Név
Becenév mekelek
Honlap
Taxitársaság:

Felhasználó hozzászólásai

Ááááá eszembe sem jutott. Gondolom két verzió van: 1. unta már a régi haverokat és fogta magát kisétált az ajtón, hogy új hely után nézzen. 2. az SF emberei mentek fel, hogy szivassák magukat es elrabolták a saját átjátszójukat, csak hogy a Plaira foghassák, akinek semmi de semmi oka nem lett volna ellopni, hiszen eddig még soha nem tett ilyet. Az nem lehet, hogy a Pali vitte el. Ez szemenszedett rágalom és hazugság lenne..nem gondolod?
Milyen érdekes, hogy a multkor szinte azonnal volt nyilatkozat, meg esedező bocsánatkérés a City felé, most meg a nagy üres csönd. (ja, elfelejtettem, hogy beteg és nem tud írni a nagy láztól) Talán mi is megérdemelnénk, akikből 20 évig élt egy bocsánatkérést.
Kedves Kibic! Az OPNI nem zárt be csak áthelyezték a Kalászi u. 11-be:)))
Nekem még mindig az a dilemmám, hogy A Feri arról miért nem tudott, amikor a szarból kihúzta a főnököt, hogy tulajdonkéépen egy nagy nullát vesz meg és ezzel veszélyezteti az egész családja megélhetését. Nem kellett volna elmondnai neki, hogy csalás aldozata lesz? Szerintem ő csak szeretné visszakapni azt amit befektetett. MIért van az egyébként, hogy ő soha nem mondja, hogy nem utalnak a cégek??????? Hazugság hazugság hátán!!!! Miért nincsenek melletted már azok az emberek akik a feltétlen híveid voltak? Csak nem őket is becsaptad?
RH! Ez túl magas labda volt:) A Retró feltételei: 1.Lopj 2.Csalj 3.Tudj hazudni folyamatosan 4.Legyen pajszered a betöréshez 5.nem mondj ellent Istenednek a nagy Górénak. Máris fel vagy véve:)
Érdemes visszaolvasni... /news/view/2146
Pali! Most meselik az utcán a cselekedeteidet, amit Fiaddal Krisztiánnal hajtattál végre a távolból vezényelve ahogy azt tőled megszoktuk. Betörtetek, rongáltatok és loptatok, mellyel több taxitársaság munkáját károsítottátok meg és persze azok személyes vagyontárgyait tettétek tönkre. Szerintem ezen nincs mit magyarázni és jobb lenne ha inkább csendben maradnál és elbújnál, mert a taxisok "kicsit" mérgesek. Akik fent voltak elmondták, hogy minden érintett megteszi a feljelentést ellened...elég hosszú a lista. Apropó..hol van ilyenkor a FODESZ? Jó éjt!
A szegedi rádiósok is tudják mi a tuti:))
Jah, arra gondolsz, hogy a Pali a Dudás nevére vette a kocsiját csak "elfelejtette" fizetni a részleteket és a bank tőle kéri a pénzt? Apropó, felállt már a vének tanácsa a kék fehéreknél? Végülis minek etika, ha mindenki etikátlan....Kik az időmérők?:))))
Hello! Kösz a salátát megvettem és meeeeeg is eeettteemm. 1.Miért nem védi meg a Pali magát, ha ez nem igaz, miért kell neki "bértollnok"? 2. Én nem mondtam, hogy ő használja. Tőle az is kitelik, hogy rég eladta:))vagy odaadta valakinek. 3. Hinni meg a templomban kell kedves JWT, de nem Horváth Pálnak. Ámen. 4. Ha ez pedig úgy igaz ahogy hiszed, akkor szerintem a Feri szívesen átadja neked a számlát kifizetésre. Bizotsan szívesen venné Karácsonyi ajándéknak. 5. Jó munkát és Boldog Karácsonyt!