Megjelent az IGO 8

2008.05.20.

Menj tovább egyenesen!
Mint a fórumban már jeleztük, kaptunk tesztelésre, egy IGO 8-at. Megpróbáljuk taxisszemmel elemezni a szoftvert, de természetesen igénybe vesszük profi szakújságírók segítségét is.

A program kívül-belül teljesen átalakult, szinte nem maradt olyan része, amit ne dolgoztak volna át a fejlesztők. Mindezt úgy, hogy a kezelés egyszerűségét és a navigáció realisztikusságát tartották szem előtt.
Ez nem mindig sikerült:-(
Szűz kézzel indulva ez egészen biztosan siker, régi iGO-s szemmel azonban akadhatnak nehéz perceink az átszokás során.
Csogu barátunk például, örjöngve adta vissza, hogy nem ér egy forintot se, mert nem lehet használni:-)
Valljuk be, mint később meglátjátok, az IGO híresen egyszerű kezelhetősége áldozatul esett, a rengeteg új funkciónak. De merem állítani, hogy aki veszi a fáradtságot, és átkínlódja magát az első három napon, az már nem szívesen mondana le az új funkciókról.

A program bonyolultsága ellenére elfért egy 2 gigabájtos memóriakártyán, és sebességével sem volt semmilyen probléma. A teszt során egy AIRIS T 620-at használtam, és nagy meglepetésemre teljesen akadásmentesen futtatta a programot. Megnyugodhatnak hát azok is, akiknek voltak fenntartásai az új funkciók hardverigényével kapcsolatban.

A program minden téren nagyot fejlődött, jelen pillanatban meggyőződésem szerint a piacon létező alkalmazásokat egytől-egyig sárba alázza, és a tetejében még a 3D-s megjelenítés is belekerült.

Fussunk hát neki:

A DVD-ROM-on a tartalomkezelő alkalmazás található, mely Windows XP és Vista kompatibilis program, segítségével a digitális térképek és tartalmak frissítése és szinkronizálása valósítható meg, a memóriakártyára ezzel tölthetjük fel a szükséges állományokat (pl. sérült, frissítések, véletlenül törölt adatok).
Az iGO8 már nem pusztán térképeket kezel, hiszen az alkalmazás digitális domborzati modelleket és 3D objektumokat is kezel (várostérképek, épületmodelek, jellegzetes tájékozódási pontok).
A tartalomkezelő alkalmazás futtatásához internetkapcsolat is szükséges, ha a frissítéseket is kezelni szeretnénk, és a nagyméretű állományok kezeléséhez valamilyen memóriakártya-olvasóra is szükség van.

A felhasználói kézikönyv mind a tartalomkezelő alkalmazáshoz, mind a NavNGO iGO8 kezeléséhez szükséges alapvető információkat tartalmazza. A szoftver kezelését az alkalmazásban található "help" gomb is nagyban segíti, de a kézikönyv átolvasását/átfutását azért mindig ajánljuk, bár ez nem alapfeltétele a program "megtanulásának".

A dobozt kibontva örömmel konstatálhatjuk, hogy a teljes Európá-s verzió 2 gigabájtos microSD kártyára került, miniSD és SD adapterrel, így végre mindenféle készülékre telepíteni tudjuk az alkalmazást. A telepítés gyors, és gyakorlatilag ugyanazt a metodikát követi, mint az előd - ami bevált, azon nem kell változtatni.
Mint már mondtam, sajnos az első pár órában a programot illetően lesznek majd kétségeink, de hosszabb távon látható, hogy a változások átgondoltak, még akkor is, ha az átszokás nem problémamentes.
Kezdjünk egy laza tesztreszabással: van profi és nem profi mód, a program sokkal könnyebben megtanulható a nem profi módban, ekkor csak a legszükségesebb beállítások jelennek meg, megelőzve a kavargást. A programban háttárképet módosíthatunk, így kedvünkre nézegethetünk mondjuk szívecskéket nyomkodás közben.

A teljes kezelőfelület átalakult. Nem kicsit, nagyon.

