GKI: Folytatódik az élénkülés

2005.11.02.

Folytatódik az élénkülés a magyar gazdaságban a GKI Gazdaságkutató előrejelzése szerint. Az összeállítás szerint a reálkeresetek gyorsan nőnek és javul a külső egyensúly.

Az államháztartási hiány érdemi csökkentése az euró 2010. évi bevezetésével összefüggésben, a jövő évi választások után kerül napirendre.

A vizsgálat szerint a külkereskedelmi áruforgalmi deficit a tavalyi, csaknem 4 milliárd euróról 3 milliárdra csökken az idén. A munkanélküliség egy év alatt 1,2 százalékponttal, 7,3 százalékra emelkedett, ami a kutatók szerint részben tartós marad.

A reálbér az idén 6 százalékkal bővül, az infláció az év végéig 3,7 százalék körül marad – áll az előrejelzésben.

A világ egyik legbefolyásosabb elemző intézete, a londoni Economist Intelligence Unit keddi jelentésében ugyanakkor azt írta: a közép-európai térségben a magyar gazdaságot fenyegeti a legtöbb kockázat.

MR