Két sofőr térdre kényszerítette az Uber taxivállalatot

2017.11.13.

Azt mondták, ami jár, az jár.

Minimálbérért, táppénzért és fizetett szabadságért perelte be két sofőr az Uber taxivállalatot, James Farrar és Yaseen Aslan ugyanis azt állították, hogy ők a cég munkavállalójaként jogosultak erre. A pert tavaly megnyerték, de az Uber fellebbezett a munkaügyi bírósági döntés ellen, azt állítva, hogy az ítélet megfosztaná a sofőröket a személyüket illető rugalmasságtól, amelyet most annyira értékelnek.

Ezt a fellebbviteli pert vesztette most el az Uber, írja a Daily Mail, amire a sofőrök munkahelyi jogait hirdető GMB szakszervezet elégedetten reagált, és mérföldkőnek nevezte a döntést. A szakszervezet szerint az Ubernek – amely tagadni szokta, hogy a neki dolgozó sofőrök az alkalmazottai lennének – szembe kell néznie a felelősséggel, és meg kell adnia a munkavállalóknak az őket megillető jogokat. Egyúttal arra figyelmeztették a vállalatot, hogy jobban tenné, ha nem pazarolna időt és pénzt arra, hogy a legfelsőbb bíróságra vigye az ügyet. 

A TUC szakszervezet szerint pedig az Ubernek be kell dobnia a törölközőt, mert egyik vállalat sem tekintheti magát a törvények fölött állónak. "Az Ubernek be kell tartania a szabályokat, és nem szabad tovább megtagadnia a dolgozói alapvető jogait" – mondták.