Ellenőrök voltunk a 6x6-nál

2006.01.18.

Szigor és fegyelem
Ellenőr. Taxiellenőr. Sokunkban - a régi rossz emlékek miatt -, azonnal ellenérzést vált ki e szó. Hatalom, ránk kényszeríttet fegyelem, diktatúra. Utánajártunk annak, hogy mi ebből a valóság.

A 6x6 Taxi vezetőségétől megkaptuk a lehetőséget, hogy végigkísérjük egy taxiellenőr napját. Mit takar ez a státusz a 6x6-nál?
Négy ember (2 nappalos – 2 éjszakás) főállásban a taxisokat ellenőrzi: tisztaság, papírok, csatornafegyelem, közlekedéskultúra, utas panaszok, egyszóval minden, ami a cégnél történik.
Lehet erre azt mondani, hogy mint más cégnél az etikások. Akkor mi a különbség? Miért van erre szükség, miért fizetnek meg külön ezért négy embert?


Egyik csütörtöki napra esett a választás. Délelőtt 11 órakor találkoztunk. Már az első percben meglepetés ért. Amint közeledtünk az ellenőrautó felé, egy beszélgetésre lettem figyelmes.
Mint kiderült egy fiatal kollégával beszélgetett ellenőrünk, és kérte (!!!) menjen haza, pihenje ki magát. Mivel nem értettem a szitut lecsaptam a fiúra.
Talán itt az első terror, itt az első olyan esett, ami miatt én nem szeretem az ellenőr szót!

- Szia, bemutatkoznál?
- Balássy László
- Mióta taxizol?
- 2005. február.
- Mit dolgoztál előtte?
- Voltam közértben eladó, meg még sok minden.
- Miért jöttél taxisnak?
- Mert apukám is taxis.
- Ő mióta van ezen a pályán?
- 30 éve, és most ő is a 6x6-nál van.
- Az ő példájából merítve úgy érezted ez egy jó szakma, és ez miatt lettél taxis?
- Nem, hanem mert nem volt munkám.
- Bejöttek a számításaid?
- Igen, és nagyon boldog vagyok, hogy ilyen munkám van.
- Egy autón vagy apukáddal?
- Nem, én Lettis vagyok.
- Szabad arról tudni valamit, hogy az ellenőr miért küld haza?

Na, most jön a terror, most lehullik a lepel…

- Mert látja rajtam, hogy fáradt vagyok.

Gondolom, döbbenten nézhettem, mert magyarázkodásba kezdett. Nem tagadom, nem erre a válaszra számítottam.

- Sanyi ismer és tudja, hogy éjszakás vagyok. Most van számomra a pihenés ideje és nem szeretné, hogy éjszaka kialvatlanul álljak munkába, mert az balesetveszélyes.

Ez logikus, és számomra is megvilágosodott a helyzet. Sanyi – az ellenőr – az apukája és aggódik érte.
Tévedtem! Ezen a napon nem utoljára, de a nap végére egész jól hozzászoktam.
Megköszöntük a tájékoztatást és mély lélegzetet véve beültünk az ellenőri autóba, a hatalom, a diktatúra jelképébe.

Lakatos Sándor, a 6x6 taxi egyik nappalos ellenőre:

1975-ben kezdte a taxizást a Főtaxinál. Itt csoportvezető és többszörös munkaverseny győztes volt. 1999-ben ment át a City taxihoz. Innen az Est taxi megalakulásakor jött el, majd belépve a céghez irodai munkát végzett. A gépkocsivezetők felvétele és irányítása volt a feladata.
Az Est taxi megszűnése után, kisebb kitérővel 2003-ban a 6x6 kötelékébe lépett be. A megalakuló taxiellenőri csoportnak kezdetektől (2004. április) tagja.

