25 millióba kerül majd az Audi 450 lóerős szupersportautója?

2006.02.09.

Olcsó lóerők
Meglepő hírek láttak napvilágot az Audi szupersportautójáról, az R8-ról. Az autó már az ősszel bemutatkozik, jövő év elejétől pedig meg is lehet vásárolni, ráadásul állítólag 25 millió forint körüli összeget kérnek majd érte.

Az Audi R8 ugyan még csak pár hónapja kapott zöld utat, ám máris felpörögtek körülötte az események. Az AutoExpress című brit autós hetilap információi szerint ugyanis a szupersportautó szériaváltozata már idén ősszel, a Párizsi Autószalonon bemutatkozhat és az értékesítése is megkezdődhet a jövő év elején.
További jó hír, hogy az R8 olcsóbb lesz, mint amire eddig számítottunk. A hírek szerint Angliában 70.000 font körül lesz az ára, ami forintban kifejezve körülbelül 25,5 millió, ez pedig már túl szépen hangzik, hogy igaz legyen, igaz erre még jönnek a különböző adóterhek. A legújabb hírekben azonban az eddigi két - 400, illetve 600 lóerős - változat helyett csak egyféle motort emlegetnek. Ez egy 450 lóerős ötliteres V10-es, amihez a németek DSG váltót társítanak. Az összkerék-hajtású R8 ezzel a hajtáslánccal négy másodperc körül gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órára, végsebessége pedig 320 km/h felett van.