Ha, a szarnak legalább karaktere lenne..avagy mi történt a Krisztina-körúton?

2012.08.31.

Ülést tartott a BKIK Taxis Szakmai Kollégium
Megkértek rá, hát elmentem, mondván nem árt, ha az ember megismeri azokat, akik a feje felett alkudoznak….róla.
A tájékozottabbak tudhatják, hogy a taxis szó nem kizárólag a bérkocsist, bérfuvarozót, személyfuvarozót jelenti, hanem többek közt a biológiából is ismerhetjük a kifejezést, amely az egysejtű állatok, illetve a növények különböző inger hatására bekövetkező mozgását jelenti.

Hát, drága sorstársaim –taxi gépkocsivezetők- van egy rossz hírem : nem tudom, hogy az ott megjelent cégtulajdonosok, igazgatók, vezérigazgatók, elnökök, és más földi hatalmasságok minek tekintenek bennünket.

Annak biztos nem, aminek ti hiszitek magatokat, de a szerencsésebbek még besorolást kaphatnak az egyszerű állatok közé, a többieknek marad a növényi lét, akiket majd néha-néha lehúgyoz egy arra tévedt kóbor szamár.

De, ez még mindig jobb, mintha a sorsáról döntene a Szunomár. Aki nem ismerné, Szunomár Tibor a Főtaxi vezérigazgatója.
Ő az, aki nem támogatta a legutóbbi demonstrációt, aki, ha formálisan nem is, de informálisan megtiltotta a taxisoknak az azon való részvételt.
Ő az, aki a tárgyalásos megegyezést preferálja, ha a médiának beszél…és ő az, aki a tegnapi összejövetelen támogatókat keresett ahhoz a javaslatához, hogy a további tárgyalásokról-egyeztetésekről zárják ki maguk közül a cégtulajdonosok az érdekképviseleteket. Mindegyiket. Különös tekintettel a TGFSZ-t, mint szakszervezetet.
Mert, szerinte az érdekképviseletek az okai a fővárossal való megegyezés hiányának.
Mert, a TGFSZ, és az OTSZ érdeket mer védeni a fővárosnál oly módon, hogy ezekhez a látogatásokhoz nem kér külön engedélyt a Főtaxi hatalmas urától.
Skandallum!!!

Miután megtudhattuk, hogy semmi keresnivalónk a BKIK „szakmai” összejövetelein, miként abszurd, hogy külön utakon is próbálkozunk, tessék mondani : hová mehetünk, és mit tehetünk???

És, közben kíváncsi lennék arra is, hogy a Kamara által rendezett TAXIS szakmai összejövetelen mi a bánatos faszt keresnek a fuvarközvetítő irodák?????

Azon kívül, hogy a taxisból élnek, mi közük van a taxizáshoz, és a taxishoz??

Drága Szunomár úr!

Tegnap láthatóan komoly fejtörést okozott önnek, hogy különbséget tegyen a hatósági rögzített ár, és a hatósági maximált ár között. ( legalábbis ennek adta tanújelét )
Segítek – rögzített (fix) árnál Ön, Önök, illetve az irodáik, idővel legfeljebb csak hasznos szereplői lesznek a taxis piacnak. Ellenben a maximált árnál lassan megkerülhetetlen tényezővé válnak a sajátos matematika szerint kiajánlott áraik következményeként.
Taxis szemmel nézve.
Annak a taxisnak a szemével, akinek az érdekképviseletét ön legszívesebben elsöpörné a színről.

De, szerintem ön nem ostoba, hogy ezt ne értené. Inkább ravasz, és számító.


Mielőtt az a vád érne, hogy kiszemeltem magamnak, megnyugtatom, nem. De, az a cinikus arrogancia amely Önt jellemzi, az mindenki elé helyezte nálam.


Nincs különösebben lemaradva Dióslaki Gábor sem.