- Miként fogadtad a hírt, amikor felkértek erre a posztra?
- Nézd, én tulajdonképpen, amikor 1975-ben elkezdtem a taxizást, egy nagyon aktív agilis ember voltam, ez miatt, elég hamar kineveztek csoportvezetőnek. 1979 óta taxis tevékenységben állandóan emberekkel foglalkoztam, különböző megbízatásokban. Több mint valószínű, hogy azért lettem felkérve erre a munkára, mert a múltamat visszanézve megfelelőnek tartottak rá. Már a Főtaxinál is, ahol 1970-es -80-as években komoly ellenőrzési csoport működött, tisztséget töltöttem be.
- Mit lehet tudni az ellenőri munkáról?
- A cégvezetésnek az volt az elvárása elsősorban, a kialakult versenypiac miatt, hogy a 6x6 taxinak az esztétikai megjelenése rendben legyen, mind az autók, mind a sofőrök tekintetében. A taxisok viselkedése a forgalomban, az utassal szemben. Minden olyan eset, ami 6x6 taxi megítélésében szerepet játszik. Ellenőrizzük, hogy címre érkezés után mindent elkövetnek-e a kapcsolatfelvételre. Keresik-e az utast, vagy esetleg csak várják a sült galambot? Kiszáll-e, udvarias-e? Mi nem vagyunk hatóság, de ellenőrizzük az okmányok meglétét, érvényességét. Ezt az ő érdekükbe tesszük, mert még mindig jobb, ha mi vesszük észre és nem egy igazoltatásnál, vagy esetleg egy balesetnél derül fény a hiányosságra. Ezen kívül, ha baleset történik, mi megyünk segíteni a papírokat kitölteni, mert ilyenkor nem biztos, hogy felfokozott idegállapotban képes a taxis erre. Jobb egy higgadt ember ilyenkor, és az ellenfél is másként áll a dolgokhoz, ha meglátja ezt az autót. A bent kapott híreket kihozzuk az utcára, illetve a sofőröktől kapott észrevételeket továbbítjuk a cégvezetés felé. Talán éppen ezért jó a kapcsolatunk a kollégákkal, sőt mi több, más cég taxisaival is köszönő viszonyban vagyunk. Nekünk elsősorban nem a szankcionálás a feladatunk, hanem hogy az utcán segítsük a kollégákat. Természetesen ebbe beletartozik az is, hogy ha hiányosságot észlelünk, akkor ezt jelezzük feléjük és a helyes irányba tereljük őket.
- A forgalmi csatornán történteket is ti felügyelitek?
- Az URH forgalmazásának a menetét is nyomon követjük. Az etikai szabályzatban minden pontosan le van írva. Gyakorlatilag a diszpécserek feladata, hogy a rendet, fegyelmet betartassák, az etikai szabályzatban foglaltak alapján eljárjanak. Ez általában mindig sikerül is, de ha egy-egy kivételes esetben a kolléga nem tudná fékezni az indulatait, akkor mi járunk el.
- Van valami konkrét megkötés, hogy egy nap mi a teendőtök, hogy hány kollégát kell ellenőriznetek?
- Gyakorlatilag ez úgy néz ki, hogy 24 órát van kint az autó szolgálatban. 12 órás nappalos, és 12 órás éjszakás műszak. Négyen vagyunk, négyen pörgünk így két nappalos és két éjszakás van. Reggel elkezdünk dolgozni és a munkánk abból áll, hogy a ránk bízott feladatokat elvégezzük, a kollégákat ellenőrizzük. Az nincs megszabva, hogy egy nap hány kollégát kell ellenőriznünk. Ez nagyban függ attól is, hogy hány kollégát találunk, hiszen ha megy a munka, akkor mindenki dolgozik, nincs állás. Ilyenkor megyünk és figyeljük a kollégákat. Nézzük, miként közlekednek, milyen az utassal szemben tanúsított magatartásuk.




Ezek után elindultunk a városba, ellenőrizhető kollégát keresni. Ez nehezebbnek bizonyult, mint gondoltam. Sanyi azt bizonygatta, hogy most kicsit leült a munka, hiszen ebédidő felé közeledünk. Az URH-t hallgatva kezdtem kíváncsi lenni, hogy milyen lehet a csatorna forgalma, amikor nem ilyen „csendes” időszakban vagyunk. Végül is a kutatásunk eredménnyel zárult. Találtunk egy(!!!) szabad 6x6-os kollégát a belvárosban. Miközben megálltunk figyeltem a kolléga arcát. Vártam a rémületet, a pánikot kiülni rá. De nem, inkább mosolygott és kedvesen fogadta az ellenőrt.

Az ellenőrzés abból állt, hogy fel lett mérve a kocsi külső-belső tisztasága, egy szemrevételezés magára a sofőrre, majd az okmányok átnézése következett. Itt a páv II igazolás hiányzott (az új típusú kártya jogosítványba nem írják be). Sanyi türelmesen elmagyarázta, hogy ennek az iratnak miért kell egy taxisofőrnél lenni, majd megjegyzésként felvezette ezt a kontroll papírra is, amit a végén a kolléga aláírt, és ígéretet kaptunk, hogy a holnapi napon, már a PÁV II. birtokában fogja elkezdeni a műszakot.

