CALIGULA NIGHT CLUB

2006.08.17.

Amit eddig nem tudhattunk
Kevés az olyan taxis, aki ne tudná, hogy mit jelent vendéget vinni egy ilyen klubba, de azzal már kevesebben vannak tisztában, hogy ott bent valójában mi is történik, miként épül fel egy ilyen vállalkozás. Most ebben a cikkben ezt a hiányosságot pótoljuk és képeket is láthattok.

Az éjszakában futótűzként terjed a hír az egyik éjszakai klubról, hogy kiemelkedően korrektek a taxisokkal, és az üzletvezető egy volt kollégánk, aki igazán tudja, hogy miként is kell a taxisokkal bánni. Már becenevet is ragasztották rá és már nem is emlegetik másként, mint a Caligulás Sanyi.

Úgy éreztem, egy kicsit többet is tudhatnánk róla, hiszen a taxisnak a klub bejáratánál kezdődik az ismeretanyaga és ott is fejeződik be.




- Először is mit lehet rólad tudni? Hogy kezdted a pályát, hogy tévedtél a taxisok közé, meddig voltál ott?
- Kezdjük a taxis pályafutásommal?
- Gondolom onnan kezdődött az egész.
- Nem, felszolgálással kezdődött.
- Akkor kezdjük ott.
- 1996-ban 23 évesen ott kezdtem az éjszakai pályafutásomat.
- Rögtön a mélyvízbe kezdtél?
- Igen, Budapesten dolgoztam az egyik legnagyobb étteremben.
- Ez a hivatalos szakmád?
- Pincérkedéssel kezdtem, aztán a pincérkedésből üzletvezetés lett, egyébként pontosan itt voltam üzletvezető 2000-ben, akkor ment a legjobban, abban a két évben volt olyan időszak amikor ment egy kicsit, aztán megint nem.
- Így kerültél kapcsolatba a taxisokkal?
- Igen, a 99-es 2000-es évben
- Miért lett vége az üzletvezetésnek? Nem ment a bolt?
- Annak idején sokkal keményebben mentek a dolgok, a vendégekkel való bánásmódra gondolok és ez visszatartott attól, hogy bármi olyanba belekerüljek, amibe nem akarok.
- Magadtól szálltál ki ebből?
- Igen, gondoltam taxizok én is, megnézem, hogy milyen, egy barátom ajánlotta fel, egy mezítlábas 2000-ben.
- Akkor eljöttél taxisnak.
- Igen, de nem ismertem igazán az utcákat, mivel nem Budapesti vagyok, ezért elmentem taxishiénaként dolgozni a belvárosba, egy jó fél évig ezt csináltam, de rájöttem, hogy igazából azért nem megfelelő ez nekem. Nem volt helyem, sehol sem állhattam meg, mert nem engedtek oda, mindenkinek megvolt a saját helye.
- Ezek szerint neked már volt egy múltad, taxisok itt már megismertek, tudtad ezt hasznosítani?
- Segítettek a belvárosi hiénák. Pont nem egy olyan brigádba kerültem, akiknek helyeik voltak, hanem csak ilyen második sorosak voltak, velük dolgoztam, utána jött egy másik üzlet.
- Ezek szerint fél év múlva kiszálltál a taxizásból?
- Igen, de 2004-től ismét csak maradt a taxizás.
- Ekkor is mezítlábasként próbálkoztál?
- Igen mezítlábasként.


- Egyéb formában nem is gondolkoztál?
- Nem mertem, nagyon sok céges barátom van, akik mondták, hogy gyere, meg próbáld meg, menni fog. Valahogy mindig féltem attól, hogy nem tudom megjegyezni az utcaneveket. Mesélték, hogy ha rossz úton mész, akkor előfordulhat, hogy szól az utas, nem erre, meg nem arra. Szóval valahogy mindig féltem attól, hogy nem fog menni, ezért választottam ezt. De ennek a hiénaságnak is megvan a hátulütője, először is, nem nagyon szereti a többi kolléga őket, de mondjuk nekem előzőleg már kapcsolatom volt a cégesekkel, úgyhogy megpróbáltam mindenkivel megtalálni a közös hangot, aztán eldolgozgattam.

