Név Zalay Zalán
Becenév zalán13
Honlap
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2019.06.09 10:02

A "bevált recept"...

„Kasszafúrónak” nevezte a román sajtó a Nagy Elek érdekeltségébe tartozó Vegyépszert
Privatkopo.hu2019.06.09. 9:52:00

„Romániai alvállalkozók zsebe is bánja a magyarországi Vegyépszer-csoport pénzügyi nehézségeit, mivel a cég máig nem egyenlítette ki számláit az elvégzett munkálatokért - és valószínűleg nem is fogja maradéktalanul, miután tavaly a csőd szélére jutott. A jelenleg csődvédelem alatt álló magyar vállalat az utóbbi néhány évben több tízmillió eurót markolt fel fontos infrastrukturális megbízatásokra az Országos Út- és Autópálya-építő Ügynökségtől, egyebek mellett Kolozs, Hargita és Bihar megyében is. A romániai cégeket ért károk mellett nagyobb veszteség, hogy a csoport által elkezdett útprojektek egy része máig befejezésre vár. Az Emil Boc volt kormányfő által felavatott körgyűrűért 153 millió eurót kért a Vegyépszer. Az út már több helyen beszakadt.” - írta 2012. február 21-én megjelent lapszámában a romániai Új Magy Szó a „Kasszafúró Vegyépszer - A Magyar útépítő cég adóssághegyet halmozott fel a hazai alvállalkozókkal szemben” című cikkében.



A romániai sajtóorgánum szerint bevált receptet alkalmazott a Romániában jelentős értékű közbeszerzési infrastruktúra-építési tendereket elnyert magyarországi Vegyépszer-csoport: miután romániai megbízásait helyi alvállalkozókkal végeztette el, és a román államtól maradéktalanul és időben megkapta pénzét, ám nem fizetett alvállalkozóinak, hanem - csődvédelmet kért.

Az ügyet az Evenimentul Zilei (EVZ) központi román napilap teregette ki 2012. február 20-án, amely szerint a csődvédelembe menekült, Nagy Elek nevével fémjelzett magyar társaság több tízmillió eurót érő infrastrktúra-építési megbízásokat kapott a román államtól, elsősorban az Országos Út- és Autópálya-építő Ügynökségtől. A román lap szerint a Vegyépszer „receptje” nem egyéb, mint a csődvédelem után új néven, „fehér lappal” újraindulni, hátrahagyva kárvallottak sokaságát. A sajtóorgánum szerint erre utal az a tény is, hogy a cég többször is nevet változtatott már: a jelenleg Vegyépszer Hungária Zrt. néven csődvédelmet kérő vállalat 2005-ben még Nemzetközi Vegyépszer néven működött.

  Az Evenimentul Zilei 2012. február 20-án megjelent leleplező írása

Az Országos Út- és Autópálya építő Ügynökség volt alelnöke arról tájékoztatta a román médiát, hogy a Vegyépszer utóbb fokozatosan átadta az ügynökséggel kötött szerződéseit más cégeknek. Így például az észak-romániai megyékben vállalt munkálatait egy másik magyarországi vállalkozásnak, a Vakond Kft-nek adta át (a Privatkopo.hu megjegyzése: a társaság Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szíjj László gazdasági érdekkörébe tartozik).

Hargita Megye Tanácsának - többek közt - egy nagyobb munkálatnál, a 132-es út építésénél volt szerződése a Vegyépszer csíkszeredai fióktelepe által vezetett konzorciummal, azonban a székelyföldi kirendeltséget 2011-ben törölték, az Evenimentul Zilei című napilap adatai szerint ez a fiók mintegy 9 millió lejes tartozást hagyott hátra. A Vegyépszer nagyváradi képviselete is eltűnésre volt ítélve: több millió euró értékű szerződés megkötése után csődöt jelentett.

