Megkérdeztük Rusznák Imrét: Miért mondott nemet, Horváth Pálnak?

2006.06.15.

Valaki hazudik?
Délután a Fórumban (34. hozzászólás) szóbakerült, hogy Horváth Pál  felhívta Rusznák Imrét, azzal a kéréssel, hogy emeljék fel, a budapesti maximált tarifa alapdíját 300.-ról 500.-ra. Rusznák Imre, erre nemet mondott. Kiváncsiak voltunk, a másik fél véleményére is.

hallotaxi: Horváth Pál azt közölte velünk, hogy a mai nap folyamán újra megkereste önt, a budapesti maximált taxitarifa alapdíjának felemelése ügyében, és ön ezt a kérést elutasította.

Rusznák I: Köszönöm a kérdést. Elolvastam a fórumot, és felháborít, a telefonbeszélgetés ilyen tálalása. Tényleg felhívott Horváth úr, és mondta, hogy szeretne ezügyben újra egy levelet írni nekem. Azt válaszoltam, hogy ne nekem írja, hanem Tiba Zsolt Főjegyzőnek.
Ezután elnézést kértem, és elköszöntem, mert egy másik telefonbeszélgetésben voltam éppen.

hallotaxi. Miért irányította Horváth Pált, a Főjegyzőhöz, amikor eddig ön foglalkozott a taxis szakmai kérdésekkel?

Rusznák I: Mert a Közgyűlés elé terjeszteni bármilyen témát, a Főjegyző úr tud a leggyorsabban. Másodszor, ha  a rögzített hatósági ár elleni küzdelemben, megtalálták az utat a többi frakcióhoz, és képviselőhöz, akkor használják ugyanezt az utat továbbra is, érdekeik érvényesítésére. A taxitarifák fölötti rendelkezés joga, nem Rusznák Imre joga, hanem a Fővárosi Közgyűlésé.
A Közgyűlés elé, ezt bármely önkormányzati képviselő beterjesztheti.
Én nem vagyok hajlandó a tarifa egy elemével foglalkozni. Csak a probléma hosszútávú, valós megoldásának látom értelmét, és ezt már nagyon sokszor közöltem Horváth Pállal.

hallotaxi: Köszönjük szépen.

 

tomajer@hallotaxi.hu