Mindez oda vezet, hogy a rutinos iGO-sok rohamtempóban szállnak le a magas lóról, amikor kezükbe veszik a nyolcast.
Az egész egy teljesen új, sokkal modernebb megjelenítést kapott, végre tisztán érezhető, hogy a funkció mellett a "felhasználói élmény" is szerepet kap, úgyis ez most a divat.

Kezdjük a főmenüvel: a karikában lévő gombok helyét átvette négy hatalmas ikon (mit ikon, inkább falifreskó). Az alsó sarokban a földgömb mutatja meg a térképet, meg van egy főkapcsolónk.
A négy ikonnal tudunk új útvonalat szerkeszteni, meglévőn módosítani, illetve a beállításokhoz jutunk. A menün belül sok helyen piktogrammok jeleznek bizonyos funkciókat, ez a "régi" szöveges menüjéhez képest néhol előny, de van ahol csak rákattintva jövünk rá, hogy mit jelent.
Új útvonaltervezési mód is került a repertoárba: az eddigi leggyorsabb, legrövidebb és gazdaságos mód mellé bekerült a "jól követhető" mód is, ekkor a program igyekszik a legkevesebb kurflit az útvonalba tervezni, ezt én inkább "szőkenő" módnak nevezném, ezzel a célközönség is könnyebben rátalálna...:-)

Rengeteg változás van.

A kezelőfelületen sokkal több gomb van elhelyezve, mint az elődnél. Viszont, ezek a gombok, már nem takarnak ki a képből semmit, mert ha nem birizgáljuk a képernyőt, akkor elhalványulnak. Egy pöccintésre újra előbújnak, és máris lehet kezelni a szerkezetet anélkül, hogy be kéne mászni a szöveges menübe. Persze nem kevés idő kell, ennek a megszokásához, kiismeréséhez.

Vegyük külön, az egyszerű vezetéskori újdonságokat, és a tervezett útvonalnál felbukkanó érdekességeket.

Ami engem a legjobban megfogott, hogy normál vezetés módban, az úton szépen bandukoló kék nyilunk mellett kétoldalt, egy egy fekete téglalapban, folyamatosan kint van, hogy éppen milyen házszámok előtt haladunk el. Próbáltam figyelni, hogy mekkorákat téved, és lássatok csodát, csak ritkán kaptam hazugságon.
Szintén csak vezetés módban, kap szerepet az az újdonság, hogy a térkép fölött, ahol később a "következő manőver" piktogrammja kap majd helyet, minden kereszteződés előtt, kint van, az adott sarokra vonatkozó, lehetséges haladási irányok jelzése, szabályos KRESZ táblák formájában. Nagyon jó, hogy végre jelölve van az egyirányú utcák, haladási iránya, ami nagy segítség, ha éppen nem fordítják meg idő közben.
Szintén új, hogy a navigációs felületre iránytűt tehetünk, ami pl. a Vekerlén nagy segítség. Végre annélkül is kitaláltam, hogy be kellett volna ütnőm az Ady Endrét, vagy a Határ utat célként:-)

Térjünk át, a navigálásra.

Sajnos, a cím beírása pár kattintással többet igényel mint a réginél, ami a sok új lehetőség következménye. Nem is térnék ki rájuk részletesen, mert nagy részüket, mi az életben nem fogjuk használni.
Ha sikerült, beírnunk a célt, nekivághatunk, a virtuális városnézésnek.

Végre megjelent a sávfigyelés, ezt a kijelzőn akkor láthatjuk, ha több, nem egyfelé tartó sávos úton vagyunk, a "jó" sávok sárgával, a más irányba tartók fehérrel jelöltek. A program ezen túl nem figyelmeztet, cikis helyzetben rá kell nézni a kijelzőre.  de ennél fontosabb, hogy nem csak a következő, de az azt követő manőver is jól láthatóan megjelenik, így előre rá tudunk készülni egy bonyolultabb cikázásra. Utunk során eszünkbe juthat, hogy meg kellene állni mondjuk tankolni. Nos, ezt egyszerűen, az állandóan halványan látható "kerülőút" ikonra tehénkedve egy mozdulattal utunkba ejthetjük, ráadásul a program az útvonal mentén lévő POI-kból válogat, így a lehető legkisebb kerülőt kell tennünk, mondjuk egy bankautomatához. Van azonban lehetőség a célpont és a kurzor körül is POI-t keresni, így teljesen ki tudjuk használni az adatbázist. A POI adatbázis rengeteget fejlődött, hihetetlen mennyiségű adattal áll rendelkezésükre. Habár nekem még nem sikerült kiismernem a logikáját. :-( De nem adom fel! :-)
Viszont rettenetes hátrány, hogy a navigációs főablakban nem kapott helyet, a hátralévő teljes úthossz kilométerben, és bevallom nem is találtam hol lehetne bekapcsolni.
Ha meglesz, akkor azonnal nyilvánosságra hozom:-)
Nekem ez a funkció, nagyon hiányzik, mert amikor én önhatalmúlag eltértem Áránká által javasolt útvonaltól, mindig rápillantottam, és megállapítottam, hogy "nem vagyok én olyan hülye"!:-) Mindegy, lehet nélküle élni. De ha valaki megtalálja, hogy lehet ezt kihozni a főoldalra, kérem árulja el nekem.