A Romániában megjelenő Új Magyar Szó című napilap beszámolója a Vegyépszer-ügyről

A romániai alvállalkozók a romániai Új Magyar Szónak 2012 februárjában elmondták: mindössze arra van reményük, hogy a jogos követelésük töredékét látják majd viszont. Különösen nehezményezték azt, hogy a cég jelentős, több mint féléves késéssel értesítette őket arról, hogy 2011 tavaszán csődvédelmet kért.

Alexandru Nazare Románia akkori miniszterelnöke 2012. február közepén megbeszélést folytatott Füzes Oszkár Magyarország bukaresti nagykövetével, akinek kifejtette elégedetlenségét és jelezte: a román szakminisztérium jogi úton fog kártérítést követelni a Vegyépszer által Romániában el nem végzett útépítések, valamint csak részlegesen befejezett útszakaszok megrongálódása miatt.

A Vegyépszer-cégcsoport közleményben reagált a kormányfő állításaira: „A nemzeti és a nemzetközi építőipar recessziója, valamint előre nem látható események miatt, mint például az afrikai országokban kitört zavargások, ahol a társaság jelentős projekteket nyert meg (például Líbia, ahol a társaságnak egy 300 millió eurós kivitelezést kellett leállítania), továbbá a romániai projekteken 2006-2010 periódusban elkönyvelt, megközelítőleg tízmillió eurós veszteség következtében a Vegyépszer Hungaria Zrt. fizetésképtelenséget jelentett be, és az illetékes bíróság kimondta a csődeljárást, amely hatással volt a romániai fióktelepekre is, hiszen ezek nem rendelkeztek önálló gazdasági-jogi státussal. A Nemzetközi Vegyépszer Románia Kft. 2012. február 21-én sikeres csődegyezséget kötött a helyi hitelezőinek több mint felével.”

Az Evenimentul Zilei egyik írása a Vegyépszer romániai munkásságáról

Románia akkori szállításügyi minisztere úgy fogalmazott: elfogadhatatlan, hogy Románia ennyi pénzt veszítsen. Hozzátette: az államkasszát duplán rövidítette meg a Vegyépszer-ügy, hiszen hiányzik az építésért kifizetett közpénz, ugyanakkor nem folytak be a költségvetésbe azok az adók sem, amelyek a kárvallott alvállalkozók tevékenysége után jártak volna az államnak.

Horia Uioranu kolozsvári képviselő, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) frakcióvezető-helyettese 2012. február végén bejelentette: ügyészségi feljelentést tesz a kolozsvári körgyűrű Bányabükk és Apahida közötti szakaszának a tervezői és kivitelezői ellen, valamint azok ellen, akik a versenytárgyalásokat szervezték a munkálatok odaítélésére.

„A munkálatok megkezdésekor azt közölték, hogy az útszakasz megépítése mintegy 50 millió euróba kerül; az ár azóta megháromszorozódott, és az építkezés távolról sincs befejezve, sőt, ami megvan, az is süllyed" - magyarázta a feljelentés okát a politikus.

            2012-es pillanatfelvétel a kolozsvári körgyűrű állapotáról

A körgyűrű egyik szakaszát a magyarországi Vegyépszer Zrt., másik szakaszát a Nemzetközi Vegyépszer Románia Kft. által vezetett konzorcium építette.

A romániai Vegyépszer-projektek egyik legproblémásabb pontjának számított a kolozsvári körgyűrű építése. A földcsuszamlásoktól veszélyeztetett autóút egy szakasza 2012 januárjában beszakadt. „A 2012. február 21-re elkészült műszaki szakvélemény megállapította, hogy az eseménynek egy, a munkaterületen kívül történt földcsuszamlás az oka, vagyis a kivitelező nem hibás” - szögezte le az esettel összefüggésben kiadott közleményében a Vegyépszer Hungária Zrt.

Varga Mihály pénzügyminiszter (balra) mellett Nagy Elek, aki most - példát mutatva a gazdasági élet szereplőinek - a BKIK elnökeként vállalkozói közösséget képvisel...

