Lezsírozták a taxihelyeket Ferihegyen

2011.05.25.

Marad a Főtaxi
Aláírhatja a Budapesti Közlekedési Központ, és a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Kft. a Budapest Airporttal a taxidrosztok üzemeltetéséről szóló szerződést, miután a Fővárosi Közgyűlés 29 igen, 3 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadta az erről szóló előterjesztést.

György István főpolgármester-helyettes előterjesztése szerint a Budapest Airport (BA) Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Kft. öt évre kötne szerződést a taxiállomások fenntartásával, működtetésével kapcsolatos kötelezettségek teljesítésére. (Ez a Liszt Ferenc repülőtér üzemeltetője által a Főtaxi Zrt.-vel korábban kötött megállapodást nem érinti.)

A szerződés megkötése azért vált szükségessé, mert a 2006-ban öt évre kötött egyezmény május 24-én lejárt.

A megállapodás szerint a Budapest Airport a reptér térségében olyan közcélú fejlesztéseket hajt végre, amelyek segítik a légikikötő közlekedési kiszolgálását. Ennek értelmében utastájékoztatókat helyeznek el, amelyeken látható lesz a következő busz érkezéséig hátralévő idő, információs irodákat nyitnak, jegykiadó automatákat vásárolnak. Ezenkívül a BA vállalta, hogy a buszmegállókhoz ülőhelyeket biztosít, a taxik számára pedig 50 férőhelyes úgynevezett pufferparkolót (várakozó parkolót) bocsát rendelkezésre.

György István előterjesztésében felidézte azokat a tárgyalásokat, amelyeket a múlt év végétől a Budapest Airporttal folytattak a taxidrosztokról.

Az Országos Taxis Szövetség azt kérte, hogy a főváros ne írjon alá új szerződést a Liszt Ferenc repteret üzemeltető Budapest Airporttal a taxidrosztok üzemeltetéséről.

A szövetség elnöke, Metál Zoltán, az MTI-nek eljuttatott nyílt levelében azt javasolta, hogy a város vezetése az év végéig hosszabbítsa meg a május 26-án lejáró szerződést, és a következő több mint hat hónapban dolgozza ki a szakmai képviseletekkel az utasok és a főváros érdekeire összpontosító végleges megoldást.

A BA Zrt. múlt pénteki közleményében nyugtalanítónak nevezte a repülőtéri taxidrosztok helyzetét, mivel az üzemeltetésről szóló eddigi szerződés lejártáig kevés idő maradt az újat aláírni. A BKK akkor erre reagálva az MTI-vel azt közölte: a közgyűlés május 25-i ülésén erről döntés születhet, így a reptér üzemeltetője és a főváros számára is lényegesen kedvezőbb feltételekkel rendeződhet az ügy.

A repülőtéri droszthelyzet rendezését több érintett szervezet is sürgette.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara korábban azt közölte: a BA Zrt. tavaly december óta képtelen eleget tenni annak a kötelezettségének, hogy biztosítsa a nem szerződött taxik számára a megfelelő feltételeket az utasok kiszállásához, illetve a rendelésre hívott taxik részére a kulturált utasfelvételi pontokat a reptéren. Az Országos Taxis Szövetség levélben kérte Tarlós István főpolgármester segítségét a helyzet "normalizálásához".

Hardy Mihály, a BA vállalati kapcsolatok igazgatója az MTI-vel akkor azt közölte: a Budapest Airport "az érvényes szerződéseknek megfelelően jár el a repülőtéri taxis szolgáltatás kérdésében, amelynél az első számú szempont az utasok gyors, kényelmes és biztonságos földi kiszolgálása".
(MTI)