Lezajlott az első egyeztetés, a Reptér, és a Fuvarszervezők között

2006.04.20.

Egyre zavarosabb
A nyomásnak engedve, a Budapest Airport ZRT. meghívta a budapesti taxitársaságok vezetőit, egy prezentációval egybekötött rövid véleménycserére. A hallotax.hu megkérdezett néhány résztvevőt, mit láttak, mit hallottak, mi a véleményük.

A legtömörebb összefoglaló (névtelenül) :

Én azt láttam, hogy egyetlen egy célja van a B.A.-nak, az, hogy pénze legyen abból, hogy ott taxik dolgoznak!
Teljesen nyilvános lesz a pályázat, bárki indulhat. A feltételek, az, hogy egy-két éves autó, hogy egyforma autó, hogy nyelveket beszélő sofőrök, az rugalmas!
Egy a lényeg: Azt szeretnék, hogy ott a pultnál lehessen kifizetni a taxit. Ami már ugye alapvetően nehézkes, mert hogy ha cégszerűen állítjuk ki a számlát, akkor az ugye egy kicsivel többe kerül, mint hogyha maga a vállalkozó állítja ki. (Az egyéni vállalkozó taxisok döntő hányada alanyi áfa mentes. szerk.)  

hallotaxi:Tehát, az utas, ha kijön az épületből, nem ülhet be az első ott álló autóba?

Nem bizony. Úgy képzelik, hogy minden utast regisztrálnak, (pontos elszámolás a barátság alapja) és a taxikat a diszpécser rendeli föl a puffer parkolóból.

hallotaxi: Magyarul, ha leérkezik három gép egyszerre mondjuk,  akkor egy fél órás, negyven perces sort ki fog állni a kedves, hogy taxiba ülhessen?

Igen. Hogy kiállítsák a számlát, és a kezébe adják az utazási utalványt.
Az a lényeg, hogy a B.A. semmi másra nem kíváncsi, kiír egy nyilvános pályázatot, és pénzt akar! Tehát, stabil fix ár legyen, és minden fuvar után megkapja azt ami neki jár.

hallotaxi: Ha kiírják, a pályázatot ti elindultok?

Természetesen. Valószínű, hogy nem fogunk összeget beírni, hanem valami olyasmit, hogy: Teljesen korrekt szolgáltatást szeretnénk nyújtani, mint fuvarszervező iroda haszonszerzési cél nélkül.

hallotaxi: Köszönjük


Horváth Pál a Rádió Taxi tulajdonosa:

Tulajdonképpen olyan nagy dolog nem történt. Azt mondták, hogy ők csak egy céggel hajlandóak szerződést kötni, ez lehet két, vagy több cég közös konzorciuma is.
Többen javasoltuk, azt a megoldást, hogy ne így legyen, hanem a  droszt kht. vegye át a hatalmat, vagy a kamara, és a kamara adja tovább, hogy milyen elvárásai vannak a reptérnek. Minden társaság delegálná, a maga (az elvárásoknak megfelelő) kocsiparkját, és embereit, azok kapjanak egy fényképes igazolványt, és mindenki legnagyobb megelégedésére lehetne dolgozni.
De nem így lesz, mert többen viszont azt mondták, hogy ez nem kommunizmus, nekik erre van pénzük, meg akarják pályázni, és meg is akarják nyerni.
Tehát, ki fogják írni a pályázatot. Azt elmondták, hogy a jelenlegieknek nincsen semmiféle szerződése, de nem tudnak vele mit kezdeni, ők nem tudják elzavarni őket. Én megkérdeztem, hogy miért nem, ők visszakérdeztek, hogy miért nem teszük ezt mi meg, nekik erre nincs kompetenciájuk.

hallotaxi: Hogy ha ki lesz írva a pályázat, és kihirdetve a nyertes, akkor hogy zavarják el őket?

