Vége a parkolótársaságok szabadrablásának

2007.04.14.

Téma: változik a parkolási társaságok bírságolási rendjének megítélése
Egymillió esetben bírságolnak évente a parkolási társaságok. Eddig a mikuláscsomagok és a cégek nyilvántartásában szereplés bizonyító erejű volt, de Takács Albert ombudsman vizsgálata és ajánlásai, valamint több bírósági per megkérdőjelezi ennek teljes jogszerűségét.

 
 A mikuláscsomag önmagában nem lesz elegendő ahhoz, hogy a parkolási társaságok bizonyítsák a bírság jogszerűségét (Fotó: Németh András Péter)


Nem perdöntő bizonyíték a nyilvántartás
Mikuláscsomaggal nehéz a tilosban parkolás bizonyítása
Problémás lehet az időközben gazdát cserélő gépjármű

Budapesten három parkolótársaság működik: a BÖP, amely a XIII. kerület és a főváros kezében van, az FKPT, ezt az V. kerület és szintén a főváros üzemelteti, valamint az FÖPT, ezt leginkább Centrum Parkoló Kft.-ként ismerik az autósok, és a VI., VII., VIII., XI. és XII. kerületekben, valamint több vidéki városban üzemeltetik a parkolórendszert.

Több megkeresés és panasz után Takács Albert, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese vizsgálatot indított, ennek eredményeként ajánlásokat fogalmazott meg a parkolótársaságoknak:

– a parkolási társaságok megfelelő módon tájékoztassák a fizetésre kötelezetteket pótdíjfizetési kötelezettségük beálltáról;

– a parkolási társaságok az általuk kiküldött fizetési felszólításokban ne csak a nyilvántartásukban való szerepléssel, hanem egyéb, a magyar perjog bizonyításra vonatkozó rendelkezéseinek is megfelelő módon bizonyítsák a követelésük alapjául szolgáló szabálytalan parkolási eseményeket;

– a parkolási társaságok a panaszok kivizsgálása során az autósok a teljes körű tájékoztatására törekedjenek;

– az egyazon helyen és időben történő parkolás soráni ismételt pótdíjazást pontosan szabályozzák;

– a parkolási szolgáltatást igénybe vevők tájékoztatása megfelelő legyen – jól látható, tartalmazzon minden szükséges információt –, a parkolóautomatákon elhelyezett, illetve a közlekedési táblák jelzései ne legyenek félrevezetők;

– az ombudsman megkereséseit idejében és teljes körűen teljesítsék.

Az ombudsman kérte, ha szolgáltatásnak minősül a parkolás, akkor a gépjármű-tulajdonosok által fizetett parkolási díjak ellenértékeként azzal arányban álló szolgáltatást nyújtsanak. Ez nem merülhet ki csak a parkolóhely nyújtásában, magában kell foglalnia az automaták megfelelő működését, a rendelkezésre állást; a parkolóhelyek rendben és tisztán tartását és az egyes parkolási társaságok által rendszeresített parkolójegyek kompatibilitását is. Aggályosnak találta a mikuláscsomagok szélvédőre helyezését, ez alkalmatlan a fizetési kötelezettség elmulasztásának jelzésére, hiszen a szél lefújhatja, eső eláztathatja, vagy bárki eltávolíthatja. Ebből pedig az is következik, hogy sértheti a jogbiztonság elvét és a tisztességes eljáráshoz való jogot, hogy a parkolót használó autóst a nem megfelelő tájékoztatásra alapozva parkolási és pótdíj fizetésre kötelezik.

Megkérdőjelezte továbbá annak jogszerűségét is, hogy ugyanazon a helyen többször egymás után is megbírságolják az egyszeri vétséget elkövető autóst. Az ombudsman kifogásolja azt is, hogy megkereséseire a Centrum Parkoló Rendszer Kft. sok esetben nem válaszolt érdemben. A parkolási társaság válaszának lényege: "Társaságunk a pótdíjazási események során jogszerűen jár el, így azok további bizonyítási eljárást nem igényelnek", ezzel a társaság az ombudsman szerint a jogállamiság elvével összefüggő visszásságot okozott.

A parkolási társaság érvei
Fürst György, a Centrum Parkoló Kft. vezérigazgatója: A perek kilencvenkilenc százalékát eddig megnyertük. Eddig négyszázötvenezer felszólító levelet postáztunk díjfizetés elmaradása miatt, tíz százalékukat már rendezték. A rendszer hitelességét illetően van ISO tanúsítványunk, legutóbb pedig az informatikai rendszer hitelességét is ellenőriztettük. A manipulálásról az a véleményem, hogy az évi egymillió megbírságolt autó mellett felesleges különböző trükköket alkalmazni újabb büntetések beszedéséhez. Takács Albert ajánlásait cégünk fenntartások nélkül elfogadta. A parkolók tisztántartása az FKF Rt. hatáskörébe tartozik, a tájékoztató táblákat kihelyeztük, és rongálás esetén cseréljük.

Az úgynevezett mikuláscsomagos bírságolás valóban nem a legüdvözítőbb módszer, bevezetésekor a külföldi normákat vettük alapul, többek közt az Egyesült Arab Emírségekben és az Egyesült Államokban is ezt a módszert alkalmazzák. Az elmúlt hónapokban javul a fizetési hajlandóság is. Ami végleges megoldást jelenthet, az a mobiltelefonos számlarendezés, jelenleg az autósok tíz-tizenöt százaléka alkalmazza, de ebben az esetben nem kell a bizonyításokkal foglalkozni, ugyanis a digitálisan rendezett parkolási díj útja teljes egészében visszakövethető.

Lánczi Richárd