Két ütem, négy kerék

2007.05.25.

Népszabadság • Falusy Zsigmond • 2007. május 21.
Ha ezt Honecker megérte volna. A Fővárosi Autópiac szélén keletnémet zászlóba kap a szél, DDR-feliratos pólóban nézelődnek a fiatalok, valaki a Frei Körper Kulturról mereng, és még a Nova Kultúr Zenekar énekeseként itt ugráló Marót Viki is arra az idegesítő drezdai lányra emlékeztet, akiről helyhiány miatt most nem írnánk részletesebben. Köröskörül ráadásul Trabant áll Trabant hátán, hisz ünneplünk: az idén ötvenéves a márka.

- Életem első Trabantját 1988-ban vettem a Merkúr használtautó-telepén - meséli Muczán Gábor, a Trabant-Wartburg Klub főállású elnöke és a napszemüvegtől nem látszik ugyan, de biztosra vesszük, hogy párás a szeme. - Amikor hazavittem, teleragasztottam matricával, amitől rögtön olyan versenyautós kinézete lett.

A Trabant őse egyébként nem is autónak készült, hanem fedett motornak. Az évek során aztán számos fejlesztésen ment át. 1955-ben kapta meg a híres műanyag karosszériát, 22 lóerős motorja pedig kerek egy perc alatt gyorsította fel a mai szemmel nézve talán kacagtató 90 km/óra végsebességre. Elsőként az 1957-ben megjelent széria viselte a Trabant-emblémát, amellyel aztán csaknem hárommillió autó gördült le a szalagokról.

A szorgalmas keletnémet mérnökök közben változtattak rajta ezt-azt. Az index és a hátsó prizma fémkeretet kapott, a rendszámvilágítás egy idő után már öt izzóval üzemelt, a szocializmus fénykorában pedig megjelent az intervallumkapcsolós ablaktörlő, a tolatólámpa, a fejtámla és az eisenachi dolgozók kedvence, a kétszólamú kürt. Az emberek imádták az autót, amelynek volt a honvédség és a katonaság részére kifejlesztett változata, és persze a Trabantok megjelentek a versenypályákon is.

- Amikor a San Marino ralin indultam, még az ottani tévé is foglalkozott velem - mondja Szabó Görgy harmincszoros magyar bajnok. - A versenyről készült összefoglalót például így kezdte a bemondó: Jó estét kívánok! Eltelt az első nap, és a Trabant még mindig bírja.

Szabó úrnak mellesleg civilben már BMW-je van, és amikor szombat délelőtt találkozunk vele, épp a Trabant-szépségverseny zsűritagjaként tűnik el egy motortérben. A márkának az autópiacon tartott születésnapja ugyanis jó esélylyel pályázott arra, hogy kis színesként kerüljön az esti híradókba: a szépségverseny mellett avattak Trabant-szobrot, kipufogógázzal fújták el az ötven szál gyertyát, látni lehetett ültetett Trabantot, kabrió Trabantot és utánfutós Trabantot, ráadásul a zsűrizésben Bódy Magdival, valamint Maksa Zoltánnal együtt Zalatnay Sarolta is részt vett, akit a szervezők következetesen sztárvendégként emlegettek.

- Olyan egyszerű autó ez, mint a rajzszög - mondja Vas-Klein Zoltán, aki képes volt Nagyváradról eljönni ide, és ezzel már kivívta csodálatunkat. - Háromszáz euróért vettem, a biciklim is drágább ennél.

Szép dolog a szenvedély, állapítjuk meg újból, bár a mintegy kétszáz érdeklődőből úgy tűnik, szombaton tényleg csak a legdurvább márkafüggők jöttek el ünnepelni. Ha azt mondod, aszinkronos váltó, azt mondom, Szimplex-féle első-hátsó dob - efféle beszélgetéseket hallunk, pedig érezzük, a Trabant valahogy több ennél. Benne van Kelet-Európa, az egész lesajnált életünk, a nyeles fésűs németek, a csencselő lengyelek, a nyomorult bolgárok, a szovjet turistacsoporttól vett búvárszivattyú, az olcsó prágai sör és a feketén vett dollár, Kádár, Honecker, Brezsnyev, a lángos és a krumplis tészta, úgyhogy amikor észrevesszük a nyolcadik utas szörnyét egy motorháztetőre festve, egy pillanatig nem tudjuk, ez most akkor vicces vagy komoly.

Röhögünk, de rossz is kicsit.