Metál Zoltánnak az OTSZ elnökének véleménye.... rólunk taxisokról.

2013.02.24.

Aláírandó petíció:

Metál Zoltán (OTSZ) minket nem képvisel !

 

Metál Zoltán a minimális taglétszámmal rendelkező Országos Taxis Szövetség elnökeként veszélybe sodorta ,elárulta a taxis szakmát . A médiában folytatott randalírozásával valamint a Fővárossal és a BKK val tartott egyeztetéseken tanúsított viselkedésével kinyílvánította ,hogy nem közülünk való és legkevésbé sem a mi érdekeink szerint cselekszik , nyilatkozik ,egyeztet . Metál Zoltánt nem fogadjuk el képviselőnknek ,semmilyen felhatalmazásunkkal nem rendelkezik ,hogy a nevünkben mint taxisok nevében nyilatkozzon. Ezúton is felszólítjuk próbálja visszafogni szereplési vágyát a sajtóban és ne járjon egyeztetni a nevünkben . Taxisul mondva : konkrétan lépjen le.

Forgó Betti taxis    Lépjen kapcsolatba a petíció szerzővel!

 

Van egy álmom!

Egy álom, melyben a taxisokban van önérzet, melyben a taxisokban van ÖNBECSÜLÉS. De lehet, hogy ez utópia.
Aki ismer, az tudja, hogy sokat próbáltam tenni a szakmáért, a taxisokért. Nem magam miatt, hanem miattatok!
Az év elején Forgó Bettivel kitaláltunk egy jó dolgot nektek, de mivel nem lehetett érezni rajtatok, hogy akarjátok, idáig jegeltük ezt a kérdést!
B.T.Sz. (Budapesti Taxisok Szövetsége) - egy pusztán csak a taxisokról, rólatok szóló, és nektek induló - fogalmazzunk úgy - érdekvédelem - bár ez nem igazán jó szó rá.
A tervünk az volt, hogy hitelesen képviseljünk benneteket ! Ne Zolitól, vagy Palitól várjátok a segítséget (van, aki nem is szeretné tőlük), hanem olyan emberek legyenek a csapatban, akik ténylegesen, mindenféle személyes cél nélkül állnak ki mindenkiért.
Jelenleg nyakunkon a kés! A szó szoros értelmében! December másodikáig kaptunk lehetőséget a közgyűlésen, hogy egységet mutassunk fel. Tarlós urat nem az érdekli, hogy kik keresik meg különféle sirámokkal, hanem hogy akik megkeresik, ugyanazt akarják. Mindig van választás, most is van! Bepunnyadtok teljesen, vagy megmozdultok magatokért, és valahova "elkötelezitek" magatokat!
A B.T.Sz. tagdíj nélkül kínál nektek szervezeti formát. Csak azt az erőt tudjuk felmutatni, amit a taglétszám mutat.
Jelenleg tíz ember kell, akik az alapításban részt kívánnak venni (velem együtt).
Holnap estig várom, hogy privátban (messengeren) jelentkezzenek nálam!
Rohamosan fogy az időnk. Tudom, hogy a működéshez szükséges papírok benyújtása és az engedélyek megkapása nem egy hét, de bemutatni a papírt, hogy folyamatban van, már ér valamit.
Akinek bármelyikünkkel problémája lenne, azok számára is van alternatíva.
Ott van Pali, vagy az MTSZ és/vagy Zoli. De a taxisokat össze kell szedni!
B.T.Sz. - szabad választás. Legyünk túl az első akadályon, az alakuláson!
Holnap este nyolc óra, és tíz ember! Tíz, aki még szeret tükörbe nézni reggelente!
Ha nem lesz meg, akkor offoljuk az egészet!
Jó éjszakát, és toljátok, hogy mindenkihez eljusson a híre!


Halász Ferenc

 

Metál Zoltánnak az OTSZ elnökének véleménye.... rólunk taxisokról.

 

Kedves Mind!




