Alapítvány a Taxisok biztonságáért

2006.05.04.

Elkezdődött a szervezés
Valami megmozdult! Rusznák Imre ötlete alapján létrehozandó Alapítvány határozottan elindult a megvalósulás útján. Örömmel vettük, hogy lapunk fórumába is érkeztek felajánlások. Kezdjünk el együtt gondolkozni! Hogyan tovább?

alapítványtól.
Rusznák úr újra megerősítette, hogy a technikai, és jogi részletek szervezését és kidolgozását vállalja. Határozottan kijelentette, hogy az Alapítvány létrehozásán túl semmilyen befolyást nem kíván gyakorolni annak működésére, a mindennapi tevékenységben részt venni nem fog. 

Ő mint alapító, elfogadja a hallotaxi által javasolt kurátorokat, és a kuratórium kinevezése után reméli, hogy az Alapítvány zökkenőmentesen fog működni az ő  közreműködése nélkül. A beszélgetés végén a hallotaxinak átadta a 100 000.- (százezer) forintot, amit az Alapítvány részére, mint alapító felajánlott. Ezt az összeget a hallotaxi nevében Majercsik Tamás vette át, amit átvételi elismervénnyel igazolt.

Az Alapítvány céljai:  (tervezet)

- Megoldás keresése a taxisok biztonságának növelésére.
Ennek részleteit kidolgozni már a Kuratórium feladata lesz. A középpontban egy olyan technikai eszköz kifejlesztetése áll, ami kiállja egy komoly szakmai zsűri kritikáját. Ha születik ilyen eszköz, akkor lehetséges  gyártók keresése és versenyeztetése, hogy olyan áron lehessen forgalmazni, ami lehetővé teszi a taxik 100%-ának biztonságosabbá tételét. Politikai lobbytevékenység, ezen eszköz bevezetésének minél nagyobb támogatására, értjük ezen mind a jogszabályi támogatást, mind az anyagi hozzájárulást.
- Tanulmány készítése az elmúlt húsz év taxisgyilkosságai alapján, annak felmérésére, hogy miként, kiből válik áldozat? Kik, miért rabolnak ki, gyilkolnak meg taxisofőröket?
- Szakmai oktatóanyag készítése és terjesztése (ezen tanulmány alapján), amiből a taxisofőrök megtanulhatják felismerni a veszélyt, hogy minél nagyobb esélyük legyen elkerülni, kivédeni a támadásokat.
- És nem utolsósorban, ha a baj bekövetkezett, akkor az áldozatok családjainak megsegítése, a tragédia anyagi terheinek csökkentése az Alapítvány mindenkori anyagi helyzetéhez mérten.

Nagy fába vágtuk a fejszénket.

Ahhoz, hogy ez az Alapítvány az egész "Taxis szakma" támogatását élvezze, szükségünk van mindenki segítségére, szakmai, erkölcsi, és anyagi támogatására. Tudjuk, hogy a Taxistársadalom bizalmatlan és pesszimista.  Ezért úgy gondoltuk, hogy a kuratóriumba delegálandó kolegákra a nagy nyilvánosságtól kérünk javaslatokat.
Tehát e cikk fórumába várunk mindenkit, aki segíteni tud abban, hogy megtaláljuk szakmánk azon kiemelkedő, feddhetetlen, nagytekintélyű tagjait, akikben mindannyian megbízhatunk, akikre rábízzuk a szakma pénzét. Ebben számítunk vidéki kollegáinkra is, hiszen a feladat országos, tehát a végrehajtásából is jó lenne ha mindenki kivenné a részét.
Lapunk teret ad minden ötletnek, javaslatnak, ami az Alapítvánnyal kapcsolatban érkezik, akár elvi jellegű a célokat érintve, akár technikai a megalakulással, vagy a későbbi működéssel kapcsolatban.