Egyszerűen kirakta a taxis a mozgássérült utasát

2009.02.24.

Csúszott az út?
Kirakott egy súlyos mozgássérült fiatalembert egy taxis a napokban a Dulimán dűlő alján, onnan egyedül kellett hazavergődnie - adja hírül a bama.hu internetes portál.

Nagyanyja elmondása szerint unokája az általános iskolát a Pető Intézetben végezte, majd a Leőweyben érettségizett, édesanyja vitte, hozta minden nap. Most egyetemista, de anyja, elfoglaltsága miatt nem tudott érte menni, ezért hívott taxit. A fiú a belvárosban, vízszintes terepen is maximum százötven métert tud egyedül megtenni, utána lerogy egy padra. Most ötszáz métert kellett a meredek dűlőn felkapaszkodnia sötétedéskor, ahol az egyik oldalon szakadék található.

A Pannon Volán Taxi ügyvezetője, Kovács József szerint a taxis nem tudott felmenni az úton, mert csúszott. Azt a hibát valóban elkövette, ismerte be az igazgató, hogy nem szállt ki, és nem kísérte fel a fiatalembert, ezért felelősségre vonják.

Hétvégén újabb panaszt kaptunk. Közép-Gyükésbe hívtak taxit. Ötször próbálkoztak, mire elvállalta az egyikük, hogy kimegy. Arra hivatkoztak az elutasítók, hogy sáros az út.