Elköszöntünk és utunkat a Kossuth tér felé vettük. Ismét egy taxist találtunk csak.
Viszont itt már messziről látszott, hogy valami nem stimmel. Pontosabban a kolléga ruházata volt az, ami egyből szemet szúrt. Igaz, ez a szem most nagyon élesre volt állítva.

Hasonlóan az előzőekhez itt is lefolyt az ellenőrzés, majd a kolléga figyelmét felhívta ellenőrünk a hiányosságokra.
Elsőként is a PÁV II. pótlására (ez itt is hiányzott), majd az öltözetet kifogásolta. Felkészítette a kollégát arra a tényre, hogy a napokban fog születni egy olyan általános, amiben szerepelni fog, hogy a taxis télen milyen ruházatban lehet. A sapka és a pufajka nem fog ezek közé tartozni.
Vártam némi ellenkezést a kolléga részéről, mert egy sokat megélt taxis állt előttünk. 1971-ben kezdte a pályát és a 6x6 megalakulásától kezdve, dolgozik itt. De semmi, vagy talán egy apró megjegyzés, amit nem is nekünk szánt: - Akkor fűteni kell majd.

Mivel bőven ebédidőben jártunk, megkérdezte Sanyi, hogy vele tartunk-e ebédelni vagy más dolgunk van. Természetesen testületileg vele tartottunk az étkezdébe, főleg, mert olyan információt kaptunk, hogy a főellenőr is ott lesz.

Útközben eszembe jutott egy kérdés.

- Nem tapasztaltál olyat, hogy amikor a kollégák meglátják az autót, akkor menekülőre fogják?
- tomajert leszámítva ilyet még nem tapasztaltam. Tamásra jellemző, hogy ilyenkor kényszert érezzen gyorsan egy címet felvenni. Értelme sem nagyon lenne, mert egyenként egy műszak alatt 10-15 autót ellenőrzünk, ha ezt havi szinten kiszámolod, akkor kiderül, hogy mindenkire sor kerül 2x, de inkább 3x havonta. Jelenleg 4 főállású ellenőr és 2 társadalmi ellenőr van a cégnél, de most alakul majd egy csoport, ami 10 főből fog állni. Nekik az lesz a feladatuk, hogy a mi munkánkat segítség, hiszen a jelenlegi létszámmal nem lehet átfogóan ellenőrizni a várost.
- Az időmérés hogy történik nálatok?
- Időméréssel kapcsolatosan, a mostani szabályzat szerint mindenki mérhet mindenkit. Innentől foga nem mér senki senkit, csak akkor, ha egy idegen bekeveredik az ő felségterületére, akkor azonnal megméri. Ellaposodott ez a dolog, mi mérünk rendszeresen, de erre nagyon kevesen vagyunk, és ennek a társadalmi ellenőri csoportnak, ami most fog megalakulni, a feladatkörébe fog tartozni a rendszeres időmérés is.


Megérkeztünk a VIII. kerületbe egy kellemes, házias vendéglőbe.

 

 Zsombok András

Velünk tartott Hápi (Zsombok András), a főellenőr. Mi még nem találkoztunk, de 6x6-os kollégáktól már hallottam róla. Nem állítom, hogy ne tartanának tőle, de eddig mindenki tisztelettel beszélt róla.
Milyen más így találkozni és nem csak hallomásból ítélkezni. Egy hivatástudó, intelligens, jó kedélyű emberről van szó, aki mellékesen szereti a pacalt, vagyis rossz ember nem lehet.

Ebéd közben érdekes beszélgetés zajlott. Olyan emberekkel ülhettünk egy asztalnál, akik megélték, átdolgozták szakmánk történelmi idejének jelentős részét. Mert amiről ők beszélnek az már csak történelem. Történelem a garázsszolgálat, a taxis családok összejárása, az együttes kirándulás.