- Maradva még egy kicsit a taxizásnál, vannak jó vagy kiemelkedően rossz emlékeid?
- Van, magáról a taxizásról lett egy kialakult véleményem. Nagyon sok barátom van, akik meséltek a taxizásról, a régi taxizásról. Én naivan beleugrottam és próbáltam azt csinálni, de rá kellett jönnöm, hogy manapság az már nem működik. Folytattam volna én a taxizást, mert tetszett az, hogy kollégák, barátok, kávézás, elmegyünk ide-oda, egy nagy csapat, de nem ment, egyszerűen nem tudtam emberileg azonosulni ezzel a dologgal. Azokkal az emberekkel, akik úgy ülnek be, hogy na vigyél el gyorsan 1000-ért ide, mert széjjelváglak. Lekezelően viselkedtek az utasok, szemtelenek az utasok, pedig az ember egy szót nem szól. Vannak problémák, ami miatt úgy gondoltam, hogy nincs ott helyem, valószínűleg az én beállítottságom miatt nem megy, mert nehezen viselem el a dolgokat. Beszélgettem több taxis kollégával, akik nyugtattak, hogy figyelj Sanyi, hagyjad, hadd mondja, de én ezt nehezen viseltem.

A CIKK FOLYTATÓDIK---->




- Ezen mit kell érteni, agresszivitást váltott ki belőled?
- Emberileg úgy éreztem, hogy a sárba tipornak, amit valószínűleg mindenki érez, de én egyszerűen nem bírtam elviselni és úgy gondoltam, hogy ahelyett hogy agresszivitást váltott volna ki belőlem, ami talán jobb lett volna, inkább az volt a baj, hogy őröltem magam, hogy ezt is el kell viselnem, azt is el kell viselnem, ezek kellemetlen dolgok. Nem beszélve arról, és azért erről is szólni kell valamit, volt kollega, taxis kollega, egy üzletvezetői állás után meglát taxizni, akkor az azt mondja, hogy na nézd már, hová süllyedt a Sanyi. Az oka nem is érdekli őt, de azonnal bukott embernek titulál, miközben ő is ezt a szakmát végzi, így szerintem önmagát minősíti le. Ez is azt mutatja igazándiból, hogy ez egy olyan munka, ami nem kapja meg a megbecsülést, ami jár neki. Mert mi szolgáltatunk, szolgáltattam én is, attól függetlenül, hogy hiéna voltam, megpróbáltam normális tisztességes áron járni, amit engedélyeztek, de hiába, nem kapja meg az ember a tiszteletet. Főleg azért amilyenek vagyunk, tisztelet a kivételnek, mert persze azért van. Beszéltem régi kollegákkal, akik régen taxiztak és igenis régen tisztelet övezte a taxist, amiért dolgozik. Ma már ez nem így van sajnos, ha így lenne, még mindig azt csinálnám.

- Gondolom adódott neked is olyan lehetőséged, hogy utast vigyél a Caligulához hasonló bárba, milyen volt a másik oldalról figyelni ezt? Milyen tapasztalatokat szereztél ott?
- Teljesen más a taxis oldal. Amikor az ember egész este ül az autóban és hirtelen beesik egy ilyen lehetőség, amikor ott vagy annak a szélén, hogy lehet, hogy most egy fuvarból annyi pénzt csinálsz, amennyit egész héten, vagy mondjuk 2 nap alatt, akkor igazán remegő gyomorral megy oda az ember, hogy bemegy, nem megy, hogy megy, ezt belülről nem is vettem észre.
- Ez egy tükör volt számodra?
- Bizony, bizony. Ott néztem, hogy vakarózik a beenegedő, vagy bárki, hogy most ez így, ez úgy, nem biztos. Van ilyen is, hogy nem tudsz mit kezdeni a vendéggel, csak más onnan szemlélni, mikor a szenvedő alanya vagy ennek a dolognak.
- Kérdezhetek egy személyeset? Te a napi megélhetés miatt taxiztál?
- Igen, akkor igen.
- Te szintén érezted azt, amit mi szoktunk érezni, hogy a mindennapi betevőért, muszáj volt dolgoznod. Akkor téged is úgy érintett egy night klub, mint a mostani taxisokat?
- Igen, nézd, ha nem kenyérre taxiztam volna, akkor nem taxiztam volna. Azért taxiztam, mert kellett a pénz.

