300 ezres büntetés 51 km/óráért

2008.01.11.

[origo] autó
Drasztikusabb bírságok, több büntetőpont - röviden így lehet összefoglalni a szabálytalan autósokat sújtó változásokat. Érdemes óvatosnak lenni: kétszáz feletti száguldás nélkül, akár városi tempóval is könnyedén kiérdemelhető lesz egy több százezres csekk.

A 410/2007. (XII. 29.) Korm. rendelet értelmében jóval mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk a KRESZ-t megsértő járművezetőknek. Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a hatóság jelentős szigorításra készül: akár háromszázezer forintra is bírságolhatnak, és a büntetőpontokat is "nagyvonalúbban" osztogatják majd a 2008. május 1-je után elkövetett szabálysértéseknél.

A behajtani tilos tábla figyelmen kívül hagyása ötvenezer forinttal könnyíti meg a pénztárcát, kétszer ennyit kell fizetnie annak, aki a fénysorompó tilos jelzése ellenére hajt át vasúti kereszteződésen. Ennél is költségesebb mulatság sort előzni az autópálya leállósávján: ez százötvenezer forintba kerül. Drágán parkolnak azok, akik kapu előtt hagyják kocsijukat vagy akadályozzák egy szabályosan várakozó jármű elindulását: nekik harmincezer forintjuk bánja a figyelmetlenséget. Ugyanekkora összeget kénytelenek fizetni azok is, akik kerékpár- vagy buszsávban, zebra előtt öt méteren belül, buszmegállóban vagy hídon állnak meg.

Megszegett szabály Bírság összege
Vasúti átjáró előtti megállásra vonatkozó rendelkezések 100 000 Ft
Vasúti átjáróra történő ráhajtásra vonatkozó rendelkezések 300 000 Ft
Jelzőlámpa előtti megállási kötelezettség (áthaladás pirosra váltó jelzésnél) 50 000 Ft
Továbbhaladás tilalmát jelző fényjelzés (áthaladás piroson) 100 000 Ft
Megállás vagy várakozás tilalma 30 000 Ft
Haladás autópálya vészsávján 150 000 Ft
Megállás autópálya úttestjén vagy a vészsávon 100 000 Ft
Behajtás tilalma 50 000 Ft
Kötelező haladási irány 50 000 Ft
Engedély nélküli gépjármű-közlekedés védett természeti területen 150 000 Ft
Engedély nélküli gépjármű-közlekedés fokozottan védett természeti területen 300 000 Ft
Letérés az engedélyzett közlekedési útról védett természeti területen 100 000 Ft

Természetesen a gyorshajtásért kapható büntetési tételek is nőttek. Minden bizonnyal sokakban felmerül a kérdés, milyen száguldással lehet "kiérdemelni" a legmagasabb, 300 ezer forintos büntetést. Ahol a megengedett sebesség 100 km/óra alatti, ott 150 százalékos túllépésért adható a maximális bírság: ez lakott területen 125 km/órát meghaladó iramot jelent, 70-es táblánál 175 km/óra felettit, lakott területen kívül pedig 225 km/óránál gyorsabb tempót.

Más a helyzet azokon az utakon, ahol a sebességhatár 100 km/óra felett van: itt már a kétszeres túllépésnek is háromszázezer a tarifája. Autópályán tehát 260, autóúton 220 km/óra felett róják ki a legnagyobb pénzbüntetést. Ezeken az utakon már az 50 százalékos túllépés is jelentős összeget visz el: autópályán a kétszázas száguldásért több mint százezer forintot kell kicsengetni.

Alábbi táblázatainkból látható, hogy látványos gyorshajtás nélkül is lehet több százezer forintos csekket szerezni. Elég csak 61 km/órával közlekedni városban, a jól megszokott útvonalon - ha nem vesszük észre, hogy mondjuk útjavítás miatt egy harmincas sebességkorlátozó táblát is kihelyeztek, 130 ezer forinttal könnyíthetjük pénztárcánkat. Még ijesztőbb példa: 51 km/órával autózunk, és nem tűnik fel a 20-as tábla - ha traffipax rögzíti, ez pontosan 300 ezer forintos figyelmetlenség.