Fogalmam nincs. Talán akkor már érdekeltek lesznek. Először is, fuvaronkénti pénzt kérnek. Adnak mindent. Drosztot, puffer parkolót, diszpécserpultot minden terminálon. A diszpécsereknek, minimum két nyelven kell beszélni, folyamatos szolgálatot kell ellátniuk, és ott a diszpécsernél kell kifizetni, a reptér részére a pénzt. Erről egyébként, még nem nagyon beszéltek, de az biztos, hogy fizetni kell. Maradnak, az egy-két évnél fiatalabb autónál, egyenlőre nem kérik a tipizált autóparkot, de maximum két éven belül azt is el kell érni. 
Ezeket hallgatva, felmerült bennem egy csomó kérdőjel:
Ehhez a színvonalhoz logikusan, egy magasabb árkategória tartozik, mint amit ma transzferként alkalmazunk. Az összes járulékos költséggel együtt, átlagban, egy hatezer forintos ár tűnik a minimumnak. Mi történi akkor, ha én, Horváth Pál, a Rádiótaxival azt mondom, hogy  3500.-ért bemegyek, és telekürtölöm a külföldi, és hazai sajtót, "ne a drosztokon álló taxikkal utazzanak, hanem kérjenek oda minket a rendelt taxi táblához", csak azért, hogy alátegyek annak a cégnek, aki hatalmas pénzt beleinvesztált, vagy invesztáltatott a taxisokkal?
Mi tiltja ezt? Ki akadályoz ebben meg bárkit?
Más: Tegnap bemutatták a vonatot, ami legkésőbb szeptemberig elindul, és a reptér egyig fog közlekedni. Ezzel a vonattal, a reptérre szakosodott taxisok ugyanúgy fognak járni, mint az éjszakások a BKV éjszakai járataival. Az is olyan ellenfél a taxinak, hogy eléggé szépen megcsappant az éjszakai élet mindenhol, mindenkinél. Kivételt képez, akik uralják, az éjszakai diszkóbirodalmat, azoknál van munka éjszaka, de a többi helyen, nagyon nagyon kevés van, mondjuk éjfél, és hajnali öt óra között. Tehát, mindenképpen kockázatos befektetés ez.
De persze ettől függetlenül, ez egy óriási üzlet lehet annak aki megnyeri.
A lényeg, ők fix árat akarnak, ami fix ár fel lesz írva táblákra, ott kell fizetni a diszpécsernél, tehát nem a taxis kapja a pénzt, a taxis, csak utalványt kap.

hallotaxi: Jó, azt azért mindannyian tudjuk, hogy az utasok jórésze, fogja magát, és a bőröndjét, kisétál a ház elé, és beül az első taxiba.


Nem tud beülni, most a tervek szerint abba a kocsiba nem tud beülni, mert ott nem fizethet. Annak aki megnyeri a pályázatot, azt kell csinálnia, amit a reptér mond.

hallotaxi: Tehát, az utasoknak sorba kell állni, egy asztal előtt, ...?

Az utasnak már felhívják a figyelmét a repülőgépen is, a váróban is, hogy taxiszolgáltatás igénybevétele a diszpécserpultnál lehetséges. A diszpécserpulthoz oda kell mennie, bejelenti, hogy hova akar menni, a diszpécser elmondja, hogy ez hányas körzetbe tartozik, és mennyibe fog kerülni, ott kifizeti, kap egy bont, kimegy, az első kocsiba beül, és azzal a bonnal fizet.

hallotaxi: Ezt én értem, de nem kérdeztétek meg, hogy mi lesz, amikor egyszerre négy gép utasai érkeznek?

Nem nem. Ez az ő dolguk. Ők így írják ki ezt a tendert, ők a maguk pénzét ebből le akarják venni. Úgy, hogy ne könyörögni kelljen, hanem ott fizetik, és abból eleve már le is vonódik, a részük. A technikáját, még nem tudják hogy hogyan, de ezen gondolkodnak, mire a pályázatot kiírják, addigra ezt is kidolgozzák, hogy miként fog megtörténni.

hallotaxi: Köszönjük


Garamszegi Miklós, a Főtaxi Rt. Vezérigazgatója

Röviden összefoglalva, a reptér egy olyan céggel szeretne szerződést kötni, aki itt egy éven belül 180 egyforma, egy-két éves kocsit, angolul tudó sofőrt, ki tud állítani.
Fuvaronként szeretne kapni pénzt, amit még nem mondott el, hogy mennyi lenne. Ehhez természetesen felajánlja a mostani parkolóhelyet.
Annak a cégnek aki megnyeri, előnye, hogy elfoglalhatja a puffer parkolót, a hátránya meg az, hogy fel kell emelnie a reptéri transzferét, hogy ki tudja elégíteni a B.A. anyagi igényeit.
Végeredményben, ez egy előzetes megbeszélés volt, ahol ők elmondták az igényeiket, és meghallgatták az észrevételeinket. Jó pár kérddéünkre nem tudtak válaszolni, ezekre most keresik a megoldást, gondolom, még alakulni fognak a dolgok.

hallotaxi: Köszönjük


Dudás Zoltán, a Buda Kft. Ügyvezetője.

