- Mi volt az a lezáratlan ügyed, ami miatt le akartak tartóztatni?

- A Budapest Szállótól hoztam három eléggé részeg embert. A Maros utcában ketten bementek egy kocsmába, majd amikor visszaültek, mondták, hogy menjünk a Villányira. Az Alkotáson elértünk a Királyhágóig, amikor egy korábbi hegesztésnél leszakadt a kipufogóm. Jött egy kolléga, mondta, hogy továbbviszi őket. Kiszálltam megköszönni, majd az utasaim is. Amikor meglátta, hogy milyen szakadtak, meg részegek, közölte, ezeket nem engedi beülni a nyugati kocsijába. Szóltam nekik, hogy sajnos ez van, mire bunkónak nevezték és elmentek.
Visszaültem, akkor láttam, hogy a műszerfalról elvitték a tárcámat. Bekiabáltam rádión, hogy mi történt, milyen fazonok voltak. Képzeld, 10-15 másodperc múlva már jöttek taxik, elkezdődött a keresés. Szerencsére nem ültek be valami mezítlábas kollégához, hanem gyalogoltak. Talán öt perc múlva megtalálták őket, szóltak rádión a többiek. Elvitt egy srác a Joliot Curie térre, és mire odaértünk, ezek már a földön feküdtek. Meg is érdemelték, amit kaptak, én talán meg is tudtam volna ölni őket. Pont addigra lettek készen a papírjaim, mind benne volt, még az útlevelem is. A tetejébe 6000 forint.

- Mindez meglett náluk?

- A rendőrökkel egyszerre érkeztünk, és előttük néztük át a zsebeiket. Előkerült egy-két feljegyzésem, az egydollárosom, tehát biztosan ők voltak. De a pénztárcám sehol. Akkor kaptak megint pár pofont. A rendőr elfordult. Előkerült pár elemlámpa, és a bokrok alá világítva keresni kezdtük a brifkómat. Egy főtaxis találta meg, benne volt a pénzem.
Az embereket elvitte a mentő, engem behívtak a Maros utcai rendőrségre. Már ott eléggé lekezelően beszélt az ügyeletes, hogy a taxisok megint önbíráskodtak. Én éreztem, hogy nekünk van igazunk, meg a helyszínelő rendőr is mondta, hogy megérdemlik, ami pofont ilyenkor kapnak, mert általában pár nap fogda után kiengedik őket, és nem kapnak semmi büntetést. Mondtam is az ügyeletesnek, hogy mi jogosan jártunk el. Ő csak fenyegetett, hogy egyszer még elkapnak egy taxist ilyesmi miatt, és példát statuálnak, hogy elvegyék a többiek kedvét. Hozzátette, lehet, hogy maga lesz az. Végül eljöhettem, de igen rossz idegállapotban.

- Az később derült ki, hogy ebből esetleg tényleg kellemetlenséged lehet?

- Utána kétszer is beidéztek, mindig elmondatták néhányszor a történetet, és nagyon normális tisztek beszéltek velem. De harmadszor úgy ment, hogy nyolcra hívtak be, tízkor jött az, aki kérdezett. Percekig csak nézett, kérdeztem is, most mit néz rajtam. Hát neki ez a dolga. Annyira a filmeket utánozta, hogy elkezdtem röhögni, azt hittem viccel.
De nem. Faggatott, majd szembesített kettővel az akkori utasaim közül. Nem is emlékeztek rám. Erre elvette a személyimet, hogy nem hagyhatom el a kapitányságot, ezeknek meg mondta, uraim, menjenek ebédelni, itt vásárolhatnak egy közértben, és ebéd után folytatjuk.
Erre kimentem telefonálni anyámnak, de nem sikerült. Beszóltam a rádión, hogy ha este 8-ig nem jelentkeznék be, akkor a rendőrségen vagyok. Szerencsére a kapuőr nem tudta, ki vagyok, mit mondott ez a tiszt, így kimehettem.
Amikor vége lett az ebédszünetnek, már ott várt a rendőr, és üvöltött, hogy tilos volt kimennem, adjam oda az útlevelemet, meg a többi papíromat. És elvette a kilépőbilétámat is. Pedig nem akartam megszökni onnan. Azt meg csak tudni kell valakinek, hogy ott vagyok.

- Az esetleges letartóztatásod addigra már szóba került?

