A Fizetni Nem Szerető Utasokról

2010.12.12.

Sziasztok Taxis Kollégák!
Gondolom, már mással is előfordult hasonló eset, hogy a „kedves” utas rendelt egy kocsit, azután többször is előfordul, hogy nem veszi igénybe. Vagy ami még rosszabb hogy igénybe veszi, csak a végén fizetés nélkül „lelép”.

Szerencsére nem ez a legjellemzőbb. De sajnos előfordul.

Most ne kuncogjál magadban kedves taxis kolléga, hogy én hogy megjártam.
Ez veled is előfordulhat bármikor.
Főleg olyankor, amikor a legkevésbé számítasz rá.
Olyan taxis nincs szerintem, akivel ez még nem fordult volna elő.
Legfeljebb titkolja.
Mondjuk nem egy dicsekvésre okot adó esetről van szó.
Az embernek hiába van sok éves tapasztalata, mégis „beleszaladhat” ilyenbe.
Most én beleszaladtam. Ez adta a végső lökést a megvalósításához.
Az elképzelés már régóta érlelődött.

Jó, tudom, előleget lehet kérni a várható fuvar végösszegére vonatkozóan, de ezt azért minden utassal nem lehet megtenni.

Azután most jön az a probléma, amikor a fuvarszervezőknek egy közös listát kéne felállítani, hasonlóan a bankokhoz, mint a „BAR” lista.
Ebben talán közösen össze lehetne működni, hogy legalább a telefonon rendelgető ilyen utasoktól megkíméljék a velük szerződésben álló fuvarozókat.

Mert mi van?
Egy telefonos rendelésre el kell menni, mert felvette az ember.
(A cégenkénti szankciókról most nem akarok beszélni, ami a „visszaadott” címmel jár.)
Jön az utas, és kérjem el tőle az előleget?
Elvileg annyi bizodalomnak kell lenni, hogyha már rendelte azt a kocsit, akkor talán a fuvar végén fizetni is fog.

De sajnos, vannak egyes alakok, akik annyira pofátlan, hogy kényelmesen megrendeli a kocsit, amikor utazhatnék támad kedve.
Megrendeli, hiszen a taxis úgyis ingyen áll ki.
Azután a taxis kevésbé gyanakszik, hogy a végén az utas nem fog fizetni, hiszen rendelt fuvarról van szó.

Jó, tudom, nem lehet minden fuvart a központban sem leellenőrizni.
De a mai számítógépes világban, ahol a címeket számítógépen rögzítik, a telefonáló adatai szinte rögtön megjelennek a hívás pillanatában, akkor igazán nem nagy probléma egy olyan listával összevetni, ahol szerepelnek a nem fizető utasok.
E lista közösen kezelt lista lenne, melyre felkerülnek a nem fizető megrendelők.

Így nem fordulhatna elő, hogy az egyik társaság kocsijával utazott, amit nem rendezett, majd hívja a másik társaságbelit, mert ott még nem ismerik.

A taxisok mindegyike nem értesülhet róla, mert még egymás előtt is titkolják a taxisok, hogy most megjárta, mint egy zöldfülű.
Ezzel nem szokott az ember dicsekedni.
És pontosan ezt használják ki ezek a fajta utasok.
Mert még cégen belül is az a legfőbb szempont, hogy a statisztikai adat javuljon azáltal, hogy jó sok rendelés van darabszámilag. Sehol nem tartják számon, hogy a „kedves” a múltkor nem fizetett.
Ha rendel, megint küldenek neki autót, hiszen javítja a statisztikát.
Ilyenkor a fuvart felvevő, vagy kapó kollégának csak egyetlen egy esélye van nem belesni a csapdába, ha egy, már korábban porul járt kolléga véletlenül hallja a címet, és figyelmeztetni is tudja a kollégát, hogy mire vigyázzon.
De ez ritkán fordul elő.
Olyankor meg végképp nem, ha másik társaságnál rendel kocsit magának a „kedves” gerinctelen.

Nos, én tudom, hogy ez a közös lista egyelőre igen távoli célnak látszik.
Ezért úgy gondoltam, hogy esetleg a „hallotaxi” oldalát felhasználva létre lehetne hozni egy taxisok által közösen létrehozott adatbázist.
Ezzel még nem lenne megoldva a legfőbb probléma, hogy legyen egy közös adatbázis, de talán a csírája meglenne.
Persze ehhez az is kell majd, hogy a kollégák ne szégyenkezzenek róla információt adni.
Tudom, hogy ez esetleg sértegeti a személyi jogokat.
De az is sértő, hogy egy szolgáltatást valaki igénybe vesz, és nem hajlandó érte fizetni.
Azután pedig ha az ombudsmannak kifogása van e lista ellen, akkor semmi mást nem kell tennie, mint kiegyenlíteni a szolgáltatás összegét, és az illető „kedves” utas rögtön lekerül a listáról.
De ez a lista, még mindig humánusabb, mint amikor egy ilyen illetőnek, a nem kellően karbantartott tetőről véletlenül a fejére esik egy cserép, vagy tégla darab.
Szóval kezdetnek rögtön itt van egy példa, melyet a valóság írt, nem én.

Nem tudom, hogy mi a meglátásod, de én megléptem az első lépést.

MCCCXCII

Ha frissíteniszeretnétek a listát, akkor : modybodn@freestart.hu