Ütöttek, törtek, zúztak a telefonos megrendelők

2007.04.17.

6x6-ost és Főtaxist támadtak meg az éjszaka folyamán
Már telefonos megrendelés esetén sem érezhetik magukat biztonságban a taxisok Budapesten!
Feltételezhetően egy civil autós mentette meg a taxisokat a késes támadó ellen, értesült a hallotaxi.hu.


Hosszú csend után, ma ismét két támadást kellett elszenvedniük a munkájukat végző taxisoknak Budapesten. Telefonos rendelésre érkezett a Főtaxi felségjelzéseit viselő autó az egyik éjszakai szórakozóhely elé, ahol egy férfi és női utasa beszállva egy XVIII. kerületi címet adott meg úti célul.  Címreérkezéskor a fuvardíj nagyságát kezdte sokallni, a 180 cm magas, erős testfelépítésű férfi, majd miután a taxis felajánlotta a taxióra által kibocsátott hivatalos slejfnit, hogy azzal a cégnél panasszal élhet amennyiben kétség merült fel benne az összeget illetően, felhívta a Főtaxi telefonközpontját és válogatott jelzővel illette a telefonos kisasszonyt. Közben a taxis segítséget kért, mivel érezte, hogy az utasa egyre ingerültebben viselkedik.

Az elsőként megérkező taxis próbálta udvarias hangon megnyugtatni az ekkor már magáról teljesen megfeledkező utast, aki erre kiszállt és erőteljes ütésekkel válaszolt. A megtámadott taxis utasai ezt látva kiszálltak, hogy a sofőr segítségére siessenek, de ők sem jártak jobban.

Közben kiszállt az autóból az a taxis is, aki előtte a férfit és annak párját fuvarozta, de ő sem tudta jobb belátásra bírni a megvadult utast és neki is kijutott egy jobbegyenes, ami a sofőr reflexeinek köszönhetően, csak érintőlegesen találta őt el.

Ezek után a bokszoló megrendelő berohant a házába, késsel felfegyverkezve jött vissza és kijelentette, hogy most mindenkit meg fog ölni, majd elkezdett kergetőzni a taxisokkal, és az utasokkal, akik a másik autóval érkeztek, miközben a két taxit is alapossan összerugdosta.

Ebben a pillanatban fékezett le egy ismeretlen típusú személygépkocsi, majd annak sofőrje jobb belátásra bírta az alkoholtól megrészegült fiatalembert, aki ennek következtében orvosi ellátásra szorult.

Sajnos a taxisok az őket ért sokk miatt nem tudtak személyleírást adni a megmentőjükről, de még annak a gépkocsijáról sem.

Nem sokkal ezután a 6x6 taxi URH-jában is elhangzott egy segélykérés. Szintén telefonos megrendelésre ment a taxis, ahol egy hölgy szállt be hozzá, majd megadta egy belvárosi rendőrőrs címét. Itt kiszállt és nem sokkal rá egy fiatalember társaságában érkezett vissza. Beültek hátra, a fiatalember a taxis mögött foglalt helyet.



Egészen az Oktogonig eseménymentes volt az út, ekkor a férfi utas valamit dünnyögött magában és ezt követően hátulról egy jobb horgot bevitt a taxisnak, aki alig tudta az autót így megtartani. Szerencsére a 26 éves szakmai rutin kihúzta ebből a váratlan szituációból is, és miközben lefékezte a gépkocsit, URH-n segítséget kért a kollégáitól.



Ez itt hatásosnak bizonyult, mert az ittas elkövetőt a hallotaxi.hu szerkesztője már lenyugtatott állapotban egy padon találta. Mivel az utasoknál nem volt elég pénz, az addig felmerülő fuvardíj kiegyenlítésére, így az egyik barátjuk megérkezéséig várakozni kellett, amit az időközben kiérkező rendőrök biztosítottak, hogy ne történhessen több rendbontás.