény motorja és főrendezője Nagy Attila, a rendezvényt egy éve elhunyt édesapjának, Nagy Istvánnak ajánlotta. Komoly segítséget kaptak Baja Város Önkormányzatától, az MBI Kft-től és a Bácska Ipartestülettől. E nélkül a segítség nélkül nem folytatódhatott volna a sikeres rendezvénysorozat.
Ennyi idő után egy rendezvényt már igazán lehet, „Nagy hagyományokkal rendelkező” eseménynek titulálni!



Ez abból is látszott, hogy sokan már előző nap megérkeztek, hogy a két napot megtoldják egy kis akklimatizálódással.
Úgy is mondhatnánk, hogy „bemelegítsenek”
Sok olyan kollega volt, aki mint mi, csak drukkolni jött le, esze ágában nem volt labda utáni rohangászással tölteni a drága idejét!

 

 

 

A helyszín gyönyörű volt. A bajai Petőfi szigetet szálltuk meg két-három napra.
A „felnőttek” családdal jöttek, az ifjúság boldogan hagyott otthon „csapot-papot” egy kis „kanbuli” kedvéért.
Nekem is előkerültek nosztalgikus emlékeim az „átkosból”, hiszen a szigeten híres KISZ-tábor volt, ahol anno nagyon sokat „tanultam”!!!

 

 

 

(megjegyzem, a bajai lányok ma is gyönyörűek)

 


Térjünk a tárgyra, mert lehet, hogy van valaki, aki a focira is kíváncsi:

 

Nyolc csapat nevezett be a versengésbe:

 

Baja Sugo Taxi
Kecskemét Hírös Gond Taxi
Szeged Gábriel Plusz Taxi
Szekszárd Gábriel Gemenc Taxi
Békéscsaba
Budapest 6x6 Taxi
Főtaxi
Budapest Taxi

 


A legjobb négy közé a szekszárdi, a kecskeméti, a bajai, és egy budapesti csapat jutott be. Budapestet, stílszerűen a Budapest Taxi képviselte a döntőben.
A harmadik helyért Szekszárd és Kecskemét csapott össze, és egy igen szoros meccsen, melyet a végén egy öngól döntött el, a Szekszárdiak bizonyultak jobbnak.
Nehezen tudtuk megvigasztalni a torna legjobb kapusát, Lossó Gézát.
A döntőt a házigazdák és a Budapest Taxi fiatal gárdája játszotta. Lelkesen drukkoltunk a Budapesteseknek, de be kell valljuk, hogy a Sugo Taxi összeszokott gárdája megérdemelten vitte el immár harmadszor a trófeát. (ez azt jelenti, hogy a vándorserleg végleg a birtokukban maradhat)

 



A végeredmény:

I. hely: Baja Sugo Taxi
II. hely: Budapest Taxi
III. hely: Szekszárd Gemenc Volán Gábriel Taxi
IV. hely: Kecskemét Hírös Gong Taxi


 
 A kupa győztes csapat: Sugó Taxi Baja
Állnak (balról jobbra): Káli Lajos, Király zoltán, Nagy Attila, Nagy zoltán, Kerényi Pál, Kalocsai Róbert
Guggolnak: Pankovics András, Szólig Gábor, Haász Tamás, Balics Zsolt, Tóth Sándor

 

 
 II. helyezett: Budapest Taxi
Állnak (balról jobbra): Varga István, Szekeres János, Balogh József, Farkas Gábor, Romhányi Péter
Guggolnak: Pitonya Csaba, Lénárt Krisztián, Bényi György
A többbiek előtt: Czibula "Barthez" Gábor

 

 
 III. helyezett: Szekszárd Gemenc Volán Gábriel Taxi
Állnak (balról jobbra): Cziráki Attila, Teleki Péter, Szamek László, Orosz Tamás, Rovacsek Balázs, Piegl Gábor
Guggolnak: Takács Tamás, Piegl Péter, Piegl Ferenc, Molnár Dávid

 

 
 IV. helyezett: Hírös Gong Taxi Kecskemét
Állnak (balról jobbra): Kovác Sándor, Piros Lajos, Lossó géza, Novák Attila, Achim Csaba
Guggol: Tasi Gábor

Gratulálunk!