- Eltelt egy év a taxizásnál, amikor is egy barátod kérésére a klub üzemeltetését elvállaltad. Milyen volt visszakerülni a másik oldalra?
- Igen csak elgondolkoztam, mielőtt igent mondtam erre az egész dologra, hogy miként kellene úgy csinálni, hogy kell úgy csinálni valamit, hogy az jó legyen mindenkinek. Engem is jó érzéssel töltsön el az, hogy minden rendben, hogy a kollegák rendben vannak, jól vannak kiszolgálva, akkor szépen az alapokat berakosgattam magamnak fejbe, és megpróbálom úgy csinálni, ahogy kell, és eddigi visszajelzések szerint jó így, ahogy most működik a dolog. Amikor taxisként odamentem a night klubhoz, ami hiányzott, olyan bánásmód, amit tapasztaltunk. Legtöbb helyen azt tapasztaljuk, hogy semminek néznek, ez az igazság, biztos te is átélted ezt. Maga a gyorsaság például, amit igazán nem érez senki. Én már beszéltem egy-két fórumon erről a gyorsaságról, ami lehet, hogy ér annyit, hogy más is rájön erre, hogy a taxis lehetőleg minél hamarabb megkapja a jussát, kevesebb ideig izzadjon a kormány mögött, ennek a fontosságát sokan nem látják.


A CIKK FOLYTATÓDIK---->




- Ők nem voltak a másik oldalon.
- Pontosan, és ez nagyon fontos dolog. Én biztos, hogy így fogom a munkámat továbbra is végezni, hogy minél hamarabb, minél gyorsabban, hogy kevesebb ideig idegeskedjen a kollega az autóban. Úgy gondolom, hogy a többiek is át fogják ezt venni előbb utóbb, ezt a stílust is, mert rájönnek, hogy igenis egymásért vagyunk, egymásból élünk, lassan mindenki rájön erre. Egyre kevesebb a vendég, te is tudod, egyre kevesebb vendéget lehet betolni, lassan elfogynak a madarak, igenis meg kell becsülni azt a keveset is, ami van, és azokat a kollegákat, akik idehozzák hozzánk. Tisztában vagyok vele, hogy nem a két szép szememért hozzák ide, de azért ez is számít, gondolom. Számít az, hogy mennyi jutatást adsz, nagyon-nagyon sokat nyom a latba, talán az egész 70 % -át is, de 30-at az is ér, hogy te korrekt vagy, gyors vagy és emberként bánsz a kollegákkal.

- Az egyik fővárosi taxiscéggel kötöttél te egy szerződést. Ez hivatalos szerződés?
- Ez egy hivatalos szerződés, egy hivatalos szóbeli megállapodás. Úgy gondolom, hogy igazából, ha két ember megismeri egymást, ha egymás fejével nézzük a közös érdekünket, és amit ígértünk azt be is tartjuk, akkor ez a házasság működni fog.
- Én úgy tudom, hogy ez is egyedülálló a klubok életében, hogy egy fővárosi taxiscéggel ilyen volumenű megállapodás szülessen.
- Igen, igen egyedülálló, én se hallottam még ilyen dologról. Úgy indultam neki én is, hogy megpróbálom, megpróbálom megváltoztatni ezeket a berögződött régi rendszerű dolgokat. Érdekes, mert azzal a taxiscéggel kötöttem megállapodást, amely egy nagyon régi taxiscég a városban.

- Mi miatt esett a Főtaxira a választásod?
- Nagyon egyszerű, egy induló üzletnél nagyon fontos, hogy olyan taxiscéget válasszak, amelyiknek nyári helyei vannak, ugyanis áprilisban indítottam az üzletet és a fülembe jutott egy-két dolog, hogy a Sziget és a Rió a Főtaxié lesz, ezért esett a választásom erre a cégre. Van egy nagyon kedves barátom, aki bemutatott engem a cég vezetőjének. Nem ment azért simán a dolog, ezt tudnod kell, leültem és nekem is kellett bizonyos dolgokat teljesítenem, megígérnem és be is kell tartanom. Valahogy el kellett indulnom, az éjszakában nagyon sok hely le van foglalva, nagyon sok helyről nem járnak, csak ide, csak oda, csak amoda, így az embernek nagyon kevés lehetősége van arra, hogy megtöltsön egy üzletet, hogy produkáljon valamit.

