Felújított Skoda Superb

2006.07.31.

Augusztus közepétől a Kvasiny-i Skoda gyár már a Superb modernizált változatát fogja összeszerelni. A tágas limuzin többek között elegánsabb hűtőrácsot, irányjelzőkkel kiegészített visszapillantókat és C-alakban világító hátsó lámpákat kapott.

A Classic, Comfort és Elegance felszereltség mellett megjelenik a Laurin & Klement kivitel.A legfontosabb változás a Superben az új krómkeretes hűtőrács, amely háromdimenziós kialakításával látszólag kiáll a frontból. A divatnak megfelelően a külső tükrökbe irányjelzőket integráltak, a fényszórókat sima üvegűre cserélték, s ahogy a Roomsternél és az Octaviánál, a Superbnél is karakteres, C-alakú hátsó lámpákat alkalmaztak. A vásárlók emellett többféle új fényezés közül választhatnak, mint például a Capuccino bézs, az olivazöld, az antracit szürke, illetve a szatén szürke.
Természetesen az utasteret sem hagyták érintetlenül, a facelifteknél szokásos recept szerint áttervezték a műszerfalat. Újak a műszerek, fehér háttérvilágítást kaptak, míg a mutatók és a multifunkciós kijelző pirosak lettek. Fontos újítás, hogy az eddigi Classic, Comfort és Elegance felszereltségi szintek mellett bevezetik a Laurin & Klement kivitelt. A Superb Laurin & Klement kívülről 17 colos polírozott könnyűfém kerekekeiről, dupla kipufogóvégeiről és elegánsabb lökhárítóiról lesz felismerhető, míg belül többek között bőrkárpitozás, valódi faborítás, fémkeretes szellőzők és ajtókilincsek gondoskodnak a luxushangulatról.
A 2007-es modellévű Skoda Superb négy benzin- és négy dízelmotorral lesz megvásárolható. A benzinesek teljesítménye 115 lóerőtől 193-ig terjed, míg a turbódízelek teljesítményskálája 105 és 163 lóerő közötti. A csúcsot most is a 2,8 literes V6-os benzines hajtómű, valamint a V6-os 2,5 literes TDI képviseli. Vonzó ajánlat lesz a kétliteres részecskeszűrős, 140 lovas PD TDI-vel szerelt Superb is.