A Vegyépszer-cégcsoport a Romániából az 1980-as években Magyarországra települt Nagy Elek érdekeltségébe tartozik, aki 2019 februárjától egy vállalkozói közösség képviselője: a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnökeként mutat példát és irányt a gazdasági élet szereplőinek. A mintegy 60 milliárd forintos vagyonnal rendelkező Nagy valóságos cégbirodalmat birtokol, amelynek fontos eleme a Főtaxi, valamint a Bizományi Áruházak.

„Nagy Eleket üzleti módszerei és az általam ismert élettörténete miatt vállalkozói közösség képviseletére morális szempontból nem tartom alkalmasnak.” (Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke)

(folytatjuk)


Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2019.06.04 16:35

Továbbra is szivatón.

Egy hihető történet: a főtaxis Nagy Elek édesanyja 81 évesen kétmilliárdos cégvásárlást hajtott végre, a fia szerint „nagyszerű üzletasszony” volt - a cégnyilvántartásban nem találni ennek nyomát
Privatkopo.hu2019.06.04. 8:33:00

„Önben, a történetet megismerve, nem merülne fel az a gondolat, hogy a kedves édesanyja egy stróman volt?” - ezt kérdezte Kulcsár Attila védője 2015 júniusában, a Fővárosi Törvényszéken Nagy Elektől, a Vegyépszer volt elnök-vezérigazgatójától a K&H brókerper tárgyalásán. A bank jogi képviselője pedig azt tudakolta Nagytól, hogy elhunyt édesanyja - rajta kívül - kiket nevezett meg a liechtensteini alapítványa hozamából kedvezményezettként, amire Nagy Elek úgy reagált: „Anyukám, ha akarta volna, Bill Clintont is megnevezhette volna.”



       A bírói tanács Nagy Eleket hallgatja a Fővárosi Törvényszéken

A bírónak - a bank ügyvédjének ravasz felvetései kapcsán - figyelmeztetnie kellett a tanút (Nagy Eleket), nem köteles olyan kérdésre válaszolni, amellyel önmagát bűncselekménnyel vádolná. Az egyik kérdéssel ugyanis a K&H Bank ügyvédje arra próbálta volna „rávezetni” a Vegyépszer egykori, a Főtaxi és a Bizományi Áruházak jelenlegi vezérét, hogy ismerje be: a különböző offshore cégeket arra használtak, hogy gazdasági vesztegetéssel cégének vagyoni előnyt szerezzen. Mindezt az ügyvéd egy iratra alapozta, amely a brókerper nyomozati dokumentumai között a „Pénzügyi rendszer” munkacímet viselte. A névtelen levelet egy ideig Kulcsár Attila elsőrendű vádlottnak tulajdonították, ám aztán kiderült, csak a „huzat fújta be” az ügyészségre.

A Fővárosi Főügyészség a Betonút Rt. két egykori tulajdonosával, Dunai Györggyel és Garamszegi Gáborral - valamint egy külső közreműködővel - szemben hűtlen kezelés és pénzmosás miatt emelt vádat. A vádirat lényege szerint a Betonút tulajdonosai mintegy 1,5 milliárd forinttal drágábban vásárolták meg a Nemzetközi Betonút Rt.-t, mint amennyit az valójában ért. Ez a cég korábban jelentős szereplője volt az autópálya-építési piacnak, 2001-ben viszont már nem kapott munkát. „Ekkor a cég megbízottja megkeresett, hogy kétmilliárd forintért eladnák a vállalatot” - állította 2015 júniusában, a Fővárosi Törvényszéken Nagy Elek. „Később azonban kiderült, a magyar és a nemzetközi Betonút között létezett egy szindikátusi szerződés, amely a magyar céget arra kötelezte, hogy húszszázalékos kötbért fizessen a Nemzetközi Betonút Rt.-nek, ha autópályát épít.”

                                                    „A tudtom nélkül…”

És itt jött Nagy Elek vallomásának azon része, amitől normális országokban hátast dobnak a bűnügyi szakemberek. „Ezt a történetet elmeséltem az édesanyámnak, aki nagyszerű üzletasszonyként - a tudtom nélkül - egy svájci ügyvédet bízott meg a Nemzetközi Betonút Rt. részvényvásárlásának lebonyolításával, amely különböző offshore cégeken keresztül történt.”

