Ennyit költesz az autódra valójában

2017.01.20.

A múlt héten bejárta a médiát egy sajtóközlemény, miszerint egy átlag magyar 33 ezer forintot költ az autójára havonta.

Ez a szám már érzésre is köszönőviszonyban sem állhat a valósággal, mert rengeteg nagyon is valóságos költséggel nem számol, mint például értékvesztés, az autóba ölt pénzed miatt elvesztett banki kamatok, de az átírás költségét és sok hasonló “apróságot” sem vesz figyelembe.

Mivel ez egy fontos téma, hogy mennyi pénzt dobsz ki az ablakon, amikor autózol, illetve hogyan kell pontosan kiszámolni, hogy mennyibe kerül egy megtett kilométer, ezért csináltam nektek egy remélem mindenre kiterjedő kalkulátort.



Először meg kell adnod, hogy hány éve (pl. 4,5 éve) vetted az autódat, mennyiért, illetve most mennyit érhet (ezt meg tudod nézni például a hasznaltauto.hu oldalon). Ebből megtudjuk, hogy mennyi volt eddig a havi értékvesztésed. (Természetesen ez egy pillanatnyi állapot, hiszen ha még 15 évig akarod használni az autót, kisebb lesz a havi érték, mivel az értékvesztés nem lineáris, hanem az elején nagyobb, a végén kisebb.)

Az átírás költségét le kell osztani egy-egy autód nálad töltött idejére, mert ha kétévente autót cserélsz és csak az átírásra elköltesz 80 ezret, az bizony 3.333 Ft havonta.

Amikor úgy döntöttél, hogy autóba fekteted a pénzed a bankbetét helyett, akkor lemondtál a bankbetét kamatáról, vagyis alternatíva költséged keletkezett, amivel számolnod kell. (Erről itt írtam bővebben) Azt mutatja, mennyibe kerül, ha 13 millióért veszel egy autót, ahelyett, hogy egymillióért vennél, vagy egyáltalán nem vennél, mert semmi szükséged rá. Teljesen pontos akkor lenne, ha felmérnéd, hogy mennyibe kerül az alternatív közlekedés (pl. havi buszbérlet) és csak a különbséget számolná, de ennyire már nem akartam szőrözni, így is látod, mennyibe kerül, hogy autóban áll a pénzed. (értékvesztés plusz elmaradt kamatok.) Ha cifrázni akarod, vond le a kamatokból, hogy pl. 10 millió helyett félmillióért veszel autót, vagy buszbérlet 3 évig.

Ha kitöltöd a kérdésekre a választ (például mennyit költesz téli gumira, vagy akkumulátorra és hány évente, mennyit költöttél eddig az autódra extrákra, mint autórádió, tolatóradar, stb.), megkapod, hogy pontosan mennyibe is kerül neked havonta az autód és ezek után mennyiből jön ki egy megtett kilométer.

Külön bontottam nektek az üzemanyagot és olajat nem tartalmazó havi költségeket (kvázi fix költségek havonta, bár persze például a gumicsere gyakorisága, vagy az értékvesztés nagysága mégiscsak összefügg a kilométerek számával, de például az adó, biztosítás és a garázsbérlet nem) és az üzemanyag költségeit.

Lehet találgatni, melyik nagyobb havonta évi 15-20 ezer kilométer alatt.

A hitelre vett autóknál az elmaradt banki kamatokat ki kell vonni a költségekből és helyette be kell írni a hitel költségeit.

Ha beütöd az adataidat, rá fogsz jönni, nem is olyan drága a taxi, ha nem csak a benzinpénzzel számolsz, a havi buszbérletről már nem is beszélve. 

(Itt írtam egy cikket a taxi vagy saját autó kérdésről, itt pedig egy másik elhíresült cikkem az új autó kontra használt autó vásárlásainak költségeiről.)

Ennyi bevezetés után itt találod az excel táblázatot, használd egészséggel. Ha van ötleted, hogyan lehet jobbá tenni, oszd meg a kommentekben. Ha nincs, akkor küldd el a barátaidnak és ajánld nekik is ezt a blogot.

(Update: nem hittem volna, hogy egy ennyire egyszerű bejegyzést ennyi ember félre fog értelmezni. Tehát segítek: a cikk csak arról szól, mennyibe kerül egy autó fenntartása és semmi másról. Igen, a bérletért és a vasútért is fizetni kell, a nagymama is messze lakik és sokan csak autóval tudják megoldani a közlekedést, különben is az négy embernek olcsóbb, büdösek az emberek a buszon, stb. stb.  Csak azt nem értem, hogy jön ez ide? A cikk semmi ilyenről nem szól, csak segít kiszámolni, mennyit költesz az autódra.)

Valódi pénzügyi tanácsadásra van szükséged, eleged van már az ügynökökből? Kattints a linkre további információért.

Szeretnél többet tudni a pénzügyekről? A hat alkalmas tanfolyamról itt találsz további információt.

Olvasd el a többi pénzügyekről szóló írást is a kiszamolo.hu oldalon.

Ha szeretnéd tudni, hogy új poszt jelent meg a blogban, jelölj be minket a facebookon:www.facebook.com/kiszamolo vagy RSS-en