A forradalom után rehabilitálták, 1967-től 1979-ig a Vegyipari Szakszer­vezetek Nemzetközi Szövetségének főtitkára. 1979-ben korkedvezményes nyug­díjazását kérte, s ettől kezdve csak kutatással foglalkozott, emellett külföldi >zakszervezeti iskolákban tanított. Az első független szakszervezet, a Tudomá­nyos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének munkájába megalakulásakor kapcsolódott be, majd a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának el­nökévé választották.

- Milyen információk birtokában érkezett a tárgyalásra?

- Az az igazság, hogy szombaton reggel jöttem haza külföldről, tehát az események közepébe csöppentem bele. A Ferihegyi repülőtéren azt tapasztal­tam, hogy rendkívül fegyelmezetten, készségesen intézkedtek az ottaniak, és nem felelt meg a valóságnak az, hogy anarchia uralkodott volna mindenütt. Méginkább ezt igazolták a Liga irodájába folyamatosan beérkező hírek. Vasár­nap, mire megkezdődött az Érdekegyeztető Tanács ülése, a munkáltatók és a munkavállalók részéről teljes volt az egyetértés. Hogy a tárgyalás végül is siker­rel zárult, az annak köszönhető, hogy nem csak a szociális partnerek, hanem a társadalom képviselői minden ellentétet félretéve tárgyaltak a kormánnyal. Mi úgy ültünk le tanácskozni, hogy feltétlenül egyezségre kell jutni, mert belát­hatatlan következményei lennének egy elhúzódó katasztrófahelyzetnek. A tár­gyalás közben is sok jelzést kaptunk vidékről, hogy sztrájkkészültségbe helyez­kedtek egyes helyeken, és tartottunk attól, hogy az ellenőrzés kicsúszhat a kezünkből. Mi mindenképpen meg akartuk akadályozni egy általános sztrájk kirobbanását, de erre már nem lettünk volna képesek, mert az indulatok annyira elszabadultak, hogy ha nem jön létre megegyezés, akkor hétfőn reggel nem kezdődött volna meg a termelőmunka az ország nagy részében. Nyugtalanító volt, hogy különösen vidéken egyes helyeken a rendőrséget állandó készült­ségben tartották, és bizonyos megfélemlítő mozdulatokat is tettek, s nem lehetett tudni, van-e olyan központi utasítás, ami a tiltakozók ellen bármilyen brutális fellépést kilátásba helyezhet. Ezt még fokozta a kormány mellett szervezett tüntetés, amit mi nagyon határozottan elítéltünk. Mi semmiféle demonstrációra nem szólítottunk fel, pedig nem lett volna gond akár tízezreket is az utcára ki­vinni, de első perctől kezdve azt mondtuk: békés tárgyalásos megegyezést aka­runk. Ez a látszólag szervezett és tudatos megmozdulás nagyon rontotta a tár­gyalás légkörét, s hiába szólítottuk fel a kormányt, hogy intézkedjen, ez nem történt meg..

- Melyik volt a legkritikusabb pillanat?

- Amikor kiderült, hogy a kormányküldöttségnek nincs felhatalmazása. Nagyon gyanús volt, hogy háromórás szünetet kértek. Ez volt az a kritikus idő­pont, amikor nem lehetett tudni, hogy nem csupán időhúzásról van-e szó, és a kormány esetleg elő akar készíteni egy olyan intézkedést, aminek a következ­ményei beláthatatlanok lettek volna; szerencsére végül a józan ész kerekedett felül a kormány részéről, és olyan javaslatot tett, amit elfogadhatónak tartottunk a munkáltatókkal együtt. Hangsúlyozom: szemben azzal, amit a kormány állí­tott, meg ami a televízióban manipulált riportokból kiderült, ez idő alatt semmi­féle kilengés nem történt. Ez olyan szervezett, minden szempontból fegyel­mezett manifesztáció volt, ami az ország hírnevét a legkisebb mértékben sem csökkentette, hanem ellenkezőleg, azt lehet mondani, hogy a demokrácia erő­södését mutatta. Azt bizonyította: a társadalomnak van ereje és képessége arra, hogy egy meggondolatlan, káros kormányintézkedést végül is visszavonasson. Tehát hibás és félrevezető minden olyan beállítás, hogy ez a demonstráció az ország érdekeit sértő megnyilvánulás volt.

- Ön volt az, aki többször határozottan kérte a kormány jelenlévő képvise­lőitől, hogy a demonstrációban résztvevőket utólag semmiféle jogi és egyéb megkülönböztetés ne sújtsa. Volt valami alapja a félelmének?