Az akvizíciót egy offshore cég közbeiktatásával egy másik ciprusi offshore cég, az Artalon Enterprises Ltd. - amelynek irányítását szintén a Dunai-Garamszegi páros látta el - hajtotta végre. A ciprusi cég mintegy félmilliárd forintért jutott hozzá a Nemzetközi Betonút Rt. részvényeihez, majd még aznap tovább is adta azokat közel kétmilliárd forintért - tehát négyszeres áron - a Betonút Rt-nek.

Az offshore cégnél jelentkező busás, mintegy másfél milliárd forintos haszon nem sokáig pihent a ciprusi számlán, merthogy egy hónappal később Garamszegiék a pénzt átutalták egy- ugyancsak a tulajdonukban álló - másik ciprusi offshore cég, a Geometax Ltd. magyarországi számlájára. A pénz egy részét Garamszegi Gábor készpénzben felvette, majd 2002. május 14-én 3 millió eurót visszautalt Ciprusra. De még ugyanezen a napon közel 900 millió forintot átvezetett a Betonút bankszámlájáról a Geometax számlájára, majd egy nappal később ebből tovább is utalt hárommillió eurót ugyanarra a ciprusi Geometax-számlára.  Azaz a ciprusi számlára összesen 6 millió eurót utalt, amelynek egyik fele a vádirat szerint a hűtlen kezelésből származó pénz, míg a másik fele a Betonút pénze, amelyet szintén Garamszegi Gábor utalt át a saját offshore cégüknek. 

Az előbb említett hatmillió euró, valamint a Geometax Ltd. más számláiról további egymillió euró, azaz összesen hétmillió euró egy bizonyos Nagy Erzsébet által tulajdonolt offshore cégekhez kerül. Nagy Erzsébet a Vegyépszer tulajdonosának, Nagy Eleknek az azóta elhunyt édesanyja.

A hétmillióból hárommillió eurót a Betonút Rt. számlájára utaltak tovább. A brókerügy nyomozása során vizsgálták a Betonút Rt. számlamozgásait és kiderült, hogy a Betonút Rt. számlájára beérkező pénzek a Vegyépszer Rt.-től származnak.

A második hárommillió euró útja is hasonló volt: Vegyépszer Rt. (Nagy Elek) - Betonút Rt. (Dunai-Garamszegi) - Geometax Ltd. (Dunai-Garamszegi) - Artalon Ltd. (Dunai-Garamszegi) - Nagy Elek édesanyjának offshore cégei, mint végállomás.

A „nagyszerű üzletasszony”, aki a fia tudta nélkül, 81 évesen milliárdos bizniszt csinált

A Nagy Elek által „nagyszerű üzletasszonynak” aposztrofált anyuka, a Romániában tanári diplomát szerzett Nagy Erzsébet a cégvásárlás idején a 81. életévét taposta. „Üzletasszonyi” mivoltának a magyarországi cégnyilvántartásban nincs nyoma („nagyszerűségének” még kevesebb), ugyanis egyetlen gazdasági társaságnak sem volt tisztségviselője vagy tulajdonosa.

A büntetőeljárásban a nő nem tudta a fia állításait megerősíteni, ugyanis a K&H brókerbotrány kipattanása után nem egészen egy évvel - elhunyt.

„Nagy Eleket üzleti módszerei és az általam ismert élettörténete miatt vállalkozói közösség képviseletére morális szempontból nem tartom alkalmasnak” - nyilatkozta a közelmúltban a Privatkopo.hu bűnügyi portálak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László annak kapcsán, hogy a Romániából több évtizede áttelepült üzletembert 2019 februárjában a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökének választották.

 (folytatjuk)


Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2019.05.25 07:15

És még mindig Nagy Elek...

