Kevesebb lesz a hűtlen ügyfél?

2006.10.15.

Érzékenyebben reagálhatnak az ügyfelek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások díjváltozásaira
Idén már évi négy-ötezer forint spórolás is biztosítóváltásra csábíthatja az ügyfeleket. A vezető társaságok közül kevesebben viszik át kötelező gépjármű-felelősségbiztosításukat más cégekhez, az extra szolgáltatásokért ugyanis szívesen fizetnek az ügyfelek.

A kormány megszorító csomagja miatt idén a korábbi évekhez képest is érzékenyebben reagálhatnak az ügyfelek a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjváltozásaira. Míg korábban évi tízezer forint díjkülönbség késztette váltásra az ügyfeleket, idén a biztosítók szerint már négy-ötezer forintért is hajlandók lesznek vállalni az ügyfelek a váltással járó procedúrát. Az autósok árérzékenységét jelzi, hogy tavaly becslések szerint a 3,8 millió ügyfél tizede válthatott céget, az online alkuszok felületein pedig másfél millió tarifálást végeztek. "Az átlagos megtakarítás évről évre emelkedik, idén 22 ezer forint körül volt" – magyarázza az okokat Mestyán András, az Alkuszszövetség gépjármű tagozatának vezetője.

A kgfb-piac vezető játékosai idén mégis kevesebb hűtlen ügyféllel számolnak, szerintük ugyanis egyre több autós hajlandó több díjat fizetni, ha cserébe extra szolgáltatásokat kap a biztosítótól. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) is sokan panaszkodnak egyes biztosítókra, hogy hosszú hónapokig váratják a vétlen autósokat a kárrendezéssel. A gyorsabb kárrendezők között számon tartott Allianz és a Generali épp ezért bevezette az aktív kárrendezés szolgáltatást. Ez azt jelenti, hogy a kgfb-s ügyfél kárát saját biztosítója téríti meg, majd elszámol a kárt okozó autós biztosítójával. Az Allianznál ez a szolgáltatás évi háromezer forintos felárért jár az ügyfeleknek, ennek ellenére szinte senki sem sajnálta rá a pénzt.

A Generalinál az aktív kárrendezés díjmentes, de csak azoknak jár, akik cascót is kötöttek a cégnél.
Hogy hogyan alakulnak a jövő évi díjak, még nem tudni, a tarifalistát a biztosítók csak október 30-án teszik közzé. A meglévő szerződéseket november 1-jétől december 1-jéig lehet felmondani, az újakat december végéig lehet megkötni. Idén egy új szereplő, a Signal Biztosító Zrt. is indul a versenyben, az új játékosnak pedig, ha számottevő ügyfélkörre szeretne szert tenni, valószínűleg versenyképes árakkal kell kirukkolnia. Az olcsóbb cégek közé számító MÁV Általános Biztosító Egyesület azonban decemberig, a TIR Biztosító Egyesület pedig jövő áprilisig nem köthet új szerződéseket, így ez utóbbi cég az átszerződési időszakról lemarad. A két társaság kgfb-üzletágát a PSZÁF a nyilvántartási rendszerükben lévő problémák miatt függesztette fel. A nagyobb biztosítótársaságoknál is talált adminisztrációs hiányosságok miatt a felügyelet az Allianzot és a Generalit nemrég két-két millió, az Union Biztosítót pedig ötmillió forintos bírsággal sújtotta.
Nemcsak a trehány nyilvántartás, hanem a lassú kárrendezés miatt is sok panasz érkezik a felügyelethez. A biztosítási törvény azonban a kárrendezés határidejéről nem rendelkezik. A PSZÁF tervezi, hogy a közeljövőben iránymutatást ad ki a biztosítóknak, amelyben jelzi, milyen határidőn belül lenne kívánatos rendezni a kárigényeket.

Herman Bernadett