Megnézhettünk, egy szép prezentációt, hogy hogy képzelik el a reptér működését.
Arról biztosítottak mindenkit, hogy a rendelt taxik továbbra is meg fogják kapni a lehetőséget, hogy felvehessék az utasaikat.

Hangzott el olyasmi, hogy diszpécserpultot kell üzemeltetni, és ott kell az utasnak fizetnie?

Olyan hangzott el, hogy egy ugyanolyan pult lehetőségét biztosítják, mint a reptéri minibusznak van, de az nem hangzott el, hogy ott is kéne fizetni. Az valóban nem úgy lesz, hogy az utas kimegy a ház elé, és beleül az első taxiba, hanem a taxit úgy kéri fel a diszpécser.

hallotaxi: Abból a szempontból, akkor ez teljesen mindegy, hogy az utasnak sorba kell állnia, ha taxihoz szeretne jutni.

Igen. De arra kaptunk ígéretet, hogy ha a Kamarán keresztül összegyűjtjük az észrevételeinket, akkor azokat még figyelembe fogják venni. Ezeknek a sorbarendezése még folyamatban van.

hallotaxi: Köszönjük


Tihanyi Sándor  Budapest Taxi

Nyilvánvalóan mindenkinek vannak kételyei, hogy mi fog történni,  érzéseink szerint, talán tényleg rendet akarnak teremteni.
Azt ígérték, hogy ahogy Európában ez számos helyen működik, kultúrált taxiszolgáltatást akarnak beindítani, aminél az elsődleges szempont, hogy mindent az utasnak az érdekei alá rendelnek. Ha ez így lesz, akkor gondolom tényleg történhet pozitív irányban elmozdulás.
Mindenképpen meg kell várni a pályázati kiírást, mert jelen pillanatban még dolgoznak rajta, úgy hogy jelen pillanatban annyit tudunk, ami a sajtóban megjelent, ezt megerősítésként adták a tájékoztatást.

hallotaxi: Ha kiírják a pályázatot, szándékoztok-e indulni rajta?

Még mi sem döntöttük el. Önnállóan valószínűleg nem fogunk indulni, nincsenek ilyen illúzióink. Mi egy kisebb taxitársaság vagyunk háromszázegynéhány autóval, tehát abban gondolkozunk, hogy ha megvalósul, egy több társaság összefogásával való pályázat, akkor ahoz mi is hozzájáruljunk annyival amennyivel tudunk. A cél az, hogy végre rendezett körülmények legyenek, és megszűnjön, az az állapot, ami ott évek óta fennáll.

hallotaxi: Köszönjük


Lengyel Sándor a 6x6 Taxi Taxiüzletág vezetője

A szándék nemes, dicsérendő, RENDET SZERETNÉNEK. Megbeszéltük, a pályázattal kapcsolatos dolgokat. Végül is, egy elég komoly üzletről van só. Ők évi két és fél millió utassal számolnak, aki taxival jön be. Ez, ha kettesével számoljuk, akkor egymillió kétszázezer fuvar. Az több, mint havi százezer, reptéri fuvar, azaz annyi, amennyi most a 6x6 Taxi összes fuvarja. És még nem beszéltünk a kifelé menő fuvarokról. Volt egy komoly prezentáció, amivel próbáltak kedvet csinálni az embereknek. Egyértelmű ígéretet tettek arra, hogy a rendelt taxik helyzetén javítanak, visszaállítják az egyesen, az ingyenes parkolás lehetőségét.
A pályázatról konkrét tények még nincsenek, minden rugalmas. Az biztos, hogy fizetni kell azért, hogy helyzetbe hozzanak, forgalmat generáljanak, de hogy ezt darabonként, havonként, vagy éves szinten, az még nincs kialakulva.
Az látszik, hogy ők üzleti alapon akarják ezt kezelni. Mindennél lényegesebb az, hogy az utas számára áttekinthető korrekt árak legyenek. Nem arról van szó, hogy valami baromi olcsónak kell lenni, hanem magának, az értékesítési szisztémának kell érthetőnek, átláthatónak lennie. Fel kel tüntetni az árakat, pultot biztosítanak mind a három terminálon, ahol diszpécsert lehet foglalkoztatni, aki a kocsirendeléseket intézi, úgyhogy, nagyon komplex a történet.

hallotaxi: Magáról, a tenderről, ha mondanál valamit. Minek kell megfelelni, mik a feltételek?