 


Manapság kevés a fiatal a pályán. Szerintük túl sok pénzt kell befektetni, túl bizonytalan a napi kereset, és manapság már nincs tekintélye a szakmának, ma már szégyen taxisnak lenni. A mai fiatalokra az a jellemző, hogy másodállásban, iskola mellett szeretnének taxizni, vagy fizetés kiegészítésként. Amennyiben ez a folyamat nem változik, akkor nálunk is az a jelenség fogja felütni a fejét, hogy jönnek a bevándorló taxisok, jönnek a Kínaiak és más nációk. Ez csak úgy kerülhető el, ha a mai piacvezető cégek szűrőt tesznek fel. Megválogatják, hogy kit és milyen autóval engednek be, és nem csak a havi tagdíjat látják a taxisban. Kitértünk még a 6x6 taxihoz való bekerülés feltételeire, és megtudhattuk, hogy ennél a cégnél nagyon komolyan veszik a helyismereti vizsgát.
3 oldalas tesztlap van, minden oldalon maximum 2 hibapont lehetséges. Amennyiben ennél több van valakinek, akkor 1 hét múlva ismételhet, de utána már csak fél év pihenő elteltével.

Az ebéd elfogyasztása után elbúcsúztunk Hápitól, és az irányt Buda felé vettük. Az Infopark droszton 2 kollégát is találtunk. Itt Sanyi elmagyarázta, hogy a bevált szokás az, hogy az első kollégát gyors szemlevételezéssel leellenőrzi, így ha közben címet kap a kolléga, akkor nyugodtan visszaigazolhat rá.
Viszont itt egy érdekes probléma adódott. Amikor megálltunk már láttam, hogy ez nem egy „megszokott” tisztaságú, állapotú autó.

 
 Irány a mosó!

Na gondoltam, most lesz elküldve mosatni a sor elejéről. Tévedtem.
Sanyi nyugodtan körbenézte a kocsit, majd megkérdezte a kollégát, hogy minden rendben van-e vele. Miután így kellemesen elcsevegtek pár percet, közölte vele, hogy az autója nem éri el azt a szintet, ami a 6x6-nál elvárható, és kérte, hogy fuvar végeztével menjen mosatni.

Hol a terror? Hol a félkatonai szervezet?

Lassan bele kellett nyugodnom, hogy tévedtünk, tévedtem. Itt egy jól működő gépezet van. Szabályok vannak, amit ha valaki belép, és aláírja a szerződést, akkor vállalja ezek betartását. Nincs vita, nincs morgolódás, itt kérem fegyelem van.

De tudni szerettem volna, hogy ezt miként élik meg a kollégák.

 
 Rutai Péter

Így a sorban másodikként álló kollégához fordultam a kérdésemmel:

- Szükségét látod a cégnél a taxiellenőröknek?
- Igen, mert igaz, hogy a kollégákban van annyi betyárbecsület, hogy ne hágják át a szabályokat, de jó az, ha valaki ezt azért ellenőrzi.


Biztos nem érzi magát biztonságban, mert túl közel az ellenőr – gondoltam magamban, de tudtam, hosszú még a nap. Lesz alkalmam kideríteni az igazságot.

Következő célállomásunk a Budaörsi úti droszt. Szépen haladtunk is célunk felé, amikor is az én sas szemem, kiszúrt egy hiányosságot. Az egyik elénk forduló 6x6 taxisnak hiányzott az egyik dísztárcsája. Riadót fújtam, majd a piros lámpánál a kocsiból kiugorva veszett fényképezésbe kezdtem. Elégedetten szálltam vissza az autóba és jelentettem Sanyinak felfedezésemet.

Na, gondoltam, most jön a fővesztés, mire újból címet vehet fel a kolléga, addigra nyár lesz.
Nem fogok titkot elárulni, ha azt mondom ismét tévedtem.

Sanyi nyugodtan kereste a kollégát az URH-n, de ő nem jelentkezett. Én adtam rendesen az instrukciókat. Biztos közel vagyunk és nem hall minket. Sanyi megkérte a diszpécsert, hogy próbálja meg ő is keresni a kollégát. A próbálkozás nem járt sikerrel. Közben zöldre váltott a lámpa.

Most jön az üldözés, az útról való leszorítás, a szabadjelző elvétele.
De mi ez? Mi nem arra fordulunk? De így megússza, így nem tudjuk felelősségre vonni!

- Biztos magánúton van, majd este az éjszakás ellenőr szól neki, és megkéri, pótolja a hiányosságot – mondta Sanyi.




Folytattuk utunkat, de én itt elszántam magam. A következő kollégából kiszedem a titkot. Kipuhatolom, hogy mi az, amivel nincsenek megelégedve. Ez a gondolat megnyugtatott, és elégedetten élveztem sofőrünk nyugodt stílusú vezetését.