- Nem tartasz attól, hogy a taxisokban olyan érzés alakul ki, hogy a Caligula az csak egy Főtaxis hely?

- Valóban vannak ilyen aggályaim, de jelenleg a Főtaxisok hozzák a forgalmunk 50%-át. Nagyon nehéz más cégekhez tartozó taxisokat idecsábítni. Erre csak egy megoldás van. Amennyiben mégis jön egy-egy más céghez tartozó kolléga, akkor azokkal is a lehető legkorrektebben eljárni és megmutatni nekik, hogy igenis, mi tudjuk hogy egymásból élünk meg. Ezek után joggal feltételezhetjük, hogy majd egymásnak elmesélik, egymást biztatják, hogy tegyen a másik is egy próbát és ennél jobb reklám nem létezik. Én úgy gondoltam az elején, amikor elindultunk, hogy nekem most nagyot kell harapni, hogy az üzletet fellendítsük, ez a megoldás kínálkozott, hogy a Főtaxival megállapodva együtt dolgozzunk. Lehet, hogy most ez egy kicsit már visszafelé kezd elsülni, de mi minden nap azon dolgozunk, hogy más céges taxisok tudatában is tisztázódjon, mi korrektek vagyunk. Rólunk rosszat nem hallhatnak, esetleg a cégek közötti versengés az, ami hátrányos megkülönböztetésbe sodorhat minket. De ez nem egyedi eset, hiszen köztudott, hogy van az éjszakában egy másik bár, ahova meg más cégtől mennek a kollégák inkább. Én bízom abban, hogy kellő odafigyeléssel, korrektséggel ezen változtatni tudunk.

- A többi cég taxisai ugyanolyan bánásmódban részesülnek, mint a Főtaxisok?
- Természetesen, nem teszünk különbséget, esetleg rájuk még egy kicsivel jobban is figyelünk, de ami a jutalmazás oldalát illeti, nincs különbség. Azt se felejtsük el, hogy igazándiból a Főtaxinak vannak nyári helyei, ahonnan vendéget lehet hozni, majd most télen fog kiderülni, amikor más cég taxisai is labdába rúghatnak, hogy mennyire sikerült a Főtaxisokkal korrekten bánni, hogy oda is eljutott a hírünk és ők is kipróbálnak minket.
- Térjünk rá most akkor magára a klubra. Mikor nyitottatok?
- Idén, 2006. áprilisában.


A CIKK FOLYTATÓDIK---->




- Sokszor kérdezik az utasok, hogy mi mit tudunk az általunk ajánlott klubról, milyen szolgáltatást lehet itt kapni?
- Szerintem a legjobb csajokat a városban, szinte minden igényre fel vagyunk készülve. A szórólapunkon is jeleztük, hogy minden nap 20 lány várja a kedves vendégeket és ehhez szigorúan tartjuk is magunkat. Még ami idevonzhatja a vendégeket a lányokon kívül, hogy ez egy új üzlet, teljesen át van alakítva. Ezen kívül, amit még nyújtani tudunk, az ki is derül az üzlet jellegéből. Az italáraink nem nagyon térnek el a többi klubétól. Ezen kívül van egy elkülönített helyiségünk, ahol privát táncot is kérhetnek az ügyfelek az általuk kiválasztott lánytól. Folyamatosan táncolnak a lányok a színpadon ezzel jó hangulatot teremtve a vendégek között. Összességében egy erotikus túlfűtöttség jellemzi az üzletünket. Már a vendég fogadásánál is ügyelünk arra, hogy jól érezze magát és a bizalmatlansága, feszültsége elmúljon. Mind a lányok, mind a pincérek a maximumot nyújtják, hiszen ezt is várom el tőlük, így ha bejön egy vendég, akkor 90%-ban bent is marad. Ez annak köszönhető, hogy ők is megértették ez egy kiemelt szolgáltatás, ahol igenis mi vagyunk a vendégért. Ami még nagyon fontos a vendég fogadásánál, hogy nem áll 4-5 portás az ajtóban, ezzel elijesztve a vendéget.

