Föld Napja 2006 és Critical Mass

2006.04.21.

Felvonulási tér, 2006. április 22., 11-22h
Tekerj a Földért! - ez a szlogenje az idei Föld Napja rendezvényének, melynek Budapesten a Felvonulási tér lesz a központi helyszíne. Ez alkalomból a környezettudatos életvitelt támogató hazai civil szervezetek együtt kívánnak megjelenni, hogy a fenntartható fejlődéshez szükséges környezettudatos gondolkodás és a szemléletváltozás fontosságát hangsúlyozzák.

A házigazda környezetvédő-, ökopolitikai-, városvédő- és civil szervezetek arra kérnek mindenkit, hogy hozzanak magukkal egy marék földet, mert a tér betonját feltörve, „felszabadítják” a talajt, s fát ültetnek. Ezzel a gesztussal is igyekeznek felhívni a figyelmet a környezettudatos gondolkodásra, s arra, hogy a „kevesebb beton, több zöldfelület” céljának érvényesítése is hozzájárul egy élhetőbb város megteremtéséhez.

A Felvonulási téren lesznek még gyerekprogramok, bringaverseny, BMX-bemutató, kiállítások, filmvetítések, „kukabúvárkodás”, no meg „fair trade” kávézó, zene és jó hangulat.

Mivel ugyanezen napon, tehát 2006. április 22-én tartják meg a Critical Mass-t is, a Föld Napján résztvevők közösen kerekeznek a világszerte elterjedt, és Budapesten is már többször megrendezett, városi biciklis felvonulás rajtjához, az Újpesti rakpartra, ahonnan kb. 16 órától indulnak el az összegyűlt bringások. A tervek szerint a déli óráktól a szervezők bemelegítőt tartanak a kerékpárosoknak, valamint zászlós célkonvojokat indítanak a Felvonulási térről az Újpesti rakpartra. A kerékpáros demonstráció az emberközelibb közlekedés megvalósítását, és a megújuló energiaforrások népszerűsítését is szolgálja.

forrás: Est.hu


A felvonulás útvonala és forgalom korlátozások az esemény idején

Útvonal:
Újpesti rakpart (az eleje 15 órakor indul) - Pesti alsó rakpart -
Petőfi híd - Budai alsó rakpart - Attila út - Alagút - Lánchíd -
József Attila utca - Andrássy út - Felvonulási tér (a vége 17 óra körül
érkezik)

Közlekedési korlátozások:
Teljes útlezárás várható 15 órától 17 óráig az alsó rakpartokon, az
Attila úton, és az Alagútban (15:45-16:45), a Lánchídon és a József
Attila utcában (16:00-17:00). Részleges, egy irányban történő útlezárás
lesz a Petőfi hídon (15:30-16:30), és az Andrássy út teljes hosszán
(16:00-17:15). Érdemes még elkerülni a Boráros teret (15:30-16:30),
a Deák teret 16:00-17:00, az Oktogont 16:00-17:00, és a
Felvonulási teret (16:15-17:15).

Javasolt kerülő útvonalak autóval:
Észak - déli irány: Budán az Alkotás út, Krisztina krt., Bartók Béla út
Pesten a Hungária körút
Kelet - nyugati irány: Árpád híd, Hegyalja út - Erzsébet híd -
Rákóczi út, Üllői út - Vámház krt. - Szabadság híd - Bartók Béla út
Lágymányosi híd. A Petőfi híd Pest felé végig járható lesz.

Tömegközlekedés a belvárosban:
A felvonulás idején nem jár majd a 2-es és a 19-es villamos, valamint a
4-es, 12-es, 16-os, 105-ös és 86-os busz.

Jelentősen nőhet a 4-es és 6-os villamospótlók (az Oktogonnál 15
rendezőnk rendszeresen átengedi), a 9-es busz, a piros 20-as és
30-as buszok, a 15-ös busz, valamint az Andrássy utat keresztező
belvárosi trolibuszok menetideje.

Javasolt tömegközlekedési eszközök:
A belvárosban minden ami a föld alatt megy. A főbb felszíni járatok közül
kadálytalanul jár majd a 47-49-es villamos, 7-es busz, a Blaha és a Móricz
között a 4-6-os villamosok, Budán a 18-as villamos és a szentendrei HÉV.


Critical Mass

A Critical Mass világszerte elterjedt, városi kerékpáros felvonulás neve. Ennek során egy kihirdetett útvonalon, általában rendőri biztosítással segítve végigkerekeznek az összegyűltek. Gyakori, hogy kereszteződésekben, vagy a célban megállva a résztvevők fejük fölé emelik kerékpárjaikat, ezzel felhívva a figyelmet ezen közlekedési forma létjogosultságára, illetve hátrányos helyzetére.

Az elnevezés

Az amerikából elterjedt szó eredeti jelentése kritikus tömeg, ami ebben az esetben arra utal, hogy a nagy autóforgalom miatt a nem motorikus közlekedők gyakran csak bizonyos tömeg esetén kísérelhetik meg a keresztirányú átkelést. A Critical Mass fogalmat közlekedési helyzetre Ted White, az 1992-ben készült "Return of the Scorcher" című dokumentumfilmjében használta.

Története

Az első Critical Mass elnevezésű felvonulást (röviden CM) 1992. szeptember 25-én szervezték San Francisco-ban, ezen 48 résztvevő volt. A rendszeresen szervezett alkalmakon egyre többen és többen lettek, és fél év múlva már 500 résztvevője volt. Ezen a sikeren felbuzdulva más városokban is elkezdődött az ilyen események szervezése.

New Yorkban a hatóságok először támogatták, majd évek múltán korlátozásokat vezettek be a kerékpáros felvonulás megfékezésére, sőt 2004. augusztus 27-én rendőri akció keretében tömeges letartóztatások és kerékpár elkobzásokat vittek véghez. Ezt a "Still We Ride" című rövidfilm dolgozza fel.

Napjainkban a világ többszáz városában, gyakran havonta tartanak hagyományosan békés felvonulásokat, ahol néha több ezren pattannak nyeregbe.

A Critical Mass Magyarországon

Budapesten több civil szervezet is szervezett a rendszerválás óta kerékpáros felvonulásokat. 2004. szeptember 22-én az Autómentes Nap alkalmából a korábban is aktív szervezetek új aktivistákkal megszervezték a "Critical Mass Budapest" demonstrációt. Már ennek is kb. 4000 résztvevője volt.

A második alkalom 2005. április 22-én, a Föld Napján volt, ahol már 10000-en vettek részt, ami egyúttal az ország történetének egyik legnagyobb civil, politikától független demonstrációja volt.

2005. szeptember 22-én már nemcsak Budapesten, hanem az ország más nagyvárosaiban is zajlott a kerékpáros megmozdulás: Debrecen, Győr, Hajdúböszörmény, Orosháza, Pécs, Szeged. Budapesten ekkor már nehézséget okozott az, hogy a résztvevők nagy számuk miatt szinte lefedték a 16 km-es távot.

  • http://www.criticalmass.hu
  • http://www.critical-mass.org/ (angol nyelvű)
  • http://www.stillweridethemovie.com/ (angol nyelvű)