tomajer válasz |       2008.05.23. 10:43:37  (31)
Ujjééé!!!

Visszavonom azt az állításomat, hogy nem lehet beállítani navigálás közben, a főoldalra, a hátralévő kilométert.
Megtaláltam, és szépen beteszi fölülre, a sebesség alá, és az iránytű fölé. Sz'al a kettő közé:-)
Hogy hol állítottam be, nem tudom, mert soha többet nem találtam vissza. De aszem éppen útvonaltervezésben kell lenni hozzá, és akkor jön elő az az ablak, amin ezeket lehet kicserélgetni.

Büszke vagyok magamra nna! :-)

3D a "nagy durranás" ami teljesen fölösleges!

Igen,...?  IGEN!
A világ megszűnt 2 dimenziós lenni, az iGO8 már nemcsak mindenféle csíkok kusza összevisszasága, hanem egy általunk is jól felismerhető világ, amelyben a szélvédőn kinézve visszaköszönnek a PDA-n megjelenő épületek, illetve azok kontúrjai. Persze nem mindig és nem mindenhol. A belvárosban szűk utcákon az épületek diszkréten elhalványulnak A kép persze messze van még a teljesen realisztikustól, de arra bizonyosan elég, hogy felismerjük a helyszínt. Már ha eltévednénk:-)
Nemcsak házak vannak, hanem mindenféle objektum, ami elég nagy méretű ahhoz, hogy jellegzetes eleme legyen a tájnak. Az épületek megvannak minden olyan területen, ahol valamennyire is komolyabb civilizáció ütötte fel a fejét, és egyre részletesebbé válnak, ahogyan közelítünk a város közepe felé. Sőt, a felüljárüknak árnyéka van, de akinek ez még mindig nem elég: a program alagútba érve éjszakaira kapcsolja a színeket, hogy a hirtelen sötében ne vakítson el a navi fénye. Naná, hogy nem fényérzékelővel csinálja. Tudja, hogy hol van az alagút. Egyszerű, de hatásos és jól mutatja, mennyire végiggondolták, mit csinálnak.

Térképünk persze a hagyományos felülnézeti és a 3D mellett lehet domborzati stílusú is, tisztára, mint a nagy világatlaszban.

Az iGO8 "KSH-kompatibilis" lett.

Képes utunkról valami olyan mennyiségű adatot begyújteni, rendszerezni, és mindenféle szempont szerint megmutatni, hogy egy rutinos statisztikus soha többé nem veszi elő a statisztika-évkönyvet, ha beszerez egy ilyen progit. Méri sebességünket, átlagsebességünket, legnagyobb sebességünket, a menetidőt, az állásidőt, a legkisebb és a legnagyobb magasságot utunk során, persze a távolságot is mindenféle szempont szerint. Sokkoló.