- Ez még a régi taxis emlékedből maradt benned, hogy ez buktatója lehet a dolognak?
- Igen, ezt is onnan merítettem. Velem is előfordult, hogy elvittem egy vendéget a klubig és ott az ajtóban 6 kigyúrt, kopasz portással találtuk magunkat szemben. Ekkor döbbentem rá, mert ez idáig magam sem voltam ezzel tisztában, hogy úristen, ez mennyire rossz így. Érdekeségként elmondom, hogy az utasom amint kiszállt, már az ellenkező irányba távozott is. Én megkövetelem, hogy ez másként legyen és ha a portáshoz barátja érkezik egy kis beszélgetésre, akkor azt ne az ajtóban tegyék, hanem menjenek félre, hogy az érkező vendégeket ne zavarják ezzel meg. Nagyon fontos és ez a tapasztalat annak köszönhető, hogy voltam a másik oldalon is, mint taxis. De ennek van is visszhangja a taxisoktól, mint pozitívum visszakapom. Örülnek neki, hogy itt ez nincs így. Egy portás kell. Az nem baj, ha látja a vendég, hogy van aki a rendet tartja, hiszen ez egy éjszakai bár, de ne tornyosuljanak ott 5-en. Ne tudd meg, hogy nekem is milyen kellemetlen volt, a kormányt haraptam, hogy úristen, ez nekem most egy napi pénzembe kerül, hogy azok ott állnak. Ekkor elgondolkodtam ezen és most másként csinálom. Nagyon fontos, de én magam sem gondoltam volna, mint üzletvezető. Hiszen én nem félek tőlük, a taxisok sem félnek, na de az utasok, azok megrettennek.

- Szeretném, ha egy kicsit a belső hangulatról mesélnél, hiszen nekünk az ajtóban kezdődik és szűnik meg a night klub világa.
- Talán akkor mondanék egy pár szót a követelményekről, amit én a kollégáimtól elvárok. A portások kiválasztásánál igyekeztem a barátaim, ismerőseim közül kiválasztani a megfelelő embereket, hiszen ez egyben egy bizalmi állás is és tudnom kell azt, hogy kitől mit várhatok el. Tudnia kell a vendéggel bánni, a taxissal kommunikálni és az egész üzletre felügyelni. A taxisokkal is már egész más a kapcsolatuk és másként is ítélik meg őket. Igaz ez az elején azért volt másként, mert szóba sem álltak egymással. Most, hogy már elbeszélgetnek, hogy van közös témájuk, így kialakult egy közvetlenebb kapcsolat, ami minden oldalról csak jó lehet. A lányok kiválasztásánál is vannak főbb feltételek. Legyen táncos múltjuk, tudjanak nyelveket és legfőképp a vendégekkel tudjanak bánni. Nyelv nélkül nem is igazán tudom őket foglalkoztatni, hiszen a vendégeink többsége külföldi és velük beszélgetni kell. Nem is tudod elképzelni, hogy ide hány lelkiekben sérült ember jön. Nem vágynak másra, mint hogy kiönthessék a lelküket, elmondhassák, hogy a feleségük milyen rosszul bánik velük, hogy a munkahelyükön milyen igazságtalanság érte őket és ehhez hasonlók. Egy jó szóra, egy simogatásra vágynak. Ez, idegen nyelv ismerete nélkül lehetetlen. A pincéreknél is ezek a feltételek. Az angol nyelvet beszélje, legyen udvarias, figyelmes. Attól függetlenül, hogy ha nekem sikerül behoznom a vendéget, rajtuk múlik, hogy az bent is marad, vagy esetleg szétnéz és távozik. Ezért nagyon fontos, hogy megválogassam azt, hogy kikkel is dolgozok együtt. A miss. hölgyeket nem nagyon kedvelem.

