Nem drágul nyáron a taxizás Budapesten

2007.06.15.

Majd sohanapján
A taxisok szorgalmazása ellenére a nyáron biztosan nem drágul a szolgáltatás ára Budapesten, mivel a Főpolgármesteri Kabinet pénteken rövid vita után, további egyeztetéseket igényelve, levette napirendjéről ezt a kérdést.

Így a nyári szünet előtti utolsó ülésén, a hó végén nem tárgyal erről a Fővárosi Közgyűlés - közölte a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója. Nyáry Krisztián az MTI-nek elmondta, hogy a taxis szervezetek szorgalmazzák a 2000 óta változatlan maximális tarifák emelését. Egyebek közt ez azt jelentené, hogy a normál tarifa alapdíja duplájára, 600 forintra növekedne. A távolsággal arányos egységdíj normál tarifánál 240-ről 360 forint lenne kilométerenként, az idővel arányos várakozás egységdíja pedig percenként 60 forintról 90
forintra növekedne.

A Gazdasági Versenyhivatal álláspontja szerint van még tartalék a jelenlegi tarifákban, ezért nem támogatják az emelést. Példaként említik, hogy a céges flottakedvezmények igen jelentős mértékűek. A versenyhivatal fenntartja azt a két évvel korábbi álláspontját is, miszerint a taxi szolgáltatások hatósági árának rögzített árformában történő szabályozása olyan versenykorlátozó beavatkozás lenne, ami a taxipiacon a szabályozási célok tekintetében ésszerűtlen, arányaiban túlzott, s közgazdaságilag megalapozatlan lenne.

A taxisok nehezményezik, hogy miközben hét éve változatlanok a maximált tarifák, az üzemanyagok, a gépkocsik ára és az adók is nőttek.
A kabinet döntése alapján egy fórum keretében az érdekképviseletekkel áttekintik még ezt a kérdést, mielőtt a közgyűlés elé kerülne.

MTI