Alig lehet taxit előrendelni szilveszterre

2008.12.31.

Elavult technikával nem lehet csodákat tenni
Csak korlátozott számú előrendelést vesz fel szilveszterre az MTI által megkérdezett négy nagy fővárosi taxitársaságból három, egy pedig teljesen szünetelteti ezt a szolgáltatást az év utolsó napján.

Tamás Miklós, a City Taxi elnöke kedden az MTI-nek elmondta, hogy szilveszter éjszakáján mintegy 500 autóval szállítják majd az utasokat.

Az előző évek tapasztalatai szerint a legnagyobb forgalomra január 1-jén 0 órától reggel 8 óráig lehet számítani. Tavaly ebben az időszakban mintegy 60 ezer hívást indítottak a cég felé - tette hozzá.

Mint elmondta, szilveszterkor csak korlátozott számban vesznek fel előrendelést. Tamás Miklós arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagy forgalom miatt a várakozási idő akár fél óra is lehet, ezért elsősorban türelmet kér az utasoktól.

Sipeki József, a Tele5 taxi általános igazgatója elmondta, hogy a társaság szilveszterre egyáltalán nem vesz előjegyzésbe autórendelést. Mint hozzátette, szilveszterkor mintegy 600 autóval bonyolítják majd a forgalmat.

Az igazgató szerint tavaly a szilveszteri csúcsidőszakban mintegy 2.800 hívást fogadtak a társaság diszpécserei.

Tóth Péter, a 6×6 taxi diszpécservezetője elmondta, hogy csak korlátozott számú előrendelést tudnak felvenni az év utolsó éjszakáján közlekedő, mintegy 450 autójukra. A vezető arra figyelmeztetett, hogy éjfél után akár 20 percet is várakozhat az autóra, akinek sikerült leadnia rendelését. Mint hozzátette, számítani lehet arra, hogy nehéz lesz elérni a társaság központját.

Tóth Péter szerint 2006-ban ezen a napon a cég számítógépe 100 ezer elindított hívást regisztrált a hálózaton. A cég akkor mintegy 6.000 fuvart tudott teljesíteni - tette hozzá.

Dudás Zoltán, a Főtaxi taxiüzletág-igazgatója elmondta, hogy szilveszterkor mintegy 700 járművel bonyolítják majd a forgalmat. A cég január 1-jén 0 órától reggel 6 óráig nem vesz fel előrendelést - tette hozzá.

Mint megjegyezte, az év első napjára virradó éjszaka "képtelenség minden hívást regisztrálni", ezért arra kérte az utasokat, hogy ne tegyék le a telefont, ha a rendszer már fogadta hívásukat, hanem várják ki, amíg sorra kerülnek.

Dudás Zoltán szerint a társaság tavaly szilveszterkor 4-5.000 utazást bonyolított le, a beérkező hívások száma ennek a többszöröse volt - tette hozzá.