A rendkívüli hideg és a nagy havazás miatt már öt napja nem ettek friss húsételt, konzerveken éltek. Volt köztük egy pesti taxis bajtárs, aki észrevette, hogy a közeli kihalt falu egyik romos házának kéményéből füst száll fel. Másodmagával útnak indultak a ház felé, hátha élő állat is akad ott. Odaérve, a törött üvegű ablakon benéztek és ámulva látták, hogy a szoba közepén egy böngyör szőrű disznó hevert.
Egymást biztosítva, a bezárt ajtót puskatussal megzörgették, majd a lábára igen sántikáló öreg orosz asszony eltolta a reteszt és csak bámult. Kezében a vödörrel a bekötözött lábú állathoz igyekezett, etetni akarta éppen. Oroszul szólt hozzájuk, nem értették, de utánozva a puskaropogást tudtul adta, hogy az udvaron turká ló disznót valaki lábon lőtte. A taxis kitámasztotta a szoba ajtaját, puskatusával nógatta kifelé a disznót.
Erre az öregasszony kiáltotta: „Bozsemoj, óh, bozsemoj!” Egymásra néztek, rágyújtottak cigarettára, leültek és nézték az asszonyt, ahogy etette és halkan beszélt a disznóhoz, bütykös ujjával a szőrét simogatta.
Majd a taxis megszólalt: „Hej, bajtárs, még rágondolni is borzasztó érzés édesanyámra, mikor eteti az állatot, valaki rátör, hogy elvihesse a disznaját.” Valószínű a kihalt, leégett faluban ez az állat volt az idős asszony egyetlen élő társa, akihez szólhatott. Ezért eloltották a cigarettájukat, odamentek a fejkötős nénihez, fejét megsimogatták, majd kifelé indultak. Visszafordultak az ajtónál és odakiáltották: „Szülém, mifelénk nem szokás az idős embert és a sebesültet bántani, ha ellenség, még akkor sem!”
Üres kézzel érkeztek vissza harcállásukba és tovább fogyasztották a konzerveket, várva a friss húsból készült ételt, de lelki furdalás nélkül!

Barkász Attila, Győr

Forrás:

• Régiségek
• Egy csepp kultúra
• Puskás Ferenc linkgyűjtemény. A nemzet búcsúja.