- Nem, azt csak délután mondta. Merthogy szerinte mi megvertünk a kollégákkal három részeget, és utána a poén kedvéért csináltam a hármas bréket. És emiatt letartóztat.
De, ha elmondom az igazat, hogy kikkel csináltuk, ki találta ki, akkor elenged. Mondtam, hogy akkor sokáig fogok itt csücsülni, mert ezt mi nem kitaláltuk, hanem így történt.
Kiküldött a folyosóra, és hatig ott ültem. Jól kiborultam, mert nem mondtak semmit, reggel óta nem ettem, csak egymás után cigarettáztam. Akkor behívott, visszaadta az irataimat és elengedett. Azóta nem idéztek, de a lefoglalt dolgaimat se kaptam vissza.
Erre még külön rákérdeztem, hogy a cuccaim szerinte hogyan kerültek hozzájuk. Közölte, hogy kevés rendőr és túl sok taxis volt ott, azt csinálhattunk, amit akartunk, a rendőrök sok mindent nem láthattak. Utána találkoztam egy rendőrrel, aki katonatisztem volt, és elmondta, hogy valószínűleg lezárják az ügyet. Nem lenne jó, ha hasonló előfordulna, mert nem csípik az ilyeneket. Ő se nagyon hitte, amit elmondtam. Szerinte az a három ember nem kap semmit, de engem se büntetnek meg.

- Mit gondolsz, a kívülállók, akik csak véletlenszerűen, sajtóból, rádióból értesülnek egy-egy ilyen esetről, hogyan vélekednek arról, hogy egymás segítségére siettek?

- Szerintem az emberek nem veszik eléggé komolyan, hogy miért van ez így, inkább önbíráskodásnak tartják. Egy kolléga mesélte, hogy mellette ült az utas, és végighallgatta a rádióforgalmazást, amikor az elrabolt tárcám miatt kerestük a három férfit. Egészen megrémült, amikor az üldözés közben az egymásnak adott tanácsokat, iránymutatásokat - itt fordulj balra, ne arra menj, mert ott két Budás már közelít hozzájuk stb. - részletesen meghallotta. Úristen, mi történik most, kérdezte.
Ott nem adják vissza élethűen, de szerintem nem is akarják. És én már eldöntöttem, hogy ez után bármilyen problémám lesz, nem csinálok belőle rendőrségi ügyet. Magam próbálom megoldani.

- Milyen megoldási lehetőséged adódhat?

- Próbálok szerszámokat beszerezni, és én játszom le a dolgot egyedül, nehogy még egy ilyen feljelentés meg idézések legyenek. Ilyen nem lesz még egyszer, hogy a végén majdnem én vagyok a hunyó.

- Azt gondolod, hogy tudod majd a mértéket, meddig kell megverni, mikor kell abbahagyni, ha valakivel gondod lesz?

- Biztos. Volt is ilyen egy kollégánál. Odamentünk, meg lett verve, utána elmentünk. Nem lett nagyon megverve, fel tudott állni utána. Ő is elment, mi is elmentünk. És ez jobb, mintha kijön a rendőrség, és nem büntetik meg, mert azzal nem veszik el a kedvét egy következő támadástól vagy a fizetés megtagadásától. De ha kap egy-két pofont, akkor elgondolkodik, hogy hoppá, nem olyan védtelenek ezek.

- Akivel így bántok, az bizonyára nem dicsekszik el vele?

- Ez igaz.

- Akkor hogy venné el ez mások kedvét? Mert nem hiszem, hogy attól csökkenne a veszélyeztetettségetek, hogy annak elmegy a kedve, aki már megtámadott valakit. Hiszen a többiek még kísérletezhetnek.

- Sehogy se lehet ennek elejét venni. Fel kell készülni arra, hogy támadhatnak, és előbb kell ütni. Vagy meg sem állni annak, akiből kinézem, hogy ebből baj lehet.

- Többen azt mondták, hogy a kiélezett helyzetekben jól kell viselkedni, mert a magabiztos taxist nem fogják megtámadni.

- Persze. Az ember ránéz a taxisra. Ha nagydarab, szakállas, százkilós ember, akkor már elgondolkodik. De nézzél rám. Vékony, gyerekarcú, ezzel bármit lehet csinálni.
Ha megnéznek, így gondolják, és próbálkoznak.

- Tehát fizikai adottságok nélkül a magabiztosság önmagában nem elegendő?

- Persze, hogy nem. Tudom, hogy akinek jó beszélőkéje van, az leszerelheti a támadót. Hallottam már kollégáról, aki kidumálta magát egy nekiszegezett kés ellenére. Én nem lennék erre képes, és szerintem kevés kollégának van ilyen lélekjelenléte.

- Ezt el sem lehet sajátítani?

- Szerintem nem. Ez a belső tulajdonságoktól függ, amit nem lehet megtanulni. De azért nem ment el a kedvem a taxizástól a két eset miatt.

< vissza

• TAXISKÖNYV
• Misibácsi meséi
• Mesél a pesti taxi
• Taxisblokád

• A könyv fóruma