II. Acapulco-Főtaxi bowling verseny

2007.11.06.

Már csak a hangulat miatt is megéri
Egy igazi partys hangulatba csöppenhetett, aki a mai bowling verseny helyszínére ellátogatott.



A mai napon megrendezésre került a II. Acapulco-Főtaxi bowling verseny…és itt azonnal egy tévhitet szeretnék eloszlatni.



Ezeken a versenyeken nem csak Főtaxisok, és nem csak taxisok indulhatnak! 5 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők a továbbiakban is. A mostani versenyen is volt olyan csapat, amelyik Szolnokról érkezett. Hölgyek, illetve hölgy csapatok jelentkezését is várják, hiszen mint ahogy azt a helyszínen is megtapasztalhattam, a lányok nem vallottak szégyent!



Lehetséges, hogy a fiúk stratégiájából eredendő, hogy a lányok a végére már kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, hiszen ők nem a célzó vízben látták a probléma megoldását. Balutól megtudhattam – aki egyébként a verseny levezénylésében is jeleskedett -, hogy egy ilyen bowling golyó súlya 3 – 7 kiló között mozog.



Számomra igen érdekes volt ez a verseny, mivel testközelből sosem vettem részt még hasonlón sem. Az látszott, hogy lényegében mindenki amatőr, a különbség csak annyi, hogy van, aki 20 éve, és van, aki csak pár hónapja hódol ennek a sportnak. Sport, mert 3-7 kilógrammos golyóval rohangálni, majd hirtelen lefékezve célzottan elgurítani, miközben csavarnak is rajta egyet, fizikailag is próbára teszi a versenyzőket.



A bowling szabályairól a következőt tudtam meg:


A bowlingot csoportban és egyénileg is lehet játszani. Lényege, hogy tíz mezőt kell teljesíteni, és egy mezőben két lehetőségünk van a gurításra. Ha a bábukat egy gurításból letaroljuk - ezt nevezzük strikenak -, akkor a következő két gurítás eredményét a gép automatikusan hozzáadja a tarolás eredményéhez. Abban az esetben, ha másodikra döntjük le a bábukat - ez a spare -, csak a következő gurítás eredménye adódik hozzá pluszban a pontszámokhoz.

Az eredmény nyilvántartása, számolása:

Ha nem sikerül két dobásból sem levinni az összes (10) fát, akkor a ledobott fák száma adja a mező értékét.

Spare-nek hívjuk (jele /), ha két dobásból visszük le a 10 bábut (fát). E mezőhöz az ezt követő gurítás eredménye adódik hozzá.

Strike-nak nevezzük jele (X), ha az első gurításra ledöntjük mind a 10 bábut. Ilyenkor elmarad a második gurítás. E mezőhöz a következő két gurítás eredménye is hozzáadódik.

Ha egy játékos a 10. mezőt is hibátlanul teljesíti, akkor ezt követően kap még egy ún. "bónuszdobást", mely spare esetén egy, strike esetén pedig plusz két dobást jelent.

A maximális, 300-as eredményt úgy lehet elérni, hogy a lehetséges 12 kezdő dobás mindegyike strike!!! Magyarországon a hivatalos egyéni csúcs jelenleg 299 fa.

Splitről beszélünk akkor, ha az első gurítás után különlegesen nehéz vagy egyáltalán nem vehető állás marad fenn.

Érvénytelennek számítanak azok a gurítások, amikor belépünk a pályára, illetve azok, amikor a golyók a pályán kívüli csatornákba érkeznek.

Valljuk meg őszintén, nem egy bonyolult játék, de annál izgalmasabb!!!

A bowling történetéről itt olvashattok egy rövid összefoglalót!



Egyénenként változó stílus volt megfigyelhető. Én azokat néztem, akiket személyesen is ismerek.


Ott van például Okoska: Ő hosszasan lóbálja a golyót, majd amikor már a végkimerülés jelei látszanak rajta, akkor elkezd futni, majd hirtelen ilyen kúszómozgásba csap át, és elindítja a golyót az útjára. Látványosnak – látványos technika, de nem elég eredményes:-)



Lacika: Megáll középtájékon, koncentrál, kicsit kilengeti a golyót, ismét koncentrál, majd tesz pár lendületes lépést és gurít. Amint az összes bábú eldől, nagyot kiabál és a pályáról kijövet mindenkivel pacsizik egyet, de a végén nem felejti el megjegyezni, hogy ez csak játék, nem kell komolyan venni.



Peti: több stílust is láthattam tőle. Szerintem a hangulatától függ, hogy azonnal gurít, vagy beméri kicsit még a távolságot, esetleg egyszerre mind a kettő.

Suki Tibi: Rögtön az elején megfenyegeti a tenyerében épp hogy csak el nem vesző 7 kilogrammos golyót, majd kissé oldalvizesen bemérve hosszúlépésekkel megközelíti a kifutót és gurít. Amennyiben nem dől el minden bábú, akkor a golyó a nem normális. Ha eldőlnek a bábúk, akkor a nézőközönség felé elereszt egy szerény mosolyt, amiből a következő olvasható ki: Istenem na, ennyire tudok!:-)



Lajos: Sajnos Lajosunknak ma sérülten kellett kiállnia versenyezni, ami az elért teljesítményén is meglátszott. Addig még csak-csak tartotta a lépést a csapattal, amíg a Lacika segítőkészen nem vágta hátba, hátha attól jobban lesz, de utána messze alulmúlta önmagát.



Móni: Ő a csapat leggyengébb láncszeme, állítják róla a fiúk. Igaz, hogy ő dobta ötűk közül a második legjobb eredményt, a legtöbb tarolásban, a legszebb gurításban is ő jeleskedett, még a mozgása is neki volt a legösszehangoltabb, de ez mind nem számít, hiszen mesterei szerint még sok tudást kell magába szívnia, hogy felnőjön a csapathoz:-)

Szatír: Erre a sportra született. Minden adottsága megvan hozzá, elméletben szinte verhetetlen….sajna gyakorlatban nem:-))


A győztes MAXIMIZE csapat



Ennek a hét embernek tudtam hosszabb ideig megfigyelni a stílusát. Persze voltak még látványos gurítások, mint például a 227-es Gabi 127 km/h-órás sebességű pusztító megmozdulásai, vagy mint taxi eszének humánus megoldása, mármint hogy a golyó is a helyére került, a bábúk sem sérültek meg, és még ő is elfáradt:-)



Végeredményként azt tudnám még elmondani, hogy a hangulat csúcs volt és ha legközelebb ilyen versenyre kerül sor, akkor gyertek el, még ha nem is indultok, egy vacsora mindenkinek belefér!!!




Versenyre jelentkezni Balunál lehet, a  06-30-637-37-53 telefonszámon.


      TOVÁBBI KÉPEK!

II. Acapulco-Főtaxi bowling verseny


I. Acapulco-Főtaxi bowling verseny