Lezúztak egy Mobil Taxit a Visegrádi utcában

2007.09.08.

180°-ot repült, nem tudta hogy került oda
Bonyolult dolog, hogy az embernek két keze van! Sosem tudhatja, mikor melyik a jobb. Legalábbis az a hölgy biztos így van vele, aki ma a Révész utcában lassítás nélkül csámpázott be kollégánk elé, zúzdára ítélve mindkettőjük autóját.

Kellemes szombat délután, forgalom nulla, és mégis egyel kevesebb autó van a Mobil Taxi állományában.
Kollégánk, kényelmes tempóban haladt a Visegrádi utcában a Dráva felől, a buszpályaudvar felé. A Révész sarkon elmulasztott balra nézni. Hibázott!
Az ellenfél onnan támadott. Amíg ő jobbra nézett, a kishölgy beosont elé. Mikor észrevette, már hiába fékezett, és rántotta el a kormányt, már csak csökkenteni tudta az ütközés erejét.
A taxi utasát, a mentők elszállították, állapotáról nem nyilatkoztak, de megynyugtató, hogy a a saját lábán szállt ki az autóból!

Hosszú percekig magyaráztattam magamnak, hogy melyik autó, honnan indult, és hogy került oda ahol éppen van, de bevallom, még mindig nem tudnám lerajzolni az ívet, amin a kis ford az út másik oldalára, eredeti menetirányával szemben, a járdaszegélyhez repült.

Persze ezzel nem vagyok egyedül. A hölgy sem értette hogy került oda. Meg volt győződve, hogy valaki beparkolt az autójával, mert neki ilyen szépen még soha nem sikerült!

További képek, a galériában

 



 


tomajer@hallotaxi.hu