Megérkeztünk a Budaörsi drosztra. Túlzásnak tűnhet, de merem állítani, itt 5 olyan autót találtunk, ami egy szalonban megállta volna a helyét. Minden autóban bent ült a sofőr és még a környezetük is tiszta volt. Nem láttam eldobált csikk hegyeket, papírgalacsinokat, szotyola maradványokat.

Az egyik taxisra külön felhívta a figyelmünket..

- A büszkeségem – mondta az ellenőr.- Még az EST taxinál ismertem meg és azóta követem figyelemmel.


A kolléga Citroen Xsara Picassóját csodálattal vettük körül. A sofőr ruházata egy divatbemutatón megállta volna a helyét, az autójáról már nem is beszélve.

Itt már nem marad más, mint megtudni a titkot, ami miatt sok taxis tart a 6x6-hoz.

Gyorsan körbe is néztem, és a leginkább lázadozónak kinéző kollégához fordultam, majd ő talán lerántja a leplet. Tóth Istvánnak hívták az áldozatomat.

 
 Tóth István

- Mióta taxizol?
- 16 éve.
- Mikor léptél be a 6x6-hoz?
- Régen alapító tag voltam, de egy időre megszakadt a kapcsolatunk, és 2004 decemberében jöttem vissza.
- Miért jöttél vissza?
- A munka és a fegyelem miatt.
- A fegyelemről mesélnél?
- A fegyelem az, hogy rendben tartják a dolgozókat, folyamatos ellenőrzés van. Néha így is keveredik be közénk egy-egy olyan kolléga, aki nem idevaló, de az ellenőrzésnek köszönhetően elég hamar kiszűrik őket, de addigra már tudnak egy kis kárt csinálni a csapatnál, de rend van, fegyelem van, dolgozni lehet, és ez nekem tetszik.
- Ti magatok, ezekkel a kollégákkal szemben felléptek?
- Ha tudunk róla, hogy ő nem korrekten dolgozik, akkor igen. Vagy szólunk az ellenőröknek, vagy megpróbáljuk kiközösíteni magunk közül, de többnyire inkább ezt a feladatot az ellenőrökre bízzuk.


Itt sem jártam sikerrel, így úgy döntöttem, az összes jelenlévő kollégát megkérdezem.


Az általános vélemény elképesztett.

1; Még több ellenőr
2; Még több ellenőrzés
3; Nagyobb fegyelem

Ezek voltak, amik elhangzottak. Egyetlen negatívumnak nevezhető észrevétel volt, ami a kategorizálással kapcsolatban hangzott el. Itt egy kicsit rugalmasabb elbírálást szeretnének egyesek.

Továbbhaladtunk, a Farkasréti temetőhöz. Itt egy elég mogorva kollégába futottunk.
Sanyinak is meggyűlt anno vele a baja, hiszen a megismerkedésük rögtön egy tiltással kezdődött. Majd ismét egy tiltás lett a találkozásuk következménye. Végül is belátta a kolléga, hogy nem rá utaznak, hanem minden kollégától ezt követelik meg, és ez alól senki sem kivétel. Azóta kapcsolatuk kiegyensúlyozottabb. Feleslegesen nem piszkálják, és ő ennek fejében betartja a szabályokat.




 
 Kiss Áron

Innen az Apor Vilmos térre mentünk. Itt Kiss Áronnal találkoztunk, aki a szakmája megszűnése után lett taxis. Egyik barátja unszolására 1996-ban lépett be a 6x6-hoz.
Ő elmondta, hogy nagy szükségét látja az ellenőrzésnek és rá 1-2 hetente kerül sor.
Szükséges, mert az utasok ezt értékelik, és ennek a fuvarszámban is meglátszik az eredménye.
Miközben beszélgettünk észrevettem két kollégát, akik érdeklődve figyelték a történéseket.
Egy Főtaxis és egy T2000-es kollégáról van szó.
Gondoltam megkérdezem őket, hogy mi a véleményük, mint külsősöknek?

- Sziasztok, a 6x6-os taxiellenőrökről, munkájukról készítünk riportot. Mi a véleményetek erről a posztról?
a nem megváltás sem olyan nagy büntetés nálunk, mert az ilyen kolléga negyedóra után nyugodtan nyomhat a címre, és egy ilyen címállomány mellett, még így is kényelmesen megcsinálhatja a napi pénzét.




Menet közben, hallgatva a forgalmi csatornát, ezt könnyen el tudom képzelni.

Lassan a Váci úti bázis felé vettük az irányt, mert kezdett sötétedni, és a kért időnk a vége felé közeledett.

