A 10 perces URH csendről kicsit érthetőbben

2009.05.31.

Mi ez? Miért? Kiért? Ki ellen?
Tegnap az egyik cégnél egy ügyes érdeklődés után valami elkezdődött...talán.
Viszont, ami szembetűnő volt, hogy szinte senki sem tudta, hogy mi is ennek a célja. Erről szeretnék pár sort írni nektek.

Minden este és délelőtt 10 óra 10 perctől 10 percig ne nyomj címre – szól az egyik szervező felhívása a taxisok felé.


Szórólap előlap   Nyomtatandó, osztogatandó

Én magam is olvasom és figyelem az ezzel kapcsolatos fejleményeket, irományokat és valahogy a nagy szavak mellett, amik egyébként találóak, elmarad az egyszerű nép megszólítása, nem közérthető a céljaink megfogalmazása.

Nem akarunk senkinek sem kárt okozni!
Nem akarjuk a tagdíjakat csökkenteni!
Nem akarjuk lógni látni a cégvezetőket!


Kérlek benneteket, akik ezután az akció után jöttök fel a hallotaxi oldalára érdeklődni, a következőt terjesszétek azok között, akiknek még nincs internetük:

Ennek az akciónak a célja, a taxis társadalom összekovácsolása, egy egység megalkotása.
Szeretnénk elérni, hogy egy összehangolt akciónál együtt lélegezzen ez a széthullott, ezer sebből vérző szakma.
Kifejezetten elutasítjuk és ki is vetjük magunk közül a hőzöngő, „kékvért” inni akaró kollégákat. Lecsapunk az akción nyerészkedni akarókra és mi magunk fogjuk meg azoknak a kezét, akik provokációjukkal vakvágányra akarják terelni ezt a kezdeményezést.

A régi kollégák emlékeit felszeretnénk frissíteni, az újakkal megismertetni, hogy mit jelent, amikor 5000 felnőtt férfi összefog a megélhetése érdekében.

Közel 5 éve futottunk (mi) először ennek neki, hittel, lelkesedéssel. Magunkból indultunk ki és mindig a taxisok miatt szaladtunk falnak.

Taxis a taxis legnagyobb ellensége!!!

A butaság, a nemtörődömség, a fásultság.

Ezen szeretnénk változtatni és ezekkel a napi 2x10 perces URH csendekkel egy kicsit összerázni a társaságot.

Nincs Tele5, Nincs Főtaxi, Nincs City, Nincs 6x6…felejtsétek el!!!

Szakma van és az abban dolgozó emberek, akikről mára már mint statisztikai adat és tagdíjként beszélnek, de emberként NEM!

Miért nem egy óra?

Azért, mert senkitől, még magunktól sem várhatjuk el, hogy nagyobb áldozatot hozzon ezért a kezdeményezésért, mint amit látunk benne, mint lehetőség.
Az alapoktól kell kezdenünk, mert az emlékek már csak mélyen gyökeredznek, hogy mire is vagyunk, lehetnénk képesek, amennyiben összefogunk!
Majd ha sikerül egyszer elérnünk azt…3 hónap…6 hónap…1 év múlva, hogy MINDEN nap, délelőtt és éjszaka, 10 óra 10 perc után 10 percig nem lehet kiadni címet egyik taxis cég URH-ján sem, akkor a megfelelő emberek meghozzák azokat a döntéseket, amikkel ez a szakma ismét elindulhat abba az irányba, amikor is nem a napi megélhetésről fog szólni, hanem a létbiztonságról.
Mit kell ehhez neked tenni? NE nyomj címre 10 percig!!!
Természetesen mivel az elején leszögeztem, nem célunk a károkozás, így azon drosztokon, ahol fuvarkényszer van, nyomjon a kolléga, menjen a címre, ne hozzon egyelőre felesleges áldozatokat. Beülős utast vegyétek fel, menjetek, dolgozzatok, keressetek.


Mikortól indul ez az akció?

Már elindult! A tájékoztatás, a szervezés folyamatos. Lassan fogunk tudni előre lépni, de ha mindenki, aki nem nyom, csak egy haverjára szól rá, amikor a szünetben címet vesz fel, akkor ez a létszám napról-napra nőni fog.


Szórólap hátlap   Nyomtatandó, osztogatandó

Legyen ciki ebben az időpontban címet felvenni!!!


Jelenleg minden kezdeményezésünk kudarcra lenne ítélve, hiszen nincs mögöttünk erő, nincs összefogás. Az a pár ember, aki felvállalná a szakma sorsát, csak az idejét fecsérelné. Ezen szeretnénk változtatni, mert KELL a változás, mivel mára már odáig merészkedett pár hozzá nem értő emberke, hogy nevetségesen alacsony FIX ár mellett várják el a taxisoktól, hogy színvonalas szolgáltatást nyújtsanak, több milliós befektetést kizsarolva tőlük (kategorizálás) és ezért van merszük még tagdíjat is fizettetni. Amikor meg felemelitek a hangotokat, akkor fenyegető telefonokkal próbálnak betörni benneteket…benneteket, akikről ez az egész szól.

Igen, ezek ellen a cégek ellen szólni fog az akciónk. Igen, ezeknek az embereknek, ha összefogunk, vagy el kell tűnniük a piacról, vagy meg kell tanulniuk tisztességesen, a taxisokat is figyelembe véve fuvart szerezni.

Ne azt hangoztassátok, hogy mit kellene tenni, hogy kellene inkább csinálni, bízzátok ezt most kivételesen azokra a kollégáitokra, akik már sokat megéltek és sok olyan kulisszatitkokat tudnak, amiktől egy erősebb idegzetű embernek is felborulna a gyomra. Te/Ti, csak ne nyomjatok a szünetben!!! Szóljatok azoknak a kollégáknak, akik erről nem tudnak, fogjátok meg a kezüket.

Sajnos mára már ott tartunk, hogy tegnap az egyik idősebb kolléga azt találta mondani, hogy Ő majd csak akkor nem fog címre nyomni ebben az időpontban, ha ezt beolvassák általánosban!!!


Itt tartunk gyerekek, idáig süllyedtünk!
Én csak azon csodálkozom, hogy az ilyen kollégáinknak az anyagcseréjük még működik maguktól, pedig azt sem olvasták be általánosban.

Ez a kolléga legyen a mérce. Innen kell kezdenünk, ezekből a kollégákból kell egy gondolkodó, önálló akarattal rendelkező taxist faragni. Akkor nyerhetünk. Ebben az esetben fogjuk tudni visszahozni a 25 évvel ezelőtti állapotokat, amikor megengedhetted magadnak azt a mára már luxust, hogy beiktassál pihenőnapot, nyaralni menj, autót cserélj és a szerelőnél csak az elvesztegetett időd legyen a gondod és nem a szervizköltség kifizetése. Amikor a benzinkútra beállva nem a méla undort, illetve a lesajnálást látod a benzinkutason, hanem segítőkészen jön és teletankolja a vasadat. Sorolhatnám, azokat a rég elfeledett érzéseket, amik mára már csak álom és akkor ez természetes volt.


Szórólap hátlap    Nyomtatandó, osztogatandó

Megismételném: Az alapoktól kell kezdeni és sokáig fog tartani. Ezért csak 10 perc a szünet, ennyit mindenki felvállalhat, ennyi….még…talán…belefér.