- Mit értesz miss. hölgy alatt?
- Akik még magukhoz sem szólnak, nem nagyon szoktam az ilyen lányokat felvenni, nem veszem fel, mert ő így viselkedik a vendéggel is. Ez pedig probléma.
- Mi is sokszor azt halljuk, főleg amikor nem klubokba hozzuk a vendéget, hanem privát házba, hogy a te szavaiddal élve miss. hölgyek teljesen elronthatják a boltot. Ez hol alakult ki neked?
- Ez is a privát házas korszakból, amikor én taxiztam, akkor nem mentem be a bárokba, de ha privát házba vittem, oda ugye bekíséri az ember, mert utána majd megkapja az apanázst. Ott is ledöbbentem egyszer kétszer a lányok viselkedésén. A nyegleségen, a nem törödömségen, abszolút ahogy viselkednek a vendéggel. Ugye hát az is egy szolgáltatás, te mint szolgáltató odaviszel valakit, hogy kapjon egy másik szolgáltatást, a végén meg te égsz be. Teljesen másként indítottam én itt az egészet. Ha itt bejön a vendég, akkor mosolyogjanak a lányok, kedvesek legyenek, aki nem kedves azt ki szoktam rúgni egyébként, ha nem tud változtatni magán. El se hiszed, hogy ez a taxizás mi mindenre megtanítja az embert. Nagyon sokat ért ez az egész dolog nekem szakmailag, emberileg, minden téren. Nagyon sokat változtatott rajtam a taxizás.


A CIKK FOLYTATÓDIK---->




- Nem tudta elkerülni a figyelmemet a bal kezeden lévő gyűrű. Rákérdezhetek, család?
- Igen család, nős vagyok, gyerekem van.
- Mióta vagy nős?
- 2 éve.
- Gyerek?
- Van egy 16 hónapos kislányom.
- Taxizás alatt ismerkedtél meg a feleségeddel?
- Nem már előtte is ismertem, tudta, hogy mivel foglalkozom, így egy kicsit könnyebb volt azért. Különben nagyon nehéz lett volna, hogy ne szenvedje meg az ember családja.
- Akkor ezek szerint van egy éjszakai Sanyi és egy családapa Sanyi?
- Igen.
- Te mennyire tudsz elvonatkoztatni ettől?
- Most már el tudok. Eleinte nehéz volt, amikor kilépsz innen, meg kell próbálni elfelejteni, nem az üzletre gondolni. Minél többet kell a családoddal lenni és pihenni. Igazából ez olyan, mint az éjszakai taxizás, levezettél 200 kilométert, reggel megiszod a jó kis sörödet, lefekszel és délután játszol a gyerekeddel, vagy elviszed őt egy játszóházba, ha nincs gyerek akkor a barátnőddel csinálsz valamilyen délutáni programot, aztán este jöhet a meló megint.
- Mennyit dolgozol?
- Elég sokat, minden héten itt vagyok általában 5 napot, muszáj itt lennem, kontrolálni kell a dolgokat.
- Amikor nem vagy itt az alatt a két nap alatt, amikor otthon vagy, tudsz nem ide gondolni?
- Most már igen, megtanultam, azért, hogy ne kerüljön se a családomba, se az energiámba, se az egészségembe. Először is meg kellett találnom azt az embert, akire rábízhatom az üzletet, ami nem volt egyszerű. Olyan embert kellett ide keresni, akire rá merem bízni az üzletet, arra a 2 napra. Ez egy most kialakult barátság, találtam ide egy régi szakmából ismert üzletvezető hölgyet, akire most már rá tudom bízni az üzletet, persze rajta is kellett formálni egy kicsit, az én szám íze szerint, mert ahogy beszéltük már az előbb, teljesen máshogy dolgoznak az éjszakában, át kellett formálni a lányokat, portásokat, felszolgálókat.
- A Caligula az most te vagy.
- Igen

