A Volkswagen Passat nyerte a `Sárga Angyal` díjat

2006.01.25.

Taxiképes eszköz
A Német Autóklub, az ADAC olvasói közül 320 ezren szavaztak az autó kategóriában induló 54 modellre, s a szavazáson a Volkswagen Passat került ki győztesen, amely ezzel kiérdemelte a "Sárga Angyal" díjat.

A Német Autóklub, az ADAC által évente kiosztott Sárga Angyal díj az egyik legrangosabb elismerés az autóiparágban. Az autóklub tagjainak járó ADAC Motorwelt magazin olvasói és az ADAC Online, valamint most először a 2005-ös IAA Nemzetközi Autókiállítás látogatói jogosultak szavazni Németország 2006-os legkedveltebb autójára. A jelölésen kizárólag olyan modellek vehettek részt, amelyeket 2004. októbere után mutattak be és a következő évben lehetett megvásárolni őket.

A 2005. márciusában bemutatott Passat, illetve az augusztusban megjelent Variant modellek fölényes győzelmet arattak a versenytársak között. A díjat a Münchenben megrendezett ünnepélyes díjátadón a politikai és a gazdasági élet 400 képviselője előtt vehette át dr. Wolfgang Bernhard, a Volkswagen márka igazgatótanácsának elnöke.

- Az ADAC által kiosztott Sárga Angyal díj vásárlóink szemében a hitelesség záloga. Ha több mint 320 ezer autórajongó szavazott, s a Passat került ki győztesként, akkor az igenis büszkeséggel tölt el bennünket! Ez a díj munkatársaink számára egy további motiváció sikeres munkájuk folytatásához - mondta dr. Bernhard a díjátadón.

A "Sárga Angyal" díj a kimagasló minőségű és számos újdonságot felvonultató termékek védjegye. Az új Passat teljesíti a díjhoz szükséges kritériumokat és ez az értékesítési statisztikán is meglátszik. A Német Szövetségi Járműnyilvántartó Hivatal, a KBA 2005-ös adatai szerint a 98 ezer 136 értékesített autóval és 17,3%-os piaci részesedéssel (decemberben 11 ezer 705 értékesített autó 26,7%-os piaci részesedést biztosított a Volkswagennek) az új Passat néhány hónap alatt átvette a vezetést a középkategóriás szegmensben.

(Kékesi)

Telepress Hírügynökség