Az alábbi levelet, melyet inkább egy ultimátumnak szánt az aláírója, a mai napon kaptuk a TGFSZ elnökétől. (Taxi-gépkocsivezetők Független Szakszervezete)

 

A több mint 3 éve húzódó taxi Korm. rendeletet egyeztetéseit és szakmai vitáit a szakminisztérium (NFM) mielőbb szeretné befejezni, amiről informálisan az érdekképviseleteket is tájékoztatták és kérték, hogy mielőbb jutassuk el a végleges állásfoglalásunkat.



Tavaly novemberben lehetősége volt az országos taxis érdekképviseleteknek Szegeden a Csongrád megyei Kamarában találkozni és kialakítani az egységes állásfoglalásunkat a Korm. rendeletről. Ezen az egyeztetésen a TGFSZ nem vett részt, pedig többször kértük és többen is számítottunk a megjelenésükre és a véleményükre.



A hét elején, ahogy azt az alábbiakban is olvashatjátok ismét találkoztak immáron Budapesten a BKIK-ban az országos taxis szakmai és érdekképviseleti szervezetek vezetői. Hat (6) szervezet képviseltette magát az egész napos rendezvényen, többek között a TGFSZ is.

Minden vitatott kérdés után szavazattal zártuk le a szakmai vitát.



A 10 éves korhatár tárgyában, ami a szaktárca egyik feltétele volt ( nem azonnali kocsi cserét jelentene), 5-1 arányban támogattuk a rendelet szövegét.



Az OTSZ minden taxist nem szeretne képviselni és ezt sosem vállalta fel. Az OTSZ azokat a taxisokat képviseli, melyek önálló taxis vállalkozással rendelkeznek, hosszú évek óta vegetálnak, adót és járulékokat, közterheket még fizetnek és szeretnék, ha a vállalkozásaikat továbbra is fenntarthatnák a tisztességes munkavégzésükből. Az OTSZ a kezdetek kezdetétől azért tárgyal, egyeztet a hivatalokkal és a hatóságokkal, mert kiemelt célja a jelenlegi országos és a budapesti taxis kaotikus állapotok felszámolása és rendezése.



Az OTSZ tiszteletben tartotta, hogy a TGFSZ minden taxist be- vagy be nem jelentett (droidot) sofört, engedéllyel vagy engedéllyel nem rendelkező, pl. a Keleti pu-n tevékenykedő taxis „kollégát” megpróbál és nagyon szeretne képviselni, de… ezekkel a taxisokkal mi nem tudunk és nem is akarunk sorsközösséget vállalni.



Miután a TGFSZ számára nyilvánvalóvá vált, hogy kisebbségben maradtak a többi 5 érdekképviselettel szemben, az alábbiakban olvasható súlyos vádakat fogalmazták meg és próbálják a City Taxi és az OTSZ megítélését szisztematikusan rombolni.



Az, hogy a City Taxi valamint az OTSZ is célpontjává vált ennek a támadásnak, annak a magyarázata egy olyan befektető és fuvarszervező iroda tulajdonosa lehet a háttérben, aki minden eszközt és lehetőséget igénybe vesz annak érdekében, hogy a rendezés azaz az új taxi-rendelet ne valósuljon meg. Az Ő és a többi fuvarszervező iroda tulajdonosa nem érdekelt az új taxi-rendelet bevezetésében.



Ha rendezetté és ellenőrizhetővé válna a taxis piac a továbbiakban ezen befektetők nem tudnák már folytatni a szürke és fekete gazdaság irányába elmozduló tevékenységüket. Mi (City Taxi, Főtaxi, OTSZ, FUVOSZ, MKIK, BKIK továbbá a vidéki szakmai képviseletek) azért harcolunk, hogy rendet tegyünk, Ők akik a másik oldalon vannak nem érdekeltek ebben.



Bízom benne, hogy a józan gondolkodás és a rend iránti következetes kitartásunk tovább erősíti azt, hogy nem szabad ki- és meghátrálunk és megfutamodnunk a teljes és átfogó rendezéstől.