TMC támogatás

A Nav N Go iGO8 Európa minden ingyenes TMC forrását integrálja. Amennyiben van rendelkezésre álló TMC információ, a forgalmi események a térképen látható ikonok formájában, illetve egy forgalmi információ listán is megjelennek.
Öreg hiba, hogy a pillanatnyilag forgalomban lévő PDA-khoz, külön meg kell venni a TMC vevőt, és tudtommal Magyarországon egyetlen adó sem sugároz TMC jeleket.
Sebaj, egyszer mi is tudni fogjuk merre van dugó a városban:-)

Traffipax figyelmeztetés

A Nav N Go iGO8 szoftver a következő traffipax típusokat támogatja: rögzített egyirányú és kétirányú kamera, szekció kamera, tilos jelzés és mobil traffipaxok. Az alap kamera adatbázis ingyenesen letölthető, az Európa minden ismert sebességmérőjét tartalmazó lista pedig megvásárolható a POI-Warner Updater alkalmazás segítségével.

Erről a nagyon hasznos funkcióról, nem tudok semmit mondani, mert az adatok, nincsenek gyárilag feltelepítve. Csak regisztráció után lehet őket letölteni, én meg voltam olyan rendes és nem regisztráltam egy kölcsönszoftvert. Hogy nézett volna ki a fejéből, az aki majd megveszi, és aszonggya neki Nav'N'Go, hogy "ácsi" ez a szoftver már regisztrálva van:-)

Összegzés...?

Háát összegzésnek nem merném nevezni, mert ahányszor kicsit elkezdek kattintgatni benne, mindig találok új funkciókat, amit addig nem vettem észre. Csak azt tudom mondani, hogy aki szereti a jó szoftvert, aki szereti a kihívásokat, aki szeretne minél többet kihozni a PDA-jából, az vegye meg, nem fogja megbánni.

Ui: Nem akartam foglalkozni, a játékokkal, de aztáén a gyermekeim csak megmutatták mit találtak benne.

Három játék van gyárilag telepítve:

Egy kalózos lövöldözős: Felejthető.

Egy Bowling: /Ajánlom, a Főtaxisoknak:-)/  Felejthető

Egy games pack, amiben van Sakk, Reversi, és asszem Dáma: Ezek fenomenálisak.
Reméljük, soha nem lesz a droszton annyi ráérős időm, hogy nekiálljak sakkozni, mert akkor fütyültek a címfelvételnek. Dámázni nem tudok, de a sakk, és a reversi, két olyan játék, amire bármikor rá tudnak venni.

Kár volt megtalálni őket:-)

 

 

Köszönet, a nagyon szórakoztató írásért, a: MOBILARÉNA.HU-nak.

Aki komolyan szeretné megismerni, az IGO 8-at, és megtanulni a kezelését, kérem látogasson el a: PDA-TECH KFT lapjára.

Mindkét írásból vettem át képeket, részleteket, videót.

Köszönet érte.

És akkor a száraz tények:

Termék neve: Nav N Go iGO 8 Európa 

Termék leírása: GPS-navigációs szoftver Windows Mobile™ alapú
PDA eszközökhöz és Smartphone-okhoz

 

Térképfedettség: Európa (43 ország, Oroszország kivételével)
Albánia (2008.02.15), Andorra(2008.02.15), Ausztria(2008.02.15), Belarusz
Köztársaság(2008.02.15), Belgium(2008.02.15), Bosznia-Hercegovina
(2008.02.15), Bulgária(2008.02.15), Cseh Köztársaság(2008.02.15), Dánia
(2008.02.15), Egyesült Királyság(2008.02.18), Észtország(2008.02.15),
Finnország(2008.02.15), Franciaország(2008.02.15), Giblaltár(2008.02.15), Görögország(2008.02.15), Hollandia(2008.02.15), Horvátország(2008.02.15),
Írország(2008.02.15), Lengyelország(2008.02.15), Lettország(2008.02.15), Liechtenstein(2008.02.15), Litvánia(2008.02.15), Luxemburg(2008.02.15),
Macedónia(2008.02.15), Magyarország(2008.03.13), Moldova(2008.02.15),
Monaco(2008.02.15), Montenegro(2008.02.15), Németország(2008.02.15),
Norvégia(2008.02.15), Olaszország(2008.02.15), Portugália(2008.02.15),
Románia(2008.02.15), San marino(2008.02.15), Spanyolország(2008.02.15),
Svájc(2008.02.15), Svédország(2008.02.15), Szerbia(2008.02.15),
Szlovákia(2008.03.13), Szlovénia(2008.02.15), Törökország(2008.02.15),
Ukrajna(2008.02.15), Vatikánváros(2008.02.15)