Ő is igyekezett leszögezni, hogy az érdekképviseletekre semmi szükség.
Azzal az aprósággal ne is foglalkozzunk, hogy Taxisok Igazsága Mozgalom ( TIM ) néven ő is bábáskodott egy rövidéletű érdekképviselet felett.

Dióslaki egyszerű, nem okoz fejtörést. Elve : Minél rosszabb, annál jobb. Átlátszó trükkökkel operál. Követeljünk 500-600-700 forintos viteldíjat a szolgáltatáshoz, mert a taxisnak jelentős költségei vannak.
Sőt, kigazdálkodhatatlan költségei.
Egyébként simán adócsalónak nevezett minden taxist.

Arról már ne is beszéljünk, hogy minden külön rendelet nélkül a saját homokozójában effektív beavatkozhatna, ha akarna.
De, nem. Ott elegendő a 159 forintos viteldíj, és a taxisok költségeit pedig ő állja, mint jó szamaritánus.
Legalábbis szerintem….
Na, persze a magas tarifát nem mindenkinek akarja. Csak másnak. Addig nála jó lesz a 159 forint is, mint a túlélésének egyetlen záloga. Csak a taxis nem éli túl.
Semmi nem számít. Szerinte erről is a TGFSZ, illetve az OTSZ tehet, mert ellenállt a 500 forintos kilométerdíjnak.

Drága Dióslaki Gábor! Ha, már olyan jóízűen el tetszett szórakozni azon, hogy 15-en, vagy 25- en vannak-e a TGFSZ-ben, mert nem tetszett tudni pontosan összeszámolni a fényképen, ezért segítenék.
Nagyjából 40-en voltak. Nem a TGFSZ-ben, hanem azon a sürgősen összehívott tisztújító gyűlésen amiről a képeket tetszett nézegetni. Ennyien tartották fontosnak.
Az Ön cégének az irodája előtt sokkal többen tiltakoztak az Ön módszerei ellen. Ott annyian tartották fontosnak… Erről is készült néhány fénykép.
Tehát számszakilag Ön nyert!!!! Éljen!!!
És erkölcsileg?????
Egyébként a forrás autentikus.
Mindkét helyen én fényképeztem.


Komolyan mondom szinte felüdülésként hat így utólag is, hogy néhány cégvezető legalább nem törölte belénk a lábát.

De, arra ne számítson senki, hogy közülük bárkit is érdekelne a mi sorsunk. Az életben maradásuk, a haszonlesésük az egyetlen motiváló tényezőjük.
Olyan rendeletet szeretnének, amibe nem veszünk bele, - legalábbis nem egyszerre – és továbbra is befizetőjük leszünk.
A legszórakoztatóbb, hogy a tarifakérdésen ők is marakodnak…természetesen a mi érdekeinkre hivatkozva..
Aztán jegelt-fagyasztott-őszi-téli-nyári-retro, és isten tudja milyen ócska fuvardíjakat ajánlanak kifelé.
Nem érdekli őket a matricázás értelmetlensége, miértje, mikéntje, se a költsége.
Nem érdekli őket, hogy adott esetben hány embernek kell értelmetlenül százezres tételért taxiórát cserélni.
Az ember, a taxis nem érdekli őket.

Csak és kizárólag az autó. Pontosabban az, hogy hány autó maradhat a rendezés után.
Vajon hány autó után csöröghet a kassza?!

Ez érdekli őket.


Egyet talán ki lehet jelenteni, amire tekinthetünk pozitívumként is.

Vélhetően azért gyűlölik ennyire a szakszervezetet, mert félnek tőle.
Félnek attól a képességétől, ahogy egységet tud kovácsolni egy-egy tiltakozáshoz, és ennek következtében a főváros rosszallása rájuk is vetül.
Mert van bátorságunk az ő hátuk mögött is keresni az igazunkat.

Mert merünk létezni.

Ez az egyetlen fegyveretek. Fogjatok össze, amíg nem késő.




Üdvözlettel: szálka