- Sajnos, a kormány részéről időközben olyan nyilatkozatok hangzottak el, hogy ez a megmozdulás törvénytelen volt, s ha mi ezt a minősítést elfogadjuk, akkor jogi következményeit is kilátásba helyezhették volna. Nekünk.meg kellett védenünk a taxisokat, fuvarozókat, akiknek a követeléseik közé tartozott, hogy erre biztosítékot kapjanak. De ez volt az a minimum, amivel a kormánynak vi­szonoznia kellett azt a fegyelmezettséget és felelősségtudatot, amit a tiltakozók tanúsítottak. Úgy érzem, a megállapodás példa értékű, mert bizonyítja: a legsú­lyosabb konfliktusok tárgyalásos rendezésére is van mód.

- Szükség volt arra, hogy a kormány tíz órán keresztül idegfeszültségben tartsa az országot? Nem lett volna lehetőség arra, hogy az első órában megszü­lessen a kompromisszum?


- De igen, ha a kormány olyan delegációt küldött volna, amelynek felha­talmazása van. De ez már nem az első eset arra, hogy a kormány olyan szemé­lyeket küld tárgyalni, akik nem rendelkeznek ilyen jogosítványokkal. Sorozatosan megtörtént, hogy az Érdekegyeztető Tanácson a kormány képviselői órá­kat kérnek arra, hogy konzultálniuk kell. Ezzel is érzékeltetve azt, hogy az Ér­dekegyeztető Tanács kompetenciáját a kormány eddig nem akarta elismerni. Ho­lott ez a fórum pillanatnyilag a Parlament mellett az ország legfőbb döntéshozó testülete.

- Erről a nép sem tudott mostanáig.

- Sajnos nem. Miután nálunk egykamarás parlament működik, az érdek­képviseleteknek nincs közvetlen lehetőségük arra, hogy a szavukat hallassák, miután az ország házában csak a politikai pártok vannak. Ezért az érdekegyez­tetésnek ez a mechanizmusa Magyarországon nem működött. A pártállamban csupán színjáték volt a kormány és a szakszervezet találkozója. A választások óta ugyan létrejött az érdekegyeztetés eme fóruma, de a kormány nem tekintette jól felfogott érdekének, hogy a döntései előtt konzultáljanak. Ez a jelenlegi krí­zis nem következett volna be, ha a fórumot egy héttel korábban a kormány összehívja. Remélem, hogy az elmúlt napok eseményei tanulságként szolgálnak a kormánynak és a jövőben nem követ el ilyen hibát. Mert egy bölcs kormány örülhet, ha van egy olyan „lakossági" fórum, amelyik megosztja vele a felelős­séget, de nem úgy, hogy csak utólag akarja a döntéseit szankcionáltatni. Ez sem­mi jóra nem vezet. Már korábban is rájöhettek volna arra, hogy a Tanácsban fe­lelős emberek, szervezetek vannak, akik és amik nem obstruálni akarnak, hanem mindenkor a közös megegyezésre törekszenek. Antall József vasárnap éjszakai tévényilatkozatából úgy éreztem, ezt a tanulságot már ő is levonta. Feltételezem, hogy ő személy szerint pozitív szerepet játszott abban, hogy a végső döntés megszületett.

- Véleménye szerint volt-e szándékosság az időhúzásban?

- Azt hiszem, a kormányon és az MDF frakcióján belül komoly nézetel­térések voltak, tehát ez okozhatta a halogatást. Emellett súlyos hiba volt, hogy Horváth Balázs belügyminiszter olyan felelőtlen kijelentéseket tett, ami a hely­zetet tovább mérgesítette. Amikor a karhatalom bevetésének a lehetőségét felve­tette, ez biztos, hogy olajat öntött a tűzre. Nem tudom, volt-e ilyen szándék, de a látszat ezt az eshetőséget sem zárta ki. Sok helyről kaptunk olyan jelentéseket, hogy nagy rendőri erőket mozgósítottak vidéken, amivel nekünk számolnunk kellett.

- Mit tettek volna ebben az esetben?

- Már nem tudtuk volna megakadályozni a következményeket, a sztráj­kokat, az erőszakos megnyilvánulásokat.

- Személy szerint bízott abban, hogy eredményes lesz a tárgyalás?

- Azzal az elhatározással mentem oda, hogy feltétlenül megállapodásra kell jutnunk, mert csak így kerülhettük el az általános sztrájkot.


László Ágnes

 Taxisblokád 1990. okt. 25-28

Fórum

Fotók

Megjegyzés:
A dokumentumokat, Szakonyi Péter:
BLOKÁD Avagy kocsisor Kelettől Nyugatig c. könyvéből vettük.
Ezúton is köszönet neki, és munkatársainak a munkáért!