Veszélyesek az álmos sofőrök

2006.01.11.

Vezetésbiztonság
Egy kialvatlan autóvezető ugyanolyan veszélyes, mintha ittasan ülne a volán mögé - állítja egy tanulmány
Egy kialvatlan autóvezető ugyanolyan veszélyes, mintha ittasan ülne a volán mögé - állítja egy tanulmány.

A Britannia Rescue elvégzett egy kísérletet, melynek során három sofőrtől - köztük a brit túraautó-bajnok Jason Platótól - 24 órára megvonták az alvás lehetőségét, majd megvizsgálták az agyműködésüket egy szimulátor vezetése közben.

A vizsgálat mindhárom vezetőnél kimutatta, hogy az alváshiány jelentős - és alighanem végzetes - nehézségeket okozott mind a tiszta gondolkodás, mind a gyors reagálás terén.

Dr. David Lewis pszichológus, a kísérlet vezetője elmondta, hogy a sofőrök gondolkodása lelassult, beszédük zavarossá vált, a kocsit túlzó gonddal kezelték, sőt egyikük még a járdára is felhajtott.

Hozzátette még, hogy az ilyen vizsgálatok bizonyítják, hogy a kialvatlanság még a legfelkészültebb autóvezetőt is ön- és közveszélyessé teheti.


Hiradó