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tanácsosaként tevékenykedik a Portik-féle Energol volt elnök-vezérigazgatója
Privatkopo.hu2019.05.25. 6:42:00

Az év elején a kormánypárti média - egyebek mellett - azért „feszült neki” Gyárfás Tamásnak, a Magyar Úszószövetség volt elnökének, mert a 2010-es budapesti vizes Eb közbeszerzési eljárásának lebonyolításával azt a Keszthelyi Pétert bízták meg, aki 1994 és 1997 között az olajbűnözés zászlóshajójának tekintett, Portik Tamás nevével fémjelzett Energol Rt. elnök-vezérigazgatója volt.  Azt már a Privatkopo.hu derítette ki, hogy Keszthelyi évek óta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) egyik vezetője, Nagy Elek kamarai elnök (a Fidesz egykori kedvenc autópálya-építő cégének, az alvállalkozók sorát tönkretevő Vegyépszer Rt. volt elnöke) egyik bizalmasa és hűséges támasza.



Keszthelyi Péter korábban az olajbűnözés bástyájaként elhíresült Energol vezére volt, ma a BKIK tanácsosa, Nagy Elek elnök szilárd támasza

„Gyárfás Tamás még a Magyar Úszószövetség elnökeként munkakapcsolatban állt Keszthelyi Péterrel, az olajbűnözés emblematikus cége, az Energol Rt. egykori elnök-vezérigazgatójával, majd elnökével. Keszthelyi vezetőtársai voltak a ’90-es években igazgatóként - mások mellett - a korábban már büntetett cégalapítók, Drobilich Gábor, Ferencsik Attila és napjaink hírei­nek állandó szereplője, Portik Tamás” - írta 2019 januárjában a Magyar Idők című napilap.

„Portik volt olajos üzlettársára bízta Gyárfás a vizes EB közbeszerzéseit” - kürtölte világgá egy nappal később a Pestisracok.hu.

                   Rendőrkézen Keszthelyi cégtársa, Portik Tamás

A Válasz.hu Portik 2012-es elfogása után ezt írta Keszthelyiről: „a 2002-2010-es időszakban az állami sportberuházások egyik legfőbb irányítója volt Magyarországon (úgy is, mint a BM Beruházási és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgató-helyettese), sőt a Gyurcsány-érában a kormányzatinegyed-projekt bírálóbizottságának szakmai titkári titulusát is ő viselte. Azaz fontos szerepet töltött be a Gyurcsány-Bajnai-kormányok sportberuházásai területén.”

Nagy Elek, a BKIK elnöke, a Főtaxi és a Bizományi Áruházak tulajdonosa

Amiről viszont mélyen hallgat a kormánypárti sajtó: Keszthelyi Péter évek óta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) egyik vezető személyisége, a kamarában Nagy Elek elnök (a tízmilliárdokat „eltüntető”, ezzel alvállalkozók tucatjait tönkretevő Vegyépszer Rt. volt, a Főtaxi és a Bizományi Áruházak mostani tulajdonosa) egyik bizalmasaként és hűséges támaszaként tartják számon - jelenleg kamarai tanácsosként, valamint a BKIK Nemzetközi és Külgazdasági kollégiumának alelnökeként tevékenykedik.

A baloldali kötődésű Keszthelyi 1994 és 1997 között elnök-vezérigazgatója volt az olajbűnözés zászlóshajójának tartott Energol Rt-nek, és mint ilyen szorosan együttműködött Portik Tamással, Drobilich Gáborral és Ferencsik Attilával.  Az Energolt titkosszolgálati közreműködéssel hozták létre, alapítói között szerepelt a Nemzetbiztonsági Hivatal egyik volt tisztje, a „Guriga tábornokként” emlegetett Kerekes István, vezérigazgatói tisztséget töltött be Csikós József, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának egykori helyettes vezetője, a Belügyminisztérium sajtóosztályának, majd a minisztérium Adatfeldolgozó Hivatalának volt irányítója.

(folytatjuk)


Téma: Főtaxisok ide KLIKK!!!!

