Taxi-bárók Ferihegyen

2006.05.19.

Rágjuk a gittet
Budapest városvezetése egyelőre nem, ám Ferihegy új üzemeltetője rájött, ez így nem mehet tovább, kisöprik a taxis hiénákat a reptérről. A Fogyasztóvédelemhez beérkezett panaszok szerint, volt olyan turista, akitől húszezer forintot gomboltak le a reptéri fuvarért. -jelenti a HVG Online

Taxi-bárók Ferihegyen

Budapest városvezetése egyelőre nem, ám Ferihegy új üzemeltetője rájött, ez így nem mehet tovább, kisöprik a taxis hiénákat a reptérről. A Fogyasztóvédelemhez beérkezett panaszok szerint, volt olyan turista, akitől húszezer forintot gomboltak le a reptéri fuvarért.


Droszt-bárók Ferihegyen

Ferihegy az első és az utolsó benyomás Magyarországról, valószínű ezért is döntött úgy a Budapest Airport, hogy gyökeresen átalakítja a ferihegyi taxi szolgáltatások rendszerét. Azt tervezik, hogy a pályáztatást követően egyetlen taxitársasággal kötnek majd szerződést. A pályázatot hamarosan kiírják. A hvg.hu a jelenlegi helyzetet térképezte fel.

Ottjártunkor egy-egy repülőgép leszállása után perceken belül hosszú sorok alakultak ki a kijáratnál. A taxiállomást azonban csak egyetlen cég autói, a Ferihegyet évek óta uraló Tourist Taxi flottája használhatja. Miért is? Az okok messzire nyúlnak vissza.



A kijárattól elszakadva azonban az ide érkező turistának is feltűnhet, hogy a távolban taxik egész sora várakozik. Ők azok, akik csak akkor állhatnak fel az érkezési oldal kijáratához közeli drosztra, ha az utas telefonon rendelt taxit. A Hondurasból ideérkező turista bizonyára abba a taxiba fog beszállni, amelyikbe a kijáratnál rögtön betessékelik.

Szakál József, a Tourist társaság ügyvezetője ennek ellenére amellett érvel, hogy ők nem kizárólagos joggal fuvaroznak a reptérről. Bármelyik társaság autói szállíthatnak Ferihegyről utasokat, ha telefonos rendelés fut be hozzájuk. Az ügyvezető azt azonban elismeri, hogy pozíciójuk valamivel kedvezőbb, mint a többi taxisokké. Ugyanakkor nem érti, miért kellene bármin is változtatni, hiszen ők kiváló munkát végeznek, az utasok elégedettek.

Az új tulajdonos által tervezett pályázat miatt ők is nyugtalanok, nem biztosak abban, hogy nyerni fognak; kétszáz ember munkája van veszélyben - magyarázza Szakál.

A rivális taxivállalat sofőrje csak kitakart képpel és eltorzított hanggal volt hajlandó kameránk elé állni. "Le van itt minden vajazva, nem kétséges, ki fog megint monopolhelyzetbe jutni" - adott hangot kételyeinek.

hvg.hu

Itt megtekinthető néhány kolléga nyilatkozata videón!