- Milyen jövőbeli terveid vannak, vagy úgy érzed, hogy most ez működik, próbáljuk ki, hagy fusson. Úgy érzed ez most így jó?
- Mindig kell változtatni, úgy gondolom, hogy van még előttem lehetőség, van mit csinálnom, még ezzel az üzlettel is. Elkaptad a fonalat ezzel a taxis dologgal, ezen rágódom már jó pár hete, mert én is hallottam, hogy Főtaxis bárnak hívják a helyet, hogy ezen hogy tudok én javítani, és hogy tudom megváltoztatni ezt a szemléletet. Magával azzal gond szerintem nincsen, hogy esetleg mások azt hallják, hogy nem vagy korrekt Sanyi, vagy ezt mondják. Nem ezzel van baj, hanem azzal, hogy, hogy tudnék meggyőzni más cég dolgozóit. Attól kezdve, hogy én meggyőztem a Főtaxi cégvezetését, hogy foglalkozzanak egyáltalán velem, ez már csak rajtam múlott, hogy így alakult. Hiába mondja azt a cégvezetés, hogy próbáljatok a Caligulába vinni vendégeket, ha én nem fizetem ki rendesen a taxist, akkor nem jönnek ide. Nekem a taxisokat kell meggyőznöm, hogy őket hogy tudom meggyőzni, hogy megkapjam az esélyt, legalább szóba álljanak velem, hogy azt mondják, na jó nézzük meg ezt a Sanyi gyereket, tényleg olyan-e amilyeneket mondanak róla. Tényleg elkövet-e mindent, hogy bemenjen a vendég, mindig időben megkapom-e a pénzt. Hogy tudnám meggyőzni őket, ez tényleg nagyon aggaszt engem. Amennyi fórt szereztem ezzel a dologgal, hogy nyáron nekem el kellett indulnom valahogy, ezt hogy tudnám tovább futtatni. Ez a jövő kérdése, igazából ígérgetni nem tudok, csak azt tudom, hogyha egyszer eljut hozzám, akkor tisztességes bánásmódban részesül, korrekten. Talán ő elmondja a barátjának, talán jön még egyszer és hoz megint vendéget, valahogy így, egyről a kettőre, nem könnyű. Igenis jó érzés a taxisnak, hogy tudják, hogy kicsoda és megismerik. Ezt egy új kollega mondta, aki most kezdett el idejárni. Furcsa a taxisnak, hogy nem néznek át rajta, szokatlan. Ez az én stílusom, így is akarok tovább haladni. De ehhez itt kell lennem mindig.

- Nem nagyon különböznek a klubok, mi az a plusz, amit te tudsz nyújtani?
- A napi sorsolás, ez a plusz, más pluszt nem tudok, mert ugye a havi sorsolás is adott. A legtöbb embernek tetszik, csak nehéz megértetni az emberekkel, mert ugye még nem hallottak ilyenről, az elején nem értették, most már egyre többen tudják, hogyha én péntek éjszaka hoztam vendéget, akkor szombaton 10 órára nekem jönnöm kell a Caligulába, mert akkor sorsolnak közöttünk. Csak másnapra érvényes, nem átruházható, ráírjuk egy kis papírra a kódot, összehajtjuk, bedobjuk egy kalapba, van még itt 5-6 kollega rajta kívül és húzunk. Ennyi, véget is ért a sorsolás, de ez egy plusz. Én megpróbáltam pluszt adni, hogy a kollegák is értékeljék. Ez az amiben talán még különbözöm a többi bártól, ez a napi sorsolás. Hogy aztán mi az, amibe még különbözünk, azon kívül, amit én elmondtam, vagy hogy egyáltalán különbség-e amilyen síkon én haladok, azt már a kollegáknak kell eldönteni. Ez tényleg a jövő kérdése.

A CIKK FOLYTATÓDIK---->




Taxis1

- Üdvözöllek, ha jól tudom te Főtaxis vagy.
- Igen
- Egy olyan kérdésem lenne, hogy miért a Caligulát választottad?
- Mert eddig mindig korrektek voltak, a vendégekben sem az áldozatot látják, hanem egy kiemelkedő szolgáltatást nyújtanak. Jók a lányok és így a vendég is elégedetten fizet a végén, ami azért fontos, mert máskor is be lehet invitálni egy ilyen jellegű klubba.
- Most hoztál vendéget?
- Nem, hanem tegnap.
- Akkor most miért vagy itt?
- Van egy napi sorsolás, aminél nagy az esélyed, hiszen az előző napi taxisok közül, akik vendéget hoztak, kisorsolnak egyet, akinek aznap már így nem szükséges dolgoznia. Na meg persze a bingóért is jöttem, ami itt általában rendszeresen jár.
- Köszönöm.


