FORGALOMBAN A LEGÚJABB RASE TAXIÓRA!

2008.06.29.


Cégünk a Ventus-953 Kft. a magántaxizás engedélyezésétől kezdődően – 25 éve - jelen van a hazai taxióra piacon. Erre az évfordulóra elkészültünk legújabb termékünkkel a RASE ’07 típusú taxaméterrel.

A taxisok részéről már korábban felmerült az a jogos igény, hogy az általunk forgalmazott taxamérők külső méreteit lecsökkentsük. Esetleg külön lehetne választani a kijelzőt a nyomtatótól. Ezt az autóipar dinamikus fejlődése, az áttervezett műszerfalak által kínált helyszűke teljes mértékben indokolja. Mi pedig belefogtunk a tervezésbe, illetve a hosszabb időt igénybevevő engedélyeztetési eljárásba.
Első lépésként a külső méreteket csökkentettük le úgy, hogy annál már a jelenleg használt autórádiók DIN-méretét vettük figyelembe. Célunk az volt, hogy ahol lehet, a taxiórát el lehessen helyezni az autórádió alatt - vagy fölött - kialakított helyen. Már amelyik típusnál van ilyen. Ám hamar kiderült, hogy az új, immár a korábbinál kisebb méretű taxiórát sem lehet minden autóba esztétikusan beépíteni.
Vagyis kellett egy olyan készüléket is terveznünk, amely műszakilag teljes mértékben megegyezik az új taxaméterrel, ám a kijelzőjét a kezelőszervekkel a memóriaegységtől és a nyomtatótól külön lehet választani. Ennek megfelelően a két részt más-más helyre lehet beszerelni. A kijelző a legjobban látható helyre, például a visszapillantó tükör környékére, esetleg a szemüvegtartóba vagy akár a műszerfalra is kerülhet.
Természetesen sokfajta variáció lehetséges, amit tudunk, figyelembe veszünk a beszerelésnél. Természetesen a két egységből álló órát is engedélyeztettük, így annak használata a praktikussága mellett, teljesen legális Magyarországon.

Az új típusnál figyelembe vettük vásárlóink egyéb kívánságait is. Ilyen a kijelző színének variálhatósága. Három szín – zöld, kék és sárga - közül lehet választani.
A RASE ’07-es nem folyadékkristályos kijelzővel működik, így nappali fényben is jól láthatók az aktuális információk. Ennek ellenére 32 fokozat áll a taxis rendelkezésére, ha a fényerősségen változtatni akar. Amit még érdemes megemlíteni, mert a kiállási időnél fontos lehet, hogy beépítettünk stopper funkciót is, megkönnyítve ezzel ügyfeleink munkáját.
A nyomtatásra ugyanazt a csendesen működő, jól bevált hőnyomtatót használja a RASE ’07, mint az előd RASE ’02 típus.

A készülék 4 felhasználó (vállalkozó) kezelésére alkalmas!
A korábbi egy évvel szemben az új órára már két év garanciát vállalunk!
A hétvégi esetleges meghibásodások kiküszöbölésére speciális ügyeletet vezettünk be! Nevezetesen: létezik egy mobiltelefonszám (06/20-583-1957), amelyet az alább megjelölt időszakban lehet hívni. Az ügyeletes kolléga megjavítja a taxiórát, szükség esetén cserekészüléket biztosít. Arra azonban ez úton is felhívom az olvasók figyelmét, ez nem 24 órás ügyelet!
Péntek 15 órától 21 óráig, illetve szombaton és vasárnap reggel 8-tól 21-ig hívható!

Új készülék vásárlása esetén többféle fizetési mód közül választhatnak ügyfeleink:
A készpénzes vásárláson túl biztosítunk 3, vagy 6 havi törlesztési lehetőséget. Továbbá el lehet vinni önerő nélküli részletfizetéssel is (0 Ft-os indulóval) a készüléket!

Végül de nem utolsó sorban megjegyeznénk, hogy engedélyeztetési szakaszban van a RASE ’07-es típus ún. „lebutított” egyvállalkozós változata (RASE ’08).

Mely ránézésre ugyanilyen, azaz külső paramétereiben teljesen megegyezik a RASE '07 típussal, viszont az árfekvése kedvezőbb lesz.



További információkért kérjük érdeklődjenek szervizünkben a:
1151 Bp. Kossuth utca 55. szám alatt munkaidőben.
Telefon: 306-7579, 307-5200.
E-mail:
ventus@ventus-953.hu
Web:
www.ventus-953.hu

Nyitva tartás: H-CS: 7:30-16:00, P:7:30-15:00

Tisztelettel: ifj. Nagy Péter szervizvezető

(x)