Barack

2006.07.30.

Mesél a pesti taxi
- Utasra várakozva állok a kőbányai Zalka Máté tér taxi állomásán. Egy kissé spicces fiatalember vágódik be a kocsiba, az ajtót úgy csapja be, hogy a kis Moszkvics meginog. Közli, hogy Ceglédbercelre megyünk!

Mondom, jóestét kívánok! Erre aztán kedves utasom is köszön. „Hát aztán pénz van-e magánál?" - kérdezem. „Nincs" - hallom a tömör, de őszinte választ. - „Majd a feleségem kifizeti a számlát, meglátja, megörül ám, ha meglát!"
- A fuvar vége felé mintegy öt kilométert zötyögünk földúton, mire végre megérkezünk. Utasom zörget, feleség kijön - hálóingben. Kiabál. Méghozzá velem. „Vigye a fenébe ezt az állatot! Nincs mit zabálnia a négy gyereknek, és ez itt taxizik!"
- Mi lesz most? Az utasomnál volt két nylon ing, vadonatúj, hosszú ujjú. Felajánlotta nekem, a viteldíj helyett. Nem fogadtam el, de nagyon aggódtam. Hogyan fogok most elszámolni?
- Közben már hajnalodik. Elmegyünk a ceglédi piacra, de nem sikerül eladni az ingeket.
Egy bepálinkázott, csizmás, nagybajuszos sógornak aztán végre megtetszenek a holmik. Pénz azonban nincs nála. Tesz viszont egy ajánlatot: az egész halom sárgabarack a mienk, ha odaadjuk az ingeket. Rábeszélem utasomat, hogy menjünk bele a cserébe. A taxióra persze közben ketyeg. A sógor nagy örömmel szabadul meg a baracktól és a büfé felé veszi az útját. Nem mondom, elég szép az áru. Reggel nyolc órára eladjuk az egészet. 1200 forint a bevétel.
- Irány vissza Budapestre. Megállunk kiindulási helyünkön, a Zalka Máté téren. Az óra 585 forintot mutat. Az 1200-ból leveszünk 600-at a fuvarra. A fennmaradó 600-on sajnos egyre józanabb utasommal testvériesen megosztozunk.
- Örömmel mentem volna be a Kertész utcai garázsba, hiszen a munkaidőm már reggel öt órakor lejárt. Nem így az utasom. Kérlel, hogy vigyem el valahová, ahol inni tud. Elvittem a Villa Negrába.
- A műszakom végeztével - hosszú fuvar címen - a tisztviselőnő igazolja az időmet. Tíz forint borravalót kap tőlem. (Ennyibe került egy szabadnap bebélyegzése a bér-kártyára.) A taxinál a „jatt" kijár mindenkinek. Az üzemanyagtöltőnek, a kocsimosónak, az óraleírónak, a szerelőnek és a kocsiőrnek is.
- Hazafelé menet bevásároltam a gyermekeimnek...

Tovább>

Folytatjuk...

 

 


 



E könyv előkerülése, újabb könyvespolci motyózásom eredménye. Én annak idején nagyon élveztem. Most újraolvasva furcsa érzés, hogy már akkor is úgy beszéltek a múltról, mint valami csodálatos soha vissza nem térő aranykorról, pedig még nem sejtették, mi minden vár ránk.
Számomra, a könyv születésének ideje volt az aranykor, hiszen én akkor voltam ifjú titán, a könyvben szereplők számára, viszont magam voltam a felhígulás, a tömegesen, már szinte akadálytalanul beözönlő ifjuság!
És hol volt még a rendszerváltás,  a munkanélküliek tömege....?