Miután, a Magyar valósággal szembesültek. (mert ugye a sajtóban az jött le, hogy angolul beszélő sofőrök, egy évnél fiatalabb autók) Az elinduláshoz, minimum 180 db-os autópark, és egy évet adnak arra, hogy a gépkocsivezetők, eljussanak, egy olyan angol szintre, hogy az utasokkal megértetik magukat. Azért már ez se olyan meredek, mint ahogy elsőre hangzott, mert azért az motiváló lehet, azoknak a kollegáknak, akiknek, egy alap makogás megvan, hogy itt most helyzetbe kerülnek. Már van értelme tanulni.
A gépkocsiparknál sem kikötés, az egyéves korhatár, de mindenképpen egy év múlva a nyertesnek, egy olyan kifogástalan autóparkkal kell szolgáltatnia, ami nem hagy kivánnivalót maga után.
Kiemelték, hogy a reptéren az utolsó trafikos is nagyon szigorú nemzetbiztonsági vizsgálaton esik át, tehát ezt a nyertesnek, és az általa alkalmazott, vagy vele szerződésben lévő kollegáknak is vállalniuk kell.

hallotaxi: Tehát ezek szerint úgy néz ki, hogy van esélye a  hagyományos budapesti taxitársaságoknak, hogy ezen a pályázaton sikeresen szerepeljenek?

Szerintem van. Nem zárkóznak el a konzorcium elől sem, (tehát hogy akár több taxitársaság összefogva) de mindenképpen önálló vállalkozásként. Tehát, mondták, hogy klub jelleggel, szó sem lehet róla, mert ha balhé van, akkor nekik felelős kell. Akkor nem lehet ott vakarózni, "de most ez Citys volt, de most ez 6x6-os", hanem egy jogi személynek kell vállalnia a felelősséget.
Az a lényeg, hogy ha látjuk, hogy van esélyünk, akár konzorciumban, akár mint 6x6, akkor szeretnénk nyerni. Ez egy nagyon nagy üzlet!
Ha meg nem nyerünk, ha esélytelenek vagyunk, akkor mindenképpen ebbe a rendrakásba be kell szorítani, hogy a rendelt taxik, normálisan tudjanak dolgozni. Erre szerencsére nyitottak.

hallotaxi: Ha megnyeri a 6x6, akkor ő állhat o, 6x6 felségjelzéssel? Vagy mindenképpen el kell különíteni a "repteres" taxikat a többiektől?

Hogyne, természetesen.

hallotaxi: És azokkal, a 6x6-osokkal, akik, ebbe a csapatba nem férnek bele, mi történik? Azoknak ugye nem lesz értelme egy külön sorban ott állni, a reptéren, hiszen vannak már ott "egyenlőbb" 6x6-osok. Vagy lesz erre, egy külön tarifa, és lesz olcsó 6x6-os, meg drága 6x6-os?

Ez az amit még nem tudunk.
Nekem azért lenne szimpatikus, ha legalább hárman, négyen benne lennénk, (és ezt most abszolút, szakmai szempontból mondom) mert ha ezt egy valaki kapja meg, akkor az nagy lehetőséget kap arra, hogy át is rendezze, a jelenlegi taxipiacot. Nagyon hamar lehet olyan helyzetet teremteni, ha ez profi módon van csinálva, hogy gyakorlatilag eszébe nem jut senkinek, hogy rendeljen magának. Tehát, nagyon hamar át lehet szoktatni, egy korrekt szolgáltatással, az utazóközönséget. És ez még csak az első lépés. Ha profi módon szervezi meg, akkor a kifelé menő fuvarokra is rá tud tenyerelni.

hallotaxi: A kifelé menő fuvarokról jut eszembe: Mit csinálsz azokkal a "szerncsétlenekkel" akik, kiviszik, az utast, de nem állhatnak be oda a sorba?

Ez jó kérdés...! Ez eddig, még nem került igazából terítékre. Lehetséges, hogy ez egy motiváció lesz, a másik sok száz kollegának, hogy rászánja magát a tanulásra, az autócserére, a fejlődésre. Ez mindenképpen felhajtóerő, annak, aki ebben a bizniszben, hosszabb távon gondolkodik. 

hallotaxi: Eddig sem szívesen vettem fel reptéri transzfert!