A szürkület ellenére a Rossevelt téren ellenőrünk felfigyelt valamire. Egy 6x6-os kolléga a zebrára belógva várakozott címre. Mivel ez ennél a cégnél tilos, így ki is szállt még egy gyors ellenőrzésre.

Miután közölte a kollégával, hogy rossz helyen áll, a gépkocsi ellenőrzése következett.
A hátsó telefonmatrica szakadt, és a jobb oldali tükör műanyag borítása sérült. Megkérdezte a kollégát, hogy ezt a sérülést mikorra tudja orvosolni. Az általa megadott időpontot bejegyezte a füzetébe, majd megkérte, hogy a holnapi napon a telefonmatricát egy újra cserélje le.

Már nem lepett meg embersége, a kollégákkal szembeni lojalitása.
Viszont nem hagyott nyugodni egy gondolat.
Ki volt az, akit reggel aludni küldött, talán a fia?
Majd keresztkérdéseket teszek fel, és akkor erre is fény derül a nap végére.

- Reggel induláskor találkoztunk egy kollégával, akit éppen megkértél, hogy menjen pihenni. Miből adódott ez?
- A kolléga jött tankolni, majd amikor észrevett odajött köszönni, és amikor láttam, hogy mennyire fáradt felhívtam a figyelmét, hogy remélem nem így fog dolgozni, csak akkor álljon munkába, amikor kipihente magát. Ez a szakma egész embert kíván, embereket szállítunk, így nem csak önmagáért felelős, hanem az utasaiért és a környezetében közlekedő emberekért is. Nekem sajnos az elmúlt 30 év alatt, volt 1-2 kollégám, aki túlhajszolta magát és balesetet szenvedett. Ezért hívtam fel a kolléga figyelmét, hogy kipihenten álljon majd munkába.
- Ha alvó kollégát láttok, akkor mi a bevált szokás?
- Általában megkérjük őket is, hogy tegyék le a lantot, és menjenek haza kipihenni magukat. Ne az autóba aludjon. Az egyik az, hogy nem tesz ez jót a cég hírnevének, ha az emberek ezt látják, a másik meg az, hogy ha valaki el tud aludni egy autóban, akkor az nem alkalmas a munkára.
- Nem nagyon beszédtéma az alkohol, de sajnos – igaz ritkán – de találkozhatunk ezzel a problémával. Nálatok, ezt hogy ellenőrzik, és mit tesztek, ha ilyen esettel találkoztok?
- Van nálunk szonda, vagyis ha valakinél történetesen felmerül a gyanú, hogy alkoholt fogyasztott, akkor megszondáztatjuk. Volt rá eset, hogy kollégára jött bejelentés, olyan, mintha ivott volna. Megkerestük a kollégát, megszondáztattuk, de kiderült, hogy csak a cukorka - amit evett - annak van ilyen megtévesztő illata. Két éves ellenőri pályafutásom alatt még nem volt rá eset hogy ittas kollégával találkozzak ennél a cégnél. Amennyiben ez mégis előfordulna, akkor azonnal megválnánk tőle.
- Sanyi, van fiad?
- Igen, egy 28 éves fiam van.
- Taxis?
- Nem.
- Ha taxis szeretne lenni, akkor te támogatnád ebben?
- Nem szeretne. Nagyon jó szakmát választott. 10 éve sikeres vállalkozó. Természetesen, ha az élet úgy hozná, akkor mindenben segíteném.
- Féltenéd a szakmától?
- Nem, talpraesett gyerek, szerintem megállná a helyét. Ebben a szakmában tény és való hogy sok veszély van, de az elmúlt 30 év alatt én mindig azt mondom, sok utas konfliktust ki lehet kerülni, egy kis pszichológia érzékkel meg lehet oldani. Természetesen nem arról beszélek, amikor a taxist a pénzéért, értékeiért támadják meg. Nekem egy mottóm van: Lehet utazás közben bármi, de amikor az utas kiszáll az autóból, akkor mindig jókedvvel, mosolyogva szálljon ki, úgy váljunk el egymástól, hogy ne érezze, hogy harag van közöttünk. Ha ezt el tudom érni – márpedig el lehet érni -, akkor legközelebb is szívesen beül mellém.
- Mi sem mondhatunk mást neked: Legközelebb is szeretnénk beülni melléd, köszönjük.

Ezen a napon Lakatos Sándor ellenőr "kollégái" Csogu, tomajer, és Bbetyár voltak.

A képgalériánkban további fényképek megtekinthetők