Ennyi a hivatalos hír.

A nekrológírásnak elég kötött szabályai vannak, amelyeknek én most itt késő este a gép előtt, bámulva a monitort, nem tudok megfelelni. Fejből nem tudok a Zoliról egyetlen adatot se a fent felsoroltakon kívül. Kizárólag szubjektív információim vannak, és az érzéseim.
Köztudott, hogy nem voltunk barátok.
De!
A látszat ellenére nagyon tiszteltem őt.
A taxis szakma (ha nevezhetjük annak) utolsó két évtizedének legkiemelkedőbb alakja volt. Hatalmas tudással, felkészültséggel. Ismerte, értette a taxisokat, és – a közhiedelemmel ellentétben – tényleg a taxisokért dolgozott.
Jó. Ezt pontosítom. A taxis szakmáért dolgozott. Hitt benne, hogy ami a taxiszakmának jó, az hosszú távon a taxisok túlnyomó többségének is a javára válik.
És tudom, így utólag, hogy sok-sok mindenben igaza volt.
Ezen írásnak nem feladata azt elemezni, hogy mikor, milyen részletkérdésben nem értettünk egyet. Én most itt az előtt az ember előtt hajtok fejet, aki felül tudott emelkedni a sérelmein, el tudott tekinteni a személyes vitáktól, amikor a szakma érdekei ezt kívánták, és össze tudott fogni bárkivel a cél érdekében.