Indulunk

2005.11.11.

2005-11-11 a születésnapunk
Ennek az oldalnak az ötlete az Úr 2000. évében pattant ki a fejemből, amikor bő egy évnyi internet használat után tudatosult bennem, hogy a taxizásról, mint szakmáról a net magyar felén, szinte semmi információ nem szerezhető be. Ez a felismerés vezetett odáig, hogy ha nincs, akkor készítsünk. Több próbálkozás után Majercsik Tamás, és Modroczky Richárd barátságával megerősödve, idén nyáron úgy döntöttünk hárman újraindítjuk a mély álomban lévő Halló Taxit!

Célunk egy tematikus, taxis szakmai portál kialakítása. Az oldal elsősorban a taxisszakmában tevékenykedőknek készül, de jó néhány olyan tervünk is van, amely az utazóközönség érdeklődésére is számot tarthat.

  • Szeretnénk átfogó ismertetést adni, a bel és külföldi taxisszakmába vágó hírekből
  • Heti rendszerességgel hírlevelet jelentetünk meg, amely az interneten kevesebb időt töltők számára juttatja el az információt 
  • Szeretnénk összegyűjteni, a szakmához kapcsolódó jogszabályokat
  • Szeretnénk megjeleníteni a taxisok, taxis érdekvédelmi szervezetek, fuvarszervező vállalkozások véleményét, közleményeit, írásait. Minden megjelent íráshoz, cikkhez, vitafórumot kapcsolunk, így lehetőséget biztosítunk az oldal látogatóinak véleménynyilvánításra, az adott kérdésben a vélemények ütköztetésére.
  • Szeretnénk bő fényképes, esetleg mozgóképes anyagokkal dokumentálni a szakma eseményeit. (Ehhez a tevékenységünkhöz ezúton is kérjük a kedves olvasóink segítségét, ha bármilyen taxis rendezvény tudomásukra jut, küldjenek egy tájékoztató mailt)



Az oldal politikamentes, politikai kérdésekkel nem foglalkozik, de a szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a szakmát érintő politikai döntések esetén úgy a szerkesztőség testületileg, mint a szerkesztők egyénileg állásfoglalást tegyenek a tervezett/elfogadott jogszabály ellen/mellett.

Törekvésünk a teljes objektivitás, minden hírt, értesülést a legjobb tudásunk szerint ellenőrzünk. Abban az esetben, ha egy nyilatkozat tevő, cikkbeküldő személyesen érint valakit, kötelességünknek érezzük az érintett véleményét is beszerezni. Amennyiben nem sikerül, illetve az érintett nem reagál, akkor ezt a tényt közöljük. Az érintettnek a reagálásra a lehetőség mindig adott.

A szerkesztők személyesen közzétehetnek szubjektív írásokat is.

A közzétett hírekhez, cikkekhez, beküldött anyagokhoz kapcsolt vitafórumok hozzászólásaiért a szerkesztők felelősséget nem vállalnak. A jogot fenntartják maguknak a fórumok moderálására. Ez előbbiek vonatkoznak a hallotaxi társalgási fórumaira is.

Szeretném megköszönni a Neosoft Informatika igen jelentős támogatását a lap formatervének és technikai hátterének elkészítésért, és a lap tárhelyének biztosításáért. Külön köszönet Kárász Balázsnak, Knizse Gyulának, és Schöffer Viktornak, akik lehetővé tették a megjelenésünket, valamint Hipság András, Sipics Gergely, és Berta László programozóknak remek munkájukért.

Az oldalt megnyitom, használjátok egészséggel!

Medgyesi György

Utóírat 2014. aug. 20.

Újra külön köszönet a Neosoft Kft.-nek z új szoftver kifejlesztéséért, és Holczmann Dávidnak a kitartó munkáért, amivel felkészítette, felkészíti és használhatóvá teszi számunkra.

Az oldalt ezennel újra megnyitom, használjátok egészséggel!

Majercsik Tamás