Kitekintő

E nélkül el sem tudjuk képzelni New York utcáit – így hódított a sárga taxi

  • 2021.08.14


HIRADO.HU
New York arculatához már hozzátartoznak a sárga taxik. Történetük több mint százéves múltra tekint vissza, először 1897-ben jelentek meg New York utcáin. A Samuel’s Electric Carriage and Wagon Company ebben az évben, júliusban kezdte meg munkáját egy tucat elektromos taxival. Amikor a cég csődbe ment, újra megjelentek a lovas kocsik. Ezt követően 1907. augusztus 13-án jelentek meg az első taxiórás, sárga autók a városban.

Tovább

Masszívan veszteséges az Uber

  • 2018.02.01

A közösségi utazásmegosztó tavaly négymilliárd utat teljesített. Kérdéses, hogy mit hoz számára a 2018-as esztendő.

Az Uber jelenleg 78 ország 600 városában érhető el. Barney Harford, az Uber új ügyvezető igazgatója szeretné a szolgáltatás működését hatékonyabbá tenni. A cég a tavalyi esztendő második negyedévében 1,06 milliárd dollár, míg a harmadik negyedévében 1,46 milliárd dollár veszteséget könyvelhetett el. A veszteségek jelentős része a promócióknak, illetve az utasoknak adott kedvezményeknek köszönhető. Az új menedzser változtatni akar ezen a rendszeren és 2019 végéig tőzsdére vinné az Ubert. A hosszú ideig a világ legértékesebb startupjának számító vállalat komoly válságban van. Harford ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy "selejtmentes kultúrát" akar megteremteni, s ő leginkább a működési hatékonyságra és a fegyelemre összpontosít.

Tovább

Szörnyű: taxisofőr erőszakolta meg az ittas 17 éves lányt

  • 2017.11.23

Swansea - Egy nős taxis előbb felvett egy részeg 17 éves lányt, majd amikor elájult, kegyetlenül megerőszakolta.

Tovább

Kalandpark - Taxi!

  • 2017.11.20

Szubjektív kitekintő, szakmánkra :-)

Tovább

Két sofőr térdre kényszerítette az Uber taxivállalatot

  • 2017.11.13

Azt mondták, ami jár, az jár.

Minimálbérért, táppénzért és fizetett szabadságért perelte be két sofőr az Uber taxivállalatot, James Farrar és Yaseen Aslan ugyanis azt állították, hogy ők a cég munkavállalójaként jogosultak erre. A pert tavaly megnyerték, de az Uber fellebbezett a munkaügyi bírósági döntés ellen, azt állítva, hogy az ítélet megfosztaná a sofőröket a személyüket illető rugalmasságtól, amelyet most annyira értékelnek.

Tovább

Kitört a taxisforradalom Varsóban

  • 2015.09.28

Ezúttal nem a Uber ellen tüntettek Varsóban, hanem egy törvényi rés miatt, ami megengedi, hogy testőrszolgáltatás címén olcsón fuvarozhassanak sunyi cégek utasokat.

Tovább

Visszaadta a hátsó ülésen talált milliókat a taxis

  • 2015.04.07

Tízezer fontot, azaz több mint négymillió forintot felejtett egy brit férfi a taxiban, amelynek a sofőrje becsületesen visszaadta a pénzzel teli táskát tulajdonosának.

Tovább

Újabb tiltakozásra készülnek a taxisok

  • 2015.01.16

A fuvarozásról szóló városi határozat mielőbbi meghozatalát követelik

 

Tovább

Taxi hölgyeknek

  • 2015.01.08

A lengyelországi Kielcében megindították azt a vállalkozást, amelyet kifejezetten lányok, asszonyok szállítására szánnak. A jellegzetes fehér FIAT Puntókat hölgyek is vezetik.
Mindegyik kocsit úgy alakították ki, hogy a kisebb és nagyobb gyerekekre is gondoltak. Pillanatok alatt beszerelhető a csomagtartóban lévő babaülés, a nagyobbak miatt mindegyik autóban van képernyő, amelyen meséket lehet nézni, illetve táblagép internet hozzáféréssel.

Tovább

11 éve tolatva vezet egy taxisofőr – videó

  • 2015.01.04

Egy indiai taxisofőr, Harpreet Dev igencsak szorult helyzetben találta magát, amikor az autója 2003-ban, a városon kívül meghibásodás miatt rükvercben maradt, és onnantól csak hátramenetben tudott vele menni. Mivel a férfinek nem volt pénze, ráadásul késő este történt a kellemetlen eset, úgy döntött, hogy jobb híján tolatva autózik vissza a városba.

Tovább