Dinamit

Az ajtóban, egy elég tiszteletet parancsoló ember állt, őt kérdeztem.

- Beceneved megtudhatnám?
- Dinamit.
- Ez a robbanékonyságodra utal?
- Igen.
- Mióta dolgozol a szakmában?
- 16 éve.
- Mindig ilyen jellegű klubbokban voltál portás?
- Nem. Voltam diszkókban, de voltam személyi testőr is.
- Melyik volt eddig a legnehezebb helyed?
- Ez itt. Tudod a taxisok megérkeznek és azt hiszik, ha már bement a vendég, akkor minden sínen van. Pedig az igazi munka utána kezdődik. Sok mende-monda kering az éjszakában mesés összegekről, de mint láthatod, itt korrekten kivannak írva az árak. Persze van egy alap összeg, de ezt leihatja és ez nem egy sört jelent. Mi nem árulunk itt zsákbamacskát. Nem érdekünk. Nekünk sok a visszatérő vendégünk is és ezt csak azzal lehet elérni, ha szolgáltatunk is. A vendég, az miatt fizessen, mert elégedett, mert megkapta azt, amiért idejött.
- Szoktak problémák lenni?
- Persze, sajnos előfordul.
- Ez miből adódik?
- Tudod a mi szakmánk is olyan, mint a tiétek. Ha a vendég nagyon leittasodik, akkor abból lehet konfliktus.
- És akkor jön a Dinamit?
- Ezt hogy érted?
- Akkor te erélyesen fellépsz?
- Nem, nem erélyesen, de határozottan. Itt nem lehet balhézni, ez nem egy diszkó és az idelátogató vendégek sem olyanok, akikkel ezt meg szabadna tenni. Itt a rutin és az emberismeret a lényeg. Az, hogy én talán ránézésre is kivívok magamnak egy tekintélyt az csak arra jó, hogy a fizikai erőszak, mint lehetőség, meg sem fordul a vendég fejében. Így marad a megbeszélés és a ráhatás, ami 99%-ban eredményes.
- 16 éve vagy az éjszakában, fizikailag hogy bírod?
- Azzal nincs gond, de szellemileg ez egy igen nehéz munka. Állandó figyelmet követel és hiába látszik az kívülről, hogy mi esetleg csak itt ácsorgunk. Ha épp ezt látod, akkor is teljes intenzivitással figyelünk, hiszen ezért fizetnek minket.
- Köszönöm.

Taxis2

- Szia. Te egy másik cégtől vagy. Miért választottad a Caligulát és nem mondjuk egy másik klubbot?
- Az egyik kollégám szokott idejárni és ő ajánlotta, hogy ide jöjjek.
- Mit mondott pontosabban?
- Hogy itt nagyon gyorsak és korrektek.
- Mi a te mostani tapasztalatod?
- Hihetetlen, de 5 perce érkeztem és már mehetek is, eredményes volt.
- Ezen kívül tapasztaltál még valamit, ami megfogott?
- Nagyon nem volt rá időm, hogy valamit is tapasztaljak, de talán a közvetlenség, na meg az, hogy egy pillanat alatt a lényeg a kezemben volt.
- Mit szólsz a napi sorsoláshoz?
- Mit szólhatnék? Örülök hogy még egy esély, csak az egy kicsit ijesztő, hogy akkor mi lesz a vendéggel itt? Mennyit kell neki itt fizetni? Mert nem mindegy mi marad neki meg élményként, ha rossz szájízzel hagyja el az országot, akkor lehet többet vissza sem jön és akkor az öngól. De a kollégám azt mondta, hogy ő ide a vendégért is vissza szokott járni, ha az ragaszkodik hozzá és eddig nem volt problémája. Lehet, itt másként zajlanak a dolgok, mindenesetre én ma már nem dolgozok.
- Akkor jó pihenést neked.
- Köszönöm.
                                                                                                               (x)

 


JET CAFFE