Pályázat

2010.02.26.

Megpályázott állás:
Ellenőri csoportba (elsősorban elnök) vagy más főmufti pozíció.
Azt hiszem felesleges bemutatkoznom, hisz ismernek.(mint a rossz pénzt) ezért nem is untatnám ezzel a Tisztelt elbíráló bizottságot.

23 éve taxizom és ebből 23 évet itt a cégnél. E több mint két évtized alatt végigjártam a szamárlétrát, melynek következtében jelenleg a legalsó fokon állok.
Három alkalommal - három különböző vezető irányítása alatt - szolgálhattam hosszabb rövidebb ideig, szeretett cégemet, mint URH kezelő és telefonközpontos. Főnökeim mindannyiszor hamar felismerték rendkívüli képességeimet és remek vezetői érzékkel belátták, hogy ilyen tudással többre vagyok hivatott és nem álltak érvényesülésem útjába.

Azt mondták: Egy ekkora tehetségnek ,vétek elpazarolnia magát holmi központban.
Másnap már ne is menjek. És,hogy egyszer még hálás leszek ezért az atyai gondoskodásért.
Balszerencsémre mindig rossz volt az időzítés, hisz a vezérigazgatói állás minden esetben be volt töltve.
De nem vagyok egy törtető, karrierista típus, így inkább a kivárásra játszva végeztem tovább szolgáltatás jellegű munkámat - a rám jellemző magas színvonalon -.

A megpályázott pozíció betöltéséhez én szerintem állóképesség, kreativitás, empatikus képesség, és kitartás szükséges.
Mivel a felsorolt képességeknek mind a birtokában vagyok, így nem lehet kérdéses, hogy a T. Bizottság, számomra a legjobb döntést hozza.
Állóképességemet ifjú koromban, aktív sportolással alapoztam meg.
Kitartóan tudok bólogatni, vagy épp fejet rázni, attól függően, hogy mit kíván a helyzet.
Kitartásom legfőbb bizonyítéka, hogy sosem adom fel. 20 év után végre sikerült kiraknom a bűvös kockát, ezzel csatlakozva a Föld lakosságának 0,2%-hoz, akik képesek erre!
14 évesen megnyertem egy kerületi ördöglakat versenyt is.
Empatikus képességemről legendák terjednek.. Tudják, mennyi empátia kell 4 gyerek és egy feleség mellé? De a gyerekek legalább hálásak mindezért.

Fizetési igény.
Kezdetben egy 6 számjegyű nettó összegre gondoltam az egyéb juttatások mellett.(A „kezdetben” fogalmát kérném időben és térben,lehetőleg minimalizálva kezelni)
Szolgálati kocsi, telefon és titkárnő, elengedhetetlen feltétele a jövőbeni munkám magas színvonalú végzéséhez.
Iroda sem ártana.


Beosztásom esetleges megszűnése esetén egy nem túlbántóan alacsony végkielégítésre is igényt tartanék.

Természetesen a kor követelményeinek megfelelően az ilyenkor szokásos közhelyek, miszerint: csapatjátékos, motivált, nyitott stb. jelzőket én is a magamévá teszem, amennyiben ez az állás elnyeréséhez feltétlen szükséges!
Bízva pályázati anyagom kedvező fogadtatásában és pozitív elbírálásában, maradtam tisztelettel.

Dodi, alias cbtaxi.