Hozzáadva: 2019.05.23 11:59

Továbbra is porondon.

„Véletlen”: a Főtaxi és a BÁV „védelmét” ellátó céget bízták meg a reptéren tevékenykedő taxis hiénák kiszorításával
Privatkopo.hu2019.05.23. 8:45:00

A Privatkopo.hu értesülése szerint a Budapest Airport a Főtaxi, valamint a Bizományi Áruházak (BÁV) biztonsági feladatait ellátó Hori-Zone Információs és Biztonsági Iroda Kft-t bízta meg a reptéren utasokra vadászó független taxis szolgáltatók kiszorításával - havonta több tízmillió forintért. Taxiskörökben elterjedt, hogy az akció mögött Pintér Sándor belügyminiszter áll, és a korábban az ő érdekeltségébe tartozó Civil Biztonsági Szolgálat emberei is részt vesznek az előírások betartatásában. Ez azonban nem felel meg a valóságnak, csupán szándékosan gerjesztett „legenda”.



A május 15-én életbe lépett módosított „Reptér Rend” értelmében minden kereskedelmi vagy adománygyűjtő, politikai vagy egyéb típusú tevékenységhez, beleértve a szórólapozást, vagy az utasok kereskedelmi ajánlatokkal történő megszólítását, a Budapest Airport előzetes, írásbeli jóváhagyása szükséges. A társaság új biztonsági szolgáltatót bízott meg: a Hori-Zone Információs és Biztonsági Iroda Kft. feladata lett az illegális, vagy kéretlen tevékenységek megakadályozása, így például azoknak az úgynevezett hiéna taxisoknak a kiszorítása is, akik nem szerződtek le fuvarszervezővel, hanem független szolgáltatóként működnek.  

A Budapest Airport azt ígéri, hogy a Hori-Zone munkatársai megakadályozzák az illegális utasfelvételt megkísérlő, vagy kéretlen, nem kívánt ajánlatot tevő személyek tevékenységét, és az elkövetők jogi eljárásra is számíthatnak.

A Privatkopo.hu több forrásból származó értesülései szerint a cégnek - amely egyébként a Nagy Elek érdekeltségébe tartozó Főtaxi és a Bizományi Áruházak (BÁV) szerződéses biztonsági partnere - egyelőre nem sikerült úrrá lenni a helyzeten. Pedig állítólag mindent bevetnek annak érdekében, hogy eleget tegyenek vállalt feladatuknak. Több független taxis szolgáltató állítása szerint a társaság repülőtéren szolgálatot teljesítő emberei azt hangoztatták, hogy az akció hátterében Pintér Sándor belügyminiszter áll, és a korábban az ő érdekeltségébe tartozó Civil Biztonsági Szolgálat emberei is részt vesznek az előírások betartatásában.

Ez persze nem igaz. A jól hangzó „marketinggel” az lehetett a céljuk, hogy „ráijesszenek” a független szolgáltatókra, hogy egy magas szintről támogatott fellépéssel állnak szemben.

A valósághoz sokkal közelebb állhat az, hogy a főtaxis Nagy Elek „lobbizott” a Budapest Airport vezetőinél annak érdekében, hogy megtisztítsák a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret a független szolgáltatóktól. Ezt erősíti, hogy a Budapest Airport éppen a Főtaxi és a BÁV „védelmét” is ellátó társaságot bízta meg a reptér „kisöprésével”.

És hogy miért pont most? A városban keringő szóbeszédek szerint Nagy cégbirodalmának gazdasági helyzete romlott, ezért a közelmúltban több „megszorító intézkedést” is bevezettek az érdekeltségébe tartozó vállalkozásoknál. Vannak, akik úgy vélik, a hiénák kiszorítása (amennyiben sikerül) a légi kikötő területéről „előszele” lehet a főtaxis sofőröket terhelő úgynevezett reptéri leadó emelésének, amely jelenleg fuvaronként 1700 (pesti úti cél esetén), illetve 1900 forint (budai úti cél esetén).