Egyesül az engedélyezési hivatal és az állami mérésügy

2007.01.02.

Hitelesítés
A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) keretein belül működik tovább az eddigi Országos Mérésügyi Hivatal (OMH) hétfőtől – közölte Schmalhofer Károly, az OMH szóvivője az MTI-vel.

Az összevonásról a kormány december elején döntött azzal a céllal, hogy kisebb, költséghatékonyabb, ügyfélbarátabb és korszerűbb felépítésű szervezet alakuljon ki.

A szóvivő elmondta, hogy a fővárosi Németvölgyi úton működő mérésügyi hivatal és területi szervei hatóságként továbbra is változatlan helyeken, ám folyamatosan csökkenő létszámmal működnek. A hivatalban jelenleg 250-en dolgoznak.

Az integrálódott hivatal új szervezeti és működési szabályzatáról a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a közeljövőben dönt - mutatott rá Schmalhofer Károly. Hozzátette, hogy a hivatal a továbbiakban az OMH által készített tervezet szerint főosztályi státust kap.

Az MTI korábbi közlése szerint az OMH az elmúlt években 2,5 milliárd forinttal gazdálkodott, amelyet saját bevételeiből fedezett. A szervezetek összevonása hosszabb távon évente mintegy 250 millió forintos megtakarítást eredményez, bár rövid távon többletköltségekkel jár.

Az intézmény olyan eszközök hatósági felügyeletét látja el, amelyek kereskedelmi célú méréseket szolgálnak. A szervezet több mint 40 féle mérőeszközt hitelesít, ami országszerte összesen évi 600 ezer-1 millió eszköz hitelesítését jelenti. Az OMH egyebek között villamos-, gáz-, vízfogyasztás-mérők, benzinkutak, mérlegek rendszeres hitelesítéseit és ezek fogyasztóvédelmi, piacfelügyeleti ellenőrzését is végzi.

A szervezet jogelődje, a Magyar Királyi Mértékügyi Intézet 1906-ban jött létre; Országos Mérésügyi Hivatal néven 1951 óta működik.

Az MKEH a honlapja szerint 2002-ben alakult meg, és 2005-ben vonták össze a korábbi Nemesfém Vizsgáló és Hitelesítő Intézettel, valamint a Műszaki Biztonsági Hivatallal.