Üdvözlettel:

Metál Zoltán

 

A 2013 febr. 18.-i kamarai érdekképviseleti tanácskozás rögzített felvétele
(a 10 éves korhatárra vonatkozó rész)

 

 

 
A 2013 febr. 18.-i kamarai érdekképviseleti tanácskozás "hivatalos" jegyzőkönyve.


Mellétenni, mert a paragrafusok ebből vannak:

A rendelet tervezet 2013.02.13.-i állapota

A téma részletes megvitatása, az: Átalakítják a TAXI fuvarozói jogszabályokat. ( MEGSZIVATNAK ) című topicban folyik.

 

 

hiénakutya válasz |       2013.03.06. 16:50:52  (2245)
Bocsánat, én jövök!


Írnék néhány gondolatot a Kamarában elhangzottakhoz. Túl sok értelme nincsen, de a tesó nem akar érveket írni a korhatár mellett, Cartman meg fölbosszantott, úgyhogy egy két dolgot elismételnék, mert azt látom, hogy még mindig van, aki azt gondolja, hogy ennek az egésznek lehet pozitív hozadéka a taxisok számára. Hazugság követ ostobaságot, de sajnos még mindig célba talál néhány ezer embernél. Nem fogok tudni ezen változtatni, de nehogy az legyen, hogy nem szóltam.

Először is, Metál Országos Zoltán nevét mától Metál Országos Többségi Zoltánra változtatom.

Emberünk folyamatosan valamiféle vonalak, meg határok meghúzásáról beszél. Nem tudom, honnan fakad ez a kényszerképzet abban a hombár fejében, hogy neki bármit is húzogatnia kell, de ha már, akkor mindenkinek sokkal jobb lenne, ha inkább a bőrt húzogatná a pöcsén. Egyrészt, ez jelentős mértékben javíthatná a közérzetét, másrészt, léteznek olyan kutatások, melyek szerint a rendszeresen maszturbáló férfiak körében alacsonyabb a prosztatarákos megbetegedések száma.
Persze ez lehet, hogy hülyeség, de az biztos, hogy a taxisok mindenképpen jobban járnának, hiszen addig se velük foglalkozna.
Hogy aztán ő kikkel, milyen felhatalmazás alapján, milyen irányelvek mentén döntött arról, hogy hol-, és hogyan húzzanak határokat, arról itt már sokan és sokat írtunk.
Taxisokkal nem nagyon egyeztettek, az biztos.
De lépjünk is túl ezen, hiszen nem ez a leglényegesebb!

A lényeg ott van, hogy a korhatárral semmilyen határt, semmilyen vonalat nem húznak meg. A korhatár egyetlen dolgot szabályoz, az pedig a taxiként üzemben tartható járművek életkora.
Ennyi.
A korhatár egy pénzügyi-gazdasági nehezítés, melynek lényege, hogy aki megfelelő tőkével rendelkezik és kellően gazdaságos tevékenységet folytat és/vagy az autójában lakik, az képes lesz eleget tenni a követelményeknek, aki pedig nem, az nem.
De egy olyan területen, amelyhez legkevesebb kettő, százmilliós-milliárdos nagyságú pénzek felett diszponáló személy is elég szorosan kötődik, rendkívül nehéz lesz pénzügyi akadályok állításával létszámot csökkenteni. Egy olyan országban, amely tagja egy olyan klubnak, amely az árucikkek, a munkaerő, valamint a tőke szabad áramlásáról szól, az eszközökkel kapcsolatos, de alapvetően gazdasági nehezítésekkel képtelenség létszámot szabályozni.

Folyik egy meglehetősen ostoba totózgatás, hogy vajon hány embert is érint majd a korhatár.
Országos Többségi Zoltán szerint nagyon sok kárvallottja lesz, de pontos számot nem hallunk tőle, a többiek meg valami négyezren vitáznak, ami meg nem tudom, hogy mi.
Rossz hírem van ezzel kapcsolatban.