Száz szónak is egy a vége. Van rá esélyünk!
Én nagyon bízom benne, hogy ott leszünk. Vagy egyedül, vagy közösen, de ott leszünk.
A többin ráérünk akkor gondolkozni.

hallotaxi: Köszönjük


Szollár Domokos Budapest Airport Kommunikációs Igazgatóság

hallotaxi: Jó napot kívánok, M.T. vagyok a hallotaxi.hu című taximagazintól.

Jó napot kívánok, tessék parancsolni.


hallotaxi: Érdeklődni szeretnék, a reptéri taxitender ügyében. Volt az a megbeszélés, amin a Bp-i taxitársaságok vezetői vettek részt. Beszéltem néhányukkal, és azt vettem ki a szavaikból, hogy a Airport úgy képzeli a taxirendelést, hogy az utasok sorbaállnak egy diszpécserasztal előtt a kis bőröndjükkel, ott regisztrálnak, hogy taxival szeretnének utazni, kifizetik, és onnan mehetnek ki a taxihoz, és ülhetnek be a taxiba.

Nem mennék én ebbe most bele. Egy csomó javaslat van a helyzet megoldására, az egész folyamat különböző állomásaira. Valóban felmerült az a javaslat, hogy így kéne megoldani a taxirendelést, aminek meglenne az a nagy előnye, hogy a személyes igényeket lehetne előre jelezni. Tehát, ha például valaki mozgássérült, akkor az jelezné a diszpécsernél, még a terminál épületén belül, hogy neki egy olyan taxira lenne szüksége, amelyik, mozgássérült utas szállítására alkalma. Nyilván ez megkönnyíti a taxitársaság életét is, hiszen akkor rögtön olyan taxit tud hívni, ami megfelel az utasnak. Tehát, van ebben logika. A másik érv ez mellett, hogy a terminál előtt, nem tud sok autó állni. Nyilván, hogy ha le van adva a rendelés a diszpécsernél, akkor a puffer tárolóból, akkor a különböző kocsik azok úgy tudnak feljönni, amennyire igény van. De mondom, ez csak egy javaslat a sok közül, ami valóban felmerült. Számos más dolog is felmerült, ezeket nem véstük kőbe, még nem írtuk ki a tendert. Pont ezért volt a megbeszélés, hogy valamennyire egyeztessük a két fél, a budapesti taxitársaságok, és a Budapest Airport álláspontját, hogy ha áthidalhatatlan ellentétek vannak, akkor azokat kiküszöböljük, de ilyenről én nem tudok.

hallotaxi: Ez nem ellentét, csak már jártam repülőtéren, és taxizom is elég régen, tehát el tudom képzelni, hogy leszáll egyszerre három gép, az utasok beállnak a sorba, és kb. negyven perc múlva fognak odaérni a diszpécserkisasszonyhoz.

Nyilván, ha ez lesz a rendszer, tehát hogy diszpécser lesz a terminál épületén belül, akkor ezt úgy kell megoldani, hogy ne a minőség rovására menjen. Mindent azzal a szemüveggel kell nézni, hogy az a cél, hogy olyan szolgáltatás legyen ami jó. Tehát nem megoldás, hogy egy rossz rendszerből, egy másik rossz rendszerbe lépünk át.

hallotaxi: Erre gondoltam én is. Viszont az azt hiszem nem megoldható, hogy arra a negyedórára, vagy fél órára odaüljön öt kisasszon, a csendesebb időkben meg csak egy kisasszony, aztán megint jön három gép, akkor megint öt kisasszon...Biztos vagyok benne, hogy erre a taxitársaságok, nincsenek felkészülve.

Ne menjünk ennyire előre. Felmerült ez a dolog, de nyilván, a legjobb megoldást kell megtalálni.

hallotaxi: Tehát, akkor önök, ehhez, az ötlethez nem ragaszkodnak?

Nincs ilyen, hogy ragaszkodunk valamihez. Vannak javaslataink, ötleteink, meghallgatjuk, mindenki másnak a javaslatát ötletét, és összegyúrjuk a legjobb tendert amit lehet.

hallotaxi: Körülbelül, mikor lesz ebből tender?

Ezt nem tudom megmondani. Nagyon szeretnénk, még a hónap során kiírni, remélem, hogy sikerülni fog.

hallotaxi: Köszönjük szépen.
 

 

  • FÓRUM - Lezajlott az első egyeztetés, a Reptér, és a Fuvarszervezők között
  • Gyökeresen átalakítja a ferihegyi taxi szolgáltatások rendszerét a B.A.
  • FÓRUM - Le van-e "vajazva" a reptéri tender?
  • FÓRUM - Airport Taxi mit keres itt???