 

A Sagrada Família Barcelonában, madártávlatból

 

Memóriakártya: 2 GB microSD memóriakártya (hozzá tartozó miniSD és SD adapterrel)

 

Nyelvi támogatás: Programnyelv: 30 nyelven; Hangnavigáció: 50 profil;
Kezelési útmutató füzet: 27 nyelven

 

Kompatibilitás: PDA-k / Smartphone-ok széles választéka QVGA vagy VGA érintőképernyővel és beépített vagy csatlakoztatott GPS vevővel

 

Minimális rendszerkövetelmények: 

  • Microsoft® Windows Mobile™ operációs rendszer
  • 300 MHz processzor (400 MHz ajánlott)
  • 64 MB memória (128 MB ajánlott)
  • QVGA vagy VGA érintőképernyő

 

Frissítési feltételek: 

Windows® alapú PC internetkapcsolattal, DVD-ROM meghajtó és SD
kártyaolvasó tartalomfrissítéshez, illetve szinkronizáláshoz.



iGO 8 3D
39900 Ft
Újdonság
Nav'N'Go - iGO 8 3D

A termék raktárról azonnal szállítható!

online rendelés                              

rendelési útmutató

Bővebb információk. telefon: (1) 7 888 888

+ AJÁNDÉK microSD adapterrel! 

 

(X)

 

 

 

 

 

 

 

 


A termék csakis a hirdetett verziókban kapható, nem lehet egyéni igényekre felkészülni (nem telepíthető hozott memóriakártyára, nem kapható kisebb-nagyobb médián)

· Nincs olyan, hogy Demo vagy Shareware letölthető NavNGo iGO 8.
Ha ilyet tölt le valahol, az lopott alkalmazás, nem feltétlenül a hirdetett terméknek megfelelő funkciókkal rendelkezik, ezért nem foglalkozunk vele, ne is tegyen fel ilyen termékekkel kapcsolatos kérdéseket (miért nem megy, hol lehet beállítani, nem látja a GPS-t, stb.) Sőt az ilyen alkalmazások hibásak lehetnek, nem egyenértékűek az alább bemutatott programmal.

· A termék és a térkép fejlesztése külön válik, a program ugyan lehet 99,999 vagy meseszinten 100%-os, de az adatállományok sosem garantálnak 100%-os megbízhatóságot, hiszen napról-napra, hétről-hétre módosulhatnak útszakaszok, változnak szabályok, le- be- és áthajtási lehetőségek. Ha térképhibát tapasztal és nálunk vásárolta a terméket, segítünk ezek továbbításában, de az adott térképi adatbázis szállítójának oldalain keresztül Ön is hozzájárulhat a térképek fejlesztéséhez.


· A világszerte növekvő NavNGo eladások standardizált frissítési megoldásokat is igényelnek majd, ez azt is jelenti, hogy a versenytársak és a beszállítók stratégiai döntései az Nav N Go Kft. piacpolitikájára is kihatással vannak és lesznek.
Ha például valamely térképszállító változtat az adatállományok hozzáférésén, azt az Nav N Go is érvényesíti majd valahogy, de a kereskedelmi árak globális változásai is hatnak majd a hazai árképzésre (pl. Az USA piacain kialakuló NavNGo iGO 8 árazása befolyásolhatja a hazai árképzést is).


· Jelen bemutatónk a NavNGo iGO 8 Európa termékre vonatkozó információkat tartalmazza.
Ez a termék Windows Mobile operációs rendszereken működik (pl: PDA-k, PDA-telefonok, de nem PNA-k, Windows CE alapú navigátorok). Képernyőiben, funkcióiban számos szintén Nav N Go Kft. által fejlesztett alkalmazásra hasonlíthat a termék, ezért az ismertető több ponton fedheti azon termékeket.
De lényeges megkülönböztetni azoktól, ugyanis azok a gyártói/forgalmazói igényeknek megfelelően egyedivé tett programok, azaz hiányozhatnak belőlük funkciók, máshol lehetnek menü-elemek és beállítások, vagy egyszerűen máshogy nézhetnek ki. (Az eltérő termékeket a szaksajtó egyre gyakrabban iGO klónokként említi.


tomajer@hallotaxi.hu