A világ leghülyébb április 1-jei tréfái

2007.04.01.

"Kicsit" keményre sikeredett tréfák!
Április 1-je a tréfák napja világszerte. A museumofhoax.com összegyűjtött néhányat a legrosszabbul elsült viccek közül.


Taxi please!

Amnesztia

Romániában az Opinia című lap 2000. április 1-jén azt közölte, hogy szabadon engedik a Baia Mare börtön foglyait.

A hírnek hatvan ember bedőlt, közülük sokan hosszú utat tettek meg a fegyintézethez, hogy magukhoz ölelhessék "rég nem látott" rokonaikat.

Az emberek azonban hiába várakoztak a börtönkapu előtt, a rabokat nem engedték el. A lap később elnézést kért a tréfáért.

Szívszorító határidő

A londoni városháza munkatársai 2000-ben arról értesítették az éppen vakációzó Glenn Howlettet, hogy a fontos jelentést, amelyen dolgozik, két héttel korábban kell leadnia. A férfi visszatért a nyaralásból, és lázas munkába kezdett.

Az új határidő szorításától azonban olyan stressz alá került, hogy szívzavarai támadtak, majd összeomlott, és nem tudta folytatni a munkát. Felépülése után arra a megállapításra jutott, hogy nem éri meg az egészségét kockáztatni, ezért előrehozott nyugdíjazását kérte.

Ekkor valaki megmondta neki, hogy az új határidő mindössze egy tréfa volt. Glenn Howlett pert indított, a városházán pedig betiltották a "tréfákat".

A halott kutya

Paul Goobie egy elpusztult kutya tetemét kötötte munkatársa autójának lökhárítójához. Kevin Meloy nem vette észre a kutyát, és elindult.

Az autó után vonszolt kutya látványa elborzasztotta az úton közlekedőket, ezért sokan próbálták megállítani a férfit.

Súlyosbította a helyzetet, hogy Kevin Meloy süket volt, így nem hallotta az autódudák hangját. Mérföldeken át vezetett, mire valakinek sikerült felkeltenie a figyelmét, és megállítania.

Hamis akasztás

Randy Wood úgy döntött, hogy egy kicsit megtréfálja volt feleségét. Felhívta a nőt, és arra kérte, jöjjön át hozzá, mert valamit mutatni szeretne neki. Amikor a volt feleség megérkezett, férjét a kertben felakasztva találta.

A nő azonnal a 911-et hívta, így nemsokára tűzoltók, mentők és rendőrök érkeztek a helyszínre. Amikor a férfit le akarták vágni a kötélről, akkor vették észre, hogy még él, sőt, semmi baja nincs, hiszen csak megrendezte öngyilkosságát.

A férfit a hatóságok figyelmeztették: akár ezer dolláros büntetést és egy éves szabadságvesztést is kaphat a tréfáért.

Rablás tréfából

Sitra Walker egy colombusi ruhaboltban dolgozott. A nő még csak két hete állt munkába, amikor 2003. április 1-jén felhívta főnökét, és közölte vele: fegyveres rablás folyik az üzletben.

A riasztott vezető azonnal a rendőröket tárcsázta. Néhány perc múlva Sitra Walker ismét felhívta főnökét, és azt kiáltotta: "április tréfa!"

De ez már késő volt, ugyanis hamarosan megérkeztek a helyszínre a riasztott járőr kocsik. A nőt ezután pánikkeltéssel vádolták meg, munkahelyéről pedig elbocsátották.

Jön a Varsói Szerződés

1996. április 1-jén az orosz Itar-Tasz hírügynökség azt jelentette, hogy az orosz parlament a Varsói Szerződés felújításáról vitázik. A hamis jelentést cseh és bolgár ügynökségek is átvették, a hír így széleskörű pánikot váltott ki.

Néhány óra múlva az orosz hírügynökség közölte, csak viccelt, és elnézést kért az álhírért.

"Vicces" halálhír

Egy bostoni rádióállomás DJ-i azzal szórakoztatták magukat 1998-ban, hogy bemondták: a város polgármestere autóbalesetben életét vesztette.

Mivel a városháza nem tudott azonnal kapcsolatot teremteni Tom Meninóval, ezért a hír valótlansága sem derülhetett ki egy ideig.

A polgármester halálhírét sokan elhitték, köztük a politikus több rokona is. Az érintett rádiósokat fizetés nélküli szabadságra küldték.