Budapest: Átadták a Szentendrei út felújított szakaszát

2005.11.02.

Csaknem 750 millió forintból korszerűsítették a Szentendrei út Flórián tér-Zsófia utca közötti 2,6 kilométeres szakaszát - közölte Demszky Gábor a felújított útpálya szerdai avatásán. A főpolgármester tájékoztatása szerint jövőre a városhatárig folytatják a Szentendrei út felújítását.

Szentendrei útA fővárosi önkormányzat idei útfelújítási programjának egyik legnagyobb beruházása két ütemben valósult meg. A munkálatok ütemezésénél figyelemmel voltak a kettes metró felújítására éppúgy, mint a HÉV-rekonstrukció ez évi feladataira és a Sziget fesztiválra.

Kerülőút hiányában a kétszer négysávos Szentendrei út felújítása alatt végig három-három forgalmi sávot használhattak az autósok. A kétrétegű aszfaltburkolat alá új detektoros hurkokat építettek, amelyek segítségével a jelzőlámpák igazodhatnak a változó forgalomhoz. Az aquincumi műemléki térségben megújították a támfalat, a konzolos pályaszerkezetet, s új szegélygerendát, valamint szalagkorlátot építettek.