Megkéseltek egy taxist a fővárosban

2007.05.12.

Hármasbrék
Megkéseltek egy taxist a fővárosban, a józsefvárosi piacnál szombat délelőtt - közölte a rendőrség az MTI-vel.

  Elfogták a gyanusítottakat !

A fuvar tarifáján kezdett alkudozni a taxis és két potenciális utas a józsefvárosi piac kapujánál szombat délelőtt. Végül szóváltásba keveredtek, a taxis ekkor kapott egy késszúrást. A tettesek elmenekültek a helyszínről.
Ezúttal nem egy hagyományos taxistámadásról van szó. A taxis a piac egyik kapujánál az utcán alkudozott a fuvarról a két emberrel.(egy férfi és egy nő) 
Eközben alakult ki a szóváltás, és szúrta meg a taxist a támadó - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az elkövetők elszaladtak a helyszínről, a taxist kórházba szállították.
A rendőrség megkezdte a nyomozást - tette hozzá Bartha László.
A mentők egyelőre nem adtak tájékoztatást, hogy a taxis könnyebben vagy súlyosan sérült meg.

Egy éven belül három taxist öltek meg Magyarországon.

MTI.

Budapest, 2007. május 12., szombat (MTI) -
Elfogták a józsefvárosi taxistámadás gyanúsítottjait szombaton délután, a bűncselekmény elkövetése után néhány órával - közölte a rendőrség internetes honlapján.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2007. május 12-én 10 óra körüli időben a Budapest VIII., Józsefvárosi piac egyik kapujában - autójából kiszállva - egy ott lévő taxis alkudozás közben szóváltásba keveredett egy férfival és egy nővel, majd a szóváltást követően a taxis férfit egy esetben testtájékon szúrták. Az elkövetők a helyszínről gyalogosan elmenekültek. A sértettet a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérüléssel kórházba szállították. A gyors tanúkutatást és adatgyűjtést követően, a Budapesti Rendőr-főkapitánysága munkatársai egy a Budapest X., kerületben lévő vendéglátó-ipari helyiségben elfogtak egy 19 éves nőt, majd a 23 éves férfi társát a Budapest VIII., Diószegi utcában, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a bűncselekmény elkövetésében. Ellenük a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitánysága folytatják le.

Információ: BRFK Kommunikációs Osztály