Merészebb nagy Merci 2010-től

2008.03.27.

Követi a trendet a legújabb E-osztály
Úgy tűnik nem nyúlt mellé a Mercedes, amikor megalkotta a jelenlegi C-osztály formatervét, hiszen a vásárlók azonnal megkedvelték a szögletesebb formát, és már egyre valószínűbb, hogy az új E-osztály is ezen a vonalon halad tovább.

Igaz, hogy eddig még csak keveset sejtető, nagy gonddal álcázott prototípusokat láthattunk a legújabb Mercedesből, de ez nem szab gátat a grafika mestereinek, hiszen sorra jelentetik meg az újabbnál újabb számítógépes elképzeléseiket az új E-osztályról. A napokban megjelent nem hivatalos rajzból arra következtethetünk, hogy a nagy szedán formájában hasonul majd kisebb márkatársához, a C-osztályhoz.
Az első feltűnő változás, hogy az előző két generáció ovális lámpái valószínűleg már nem kerülnek át a legújabb modellre, melynek formája is jóval feszesebb lesz, mint a jelenlegi gömbölyded elődé. A határozott élek és vonalak, a még hangsúlyosabb hűtőrács és kerékjárat ívek, mind arról tanúskodnak, hogy filozófiát akar váltani a Mercedes az E-osztály esetében is.


A kijelentés, miszerint a gyár nyitni szándékozik a fiatalabb vásárlók felé, itt is alátámasztást nyer, hiszen az előbb említetett változtatások, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a 35-40 éves korosztály is számításba vegye az új modellt autóvásárlás előtt, ne csak az idősebbek. A gyár a kocsit 2009-ben mutatja be, de az értékesítés a legtöbb piacon várhatóan majd csak 2010-ben indul. A limuzin változatot nem sokkal később követi majd a T-modell, azaz a kombi változat is.


Természetesen a külsőségeken kívül új technikai csemegéket is tartogat a közönség számára a Mercedes, ezek közül a legnagyobb hangsúly a tisztább üzemű és gazdaságosabb Bluetech motorok bemutatásán van, de számíthatunk még különféle hibrid és vegyes üzemű erőforrások megjelenésére