50 km/óra sebességig Megengedett: 50 km/óra Megengedett: 30 km/óra
30%-50% túllépés:
30 000 Ft
65-75 km/óra 39-45 km/óra
51%-60% túllépés:
40 000 Ft
76-80 km/óra 46-48 km/óra
61%-80% túllépés:
60 000 Ft
81-90 km/óra 49-54 km/óra
81%-100% túllépés: 90 000 Ft 91-100 km/óra 55-60 km/óra
101%-150% túllépés: 130 000 Ft 101-125 km/óra 61-75 km/óra
150% feletti túllépés: 300 000 Ft 126 km/órától 76 km/órától

51-100 km/óra között Megengedett: 90 km/óra Megengedett: 60 km/óra
20%-30% túllépés: 30 000 Ft 108-117 km/óra 72-78 km/óra
31%-50% túllépés: 40 000 Ft 118-135 km/óra 79-90 km/óra
51%-70% túllépés: 60 000 Ft 136-153 km/óra 91-102 km/óra
71%-100% túllépés: 90 000 Ft 154-180 km/óra 103-120 km/óra
101%-150% túllépés: 130 000 Ft 180-225 km/óra 121-150 km/óra
150% feletti túllépés: 300 000 Ft 226 km/órától 151 km/órától

100 km/óra fölött Megengedett: 130 km/óra Megengedett: 120 km/óra
10%-20% túllépés: 30 000 Ft 143-156 km/óra 132-144 km/óra
21%-40% túllépés: 50 000 Ft 157-182 km/óra 145-168 km/óra
41%-50% túllépés: 80 000 Ft 183-195 km/óra 169-180 km/óra
51%-60% túllépés: 120 000 Ft 196-208 km/óra 181-192 km/óra
61%-80% túllépés: 150 000 Ft 209-234 km/óra 193-216 km/óra
81%-100% túllépés: 200 000 Ft 235-260 km/óra 217-240 km/óra
100% feletti túllépés: 300 000 Ft 261 km/órától 241 km/órától

Az évi több mint ezer haláleset miatt a rendőrség fokozza a közúti ellenőrzéseket, és az idei évtől több telepített sebességmérő berendezés figyeli a gyorshajtók rendszámait az autópályákon. Ezzel egyidejűleg a pontrendszer is szigorodik.

A közterület-felügyelet is keményebben büntet

Bővült a Fővárosi Közterület-felügyelet büntetési hatásköre is. Immár öt esetben adhatnak pontokat a szabálytalan autósoknak: például jelzőtáblák utasításainak megszegésekor kettő, zebrán vagy kerékpársávon parkoláskor négy büntetőpont jár. A helyszíni bírság összege háromezertől húszezer forintig terjed, a felső határ tehát az eddigi duplájára emelkedett.
A járművezető távollétében kirótt pénzbüntetést továbbra is 30 napon belül kell rendezni, aki ezt elmulasztja, attól idén már adók módjára lehet behajtani a bírságot. Ettől a változástól felügyelet a beszedési arány számottevő javulását várja.

Egyes jelzőtáblák utasításainak megszegése 2 pont
Megállás vasúti átjáróban vagy vasúti átjáró előtt 4 pont
Megállás kerékpársávon, útkanyarulatban, valamint olyan helyen,
   ahol a jármű a fényjelző készülék vagy jelzőtábla észlelését akadályozza
4 pont
Megállás kijelölt gyalogos átkelőhelyen, valamint gyalogos átkelőhely előtt 4 pont
Megállás útkereszteződésben és az úttestek széleinek metszéspontjától számított 5 méteres távolságon belül 2 pont

A szabálytalan parkoláshoz hasonlóan ezentúl a gyorshajtás is az üzemben tartó kasszáját terheli, amennyiben nem lehet azonosítani az elkövetőt. Az objektív felelősség bevezetésével megszűnik az a lehetőség, melynek segítségével évente százezren úszták meg a büntetést, mondván: a kocsit közeli hozzátartozó vezette, akire nem muszáj terhelő vallomást tenni.


A kiskapu becsukásával kétségtelenül nőni fog a behajtott díjak összege. Hogy a többi intézkedésnek milyen eredménye lesz, arról megoszlanak a vélemények, hisz a változások fogadtatása igencsak vegyes, és biztosan számos vita tárgyát képezik majd.

[origo] autó