Budapesti városnézés

2005.12.19.

Tudás Fája dossziénk bővítésére küldte kollégánk, egy kétórás budapesti városnézés útvonalát.
Rendeltem egy taxit és holland barátomat elkísérve, városnézésre indultunk.

A rendelés alkalmával jeleztem a taxi társaság központjának, hogy a városnézéshez egy kényelmes, nagyméretű autót biztosítson, angol nyelvismerettel rendelkező gépkocsivezetővel. A megrendelt autó a kért időben, kiállt a megadott címre, igényeimet, elvárásaimat teljesítve.

OPERA HÁZAT, majd a nyolcszögletű OKTOGON TERET és a TERROR HÁZA Múzeumot mutatta meg taxisunk. Az Andrássy út végén tárult elénk a Hősök Tere és a téren álló Műcsarnok , valamint Szépművészeti Múzeum épülete. Itt egy rövid sétát tettünk és fényképeztünk.



A Hősök terét elhagyva a Városligetbe értünk, ahol a gépkocsivezető, kísérőnk felhívta a figyelmünket az itt látható GUNDEL Éttermet, a Fővárosi állat- és Növénykertet, majd a.

SZÉCHENYI Gyógyfürdőt. Visszafelé a Kós Károly sétány bal oldalán a Vajdahunyad Várat néztük meg.





Utunk a Dózsa György, Thököly úton a Baross téren keresztül vezetett, ahol a Keleti- Pályaudvar épületét láthattuk. A Rákóczi útról jobbra kanyarodva a  Dohány utca elején a Zsinagógát láthattuk, majd visszafordultunk és a Múzeum körúton tovább haladva baloldalon a Nemzeti Múzeumot és a Múzeum épületét körbevevő Múzeum Kertet..





KÉPEK!!





A Kálvin teret érintve érkezünk a Vámház krt.-ra, majd a SZABADSÁG HÍDON keresztül át érünk újra Budára. Budai oldalon taxisunk először a HOTEL GELLÉRTRE és a GELLÉRT GYOGYFÜRDŐRE hívta fel figyelmünket.

Tovább haladva megérkezünk a GELLÉRT-HEGYRE, majd a SZABADSÁG SZOBOR megtekintése után vezetőnk újra rövid fényképezésre invitál.





KÉPEK!!



Gellért-hegyet követően a Tabánon keresztül a Lánc-híd utca Clark Ádám tér és a Hunyadi János úton át elérkezünk a BUDAI VÁRBA.

Taxisunk felhívta figyelmünket következők megtekintésére: BUDA VÁRI PALOTÁRA, a NEMZETI GALÉRIÁRA, MÁTYÁS TEMPLOMRA, és a HALÁSZ BÁSTYÁRA.





KÉPEK!!



A városnézést követően vezetőnk a figyelmünkbe ajánlott egy általa jól ismert magyaros éttermet, majd az ebéd után egy vári sétát.

A kétórás városnézést megköszönve elbúcsúztunk és további jó munkát kívántunk részére.













Kedves Kollégák!



Szíves figyelmetekbe szeretném ajánlani, a fenti útvonalakat a budapesti városnézéshez