A döntők végeztével szétszéledt a társaság némi pihenőre, regenerálódásra, az eredményhirdetés és a vacsora idejéig.
Mi ez alatt elugrottunk egy diétás ebédre.
Mit tegyek, a Bbetyár megette a zsíros kenyeremetL
Az eredményhirdetés a Bácska Ipartestület vendégháza előtt lett megrendezve, naplemente táján, igen víg hangulatban.



A végeredmény kihirdetése előtt Nagy Attila átadta a különdíjakat.



A torna gólkirálya: Nagy Zoltán Baja..

 

 

 

A legjobb játékos : Póló János Szeged.

 

 

 

 

A legjobb kapus : Lossó Géza Kecskemét.

A legszimpatikusabb (legspécibb) kapus címét, aki egy kétségbeejtő helyzetben azt mondta: Állj meg már labda! (és a labda megállt) : Haász Tamás Bajáról.

A legöregebb játékos megtisztelő címét: Sipeki József kapta.
(ez nem érdem, ez állapot Józsi!)



Ezután lettek átadva a tornán elért helyezésekért a jól megérdemelt kupák.


IV. Kecskemét Hírös Taxi

 

III. Szekszárd Gábriel Gemenc Taxi



II. Budapest Taxi.



I.  Baja Sugo Taxi

 

 

 


Miután a bajaiak harmadszor nyerték el egymás után ezt a címet, a kupát örökre megtarthatják.

Nagy tetszést aratott a megjegyzés, hogy „jól jártak”, mert így kénytelenek újat venni a jövő évi tornára!



Az eredményhirdetés végén, még Sipeki József kért egy percet, és egy kis csendet a 6x6 Taxi nevében.



Megköszönte a kitűnő szervezést, és Nagy Istvánra (Sugo Taxi 7) emlékezve, aki idén már sajnos nem lehetett közöttünk, egy emlékplakettet adott át Nagy Attilának


A „hivatalos procedúra” végeztével, amit a fiatalok már igen nehezen bírtak cérnával, felengedett a hangulat. Miután a hivatalos rész is elég lazán zajlott, ezt inkább úgy kellett volna fogalmaznom, hogy elszabadult a pokol.


A „futottak még” 6x6 Taxi fiatal és felelőtlen gárdája, valahogy megkaparintotta a vándorserleget és büszkén sütkérezett annak fényében. (híreink szerint a kupa bérleti díja egy láda sör volt)
Annyit mindenképpen el kell mondani a 6x6 csapatáról, hogy rengeteget fejlődtek, hiszen tavaly utolsók voltak, idén meg már a megtisztelő harmadik helyet érték el. Igaz, még hátulról nézve, de a tendencia mindenképpen figyelemreméltó!



Ezen idő alatt bent a nagyteremben hipp-hopp megterítődtek az asztalok, és a megfáradt társaság belefeledkezhetett a hamisítatlan bajai halászlé gyönyöreibe.
Hogy előtte, alatta, és utána mit fogyasztottak, az nem nyilvános információ. (Annyit elárulhatok, hogy a kecskeméti csapat rendesen felszerelkezett mindenféle barackpálinkákkal, amit önzetlenül megosztottak a többiekkel)

 

Innentől kezdve felváltva zajlott evés és ivás. A fiatalok eltűntek, (híreink szerint megszállták a közeli Diszkót) a „felnőttebb” korosztály meg klikkesedve elkezdett sztorizni, szakmázni, világot megváltani.


Reggelig majdnem mindenki ágyba került!

 

 

 

tomajer@hallotaxi.hu