Kétségbeesett emberek kérik a segítségünket!

2009.08.26.

Kéréssel fordulnék a Halló Taxihoz
Az egyik taxis kollégájuk mondta, hogy keressem fel Önöket, mert szerinte Önök tudnak segíteni.

 

 

 

A legjobb barátomnak augusztus 23-án eltűnt az édesanyja. Depressziós beteg nőről van szó, de az állapota stabil volt, nem volt semmi előjele az eltűnésnek.
Budapest első kerületében tűnt el, de a mai nap folyamán (augusztus 26.) több szemtanú is értesített bennünket, hogy látták, és hívták a barátomat a kihelyezett plakátok alapján.

Az egyik kollegájuknak is megmutattuk a képet az első kerületben, ő mondta, hogy segít és figyel az asszonyt, de mondta, hogy keressem fel Önöket, hátha lennének olyan kedvesek és kitennék a felhívásunkat az oldalukra és az I. kerületben taxizók is segíteni tudnának a keresésben, hiszen önök éjjel nappal járják a várost.

A hölgy létfontosságú gyógyszereket szed és van két gyermeke, akik keresik. Ráadásul a gyermekek édesapja majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt hunyt el autóbalesetben.

Szóval hihetetlenül fontos lenne megtalálni. A rendőrség is keresi nagy erőkkel, a családja, barátai is.

De szeretném megkérni Önöket, hogy ha tudnak bármilyen módon segíteni, kérem tegyék meg.
Ha kitennék a plakátunkat az oldalukra, talán több taxis is láthatná és figyelhetnének ők is.

Ha Ön nem tud segíteni, kérem jelezze, hogy véleménye szerint kihez fordulhatnék.

Nagyon szépen köszönöm!

Üdvözlettel:

Orlik István

Elérhetőség:
mail:  o.istvan@hotmail.com
mobil: 0620-8233330