A korhatár az összes taxist érinti.
Mindet.

A korhatárnak minden taxis kárvallottja lesz, hiszen egy újabb határidős csekket kap a nyakába mindenki, kivétel nélkül. Az egyéni vállalkozókat közvetlenül érinti, mert nekik maguknak kell megoldaniuk határidőre a kocsicserét, és minden ezzel kapcsolatos macerát. A droidokat közvetve érinti, mert ugyan az autót az őket foglalkoztató vállalkozás fogja megvenni, de a droid lesz kénytelen behordani a rávalót, mégpedig határidőre. Nyilván az a napi leadó, ami eddig x ezer volt, az ezután x+2 ezer, vagy akármennyi lesz.

Autót cserélni mindenki fog, aki vállalkozó és meg tudja oldani az autócserét. Egész egyszerűen azért, mert nem lesz más választása, ha egyéni vállalkozóként folytatni szeretné ezt a tevékenységet.
Annyi lesz a különbség csupán, hogy az egyiknek holnap kell cserélnie, a másiknak a jövő hónapban, a harmadiknak meg két év múlva, a negyediknek meg hét év múlva.
De mindenkinek előbb-utóbb eléri a kritikus életkort az autója, és akkor cserélni lesz kénytelen.
Nem húzhatja, nem halaszthatja, nem lesz pardon.
„Megoldják valahogy” – mondja az országos többségi érdekvédő. Nagyjából ennyi is a koncepció.

Nos,lesznek, akik megoldják valahogy és lesznek, akik nem. A lényeg, hogy mindenkinek megoldást kell majd keresnie egy mesterségesen generált probléma miatt.
Megoldást a kocsicserére, vagy megoldást a hogyan továbbra.
Csak, hogy ne unatkozzanak, ha esetleg nem volna elég megoldandó problémájuk.
De egy országos többségi érdekvédő ilyesmiből nem csinál nagy ügyet.

Azt mondja a csávó: „nehéz volt úgy meghozni egy közös többségi javaslatot, hogy ne sérüljenek taxisok érdekei”.
Ezt látjuk, nem is sikerült nekik. Abszolút sérülnek a taxisok érdekei, miközben lófaszt sem kapnak cserébe.

Na tehát, hazugság az, hogy a korhatár alkalmas a létszám közvetett szabályozására, hazugság az, hogy nem érint mindenkit, és hazugság az, hogy a bent maradók jól járnak, hiszen semmilyen garancia nincs arra, hogy a kiesők helyét nem töltik föl szinte azonnal bérautókkal és a bérautókra toborzott gépkocsivezetőkkel.

Itt említeném meg Dudás Kamarás Főtaxi Zoltán erőlködését, már csak azért is, mert az embert a Hallón rendszeresen méltatják, hogy szakmailag mennyire nagyon topon van, és oltári penge.

Gyerekek…
Én kérek elnézést!

Dudás Nagyonpenge Zoltán ellentmondást vél fölfedezni a TGFSZ két állítása között.
Első állítás: 4000 taxist azonnal érint a korhatár.
Második állítás: A korhatárral nem lehet létszámot szabályozni.
Ez a rettenetesen penge ember nem érti, amit még én, a szutyok keletis hiéna is elsőre felfogok, innen a kissámlimról, egy kupac szotyolahéj mellől.
Nem érti, hogy az egyik oldalon esetlegesen kieső egyéni vállalkozók helyére a másik oldalon korlátlanul beállíthatók bérautók és azokon dolgozó munkavállalók, tehát a két állítás között nincs ellentmondás.
A készülő rendelet korhatáros részének egyik legnagyobb problémája pont az, hogy aránytalan üzleti kockázatot tesz a vállalkozók nyakába azáltal, hogy jelentős beruházásra, vagy adott esetben eladósodásra kényszeríti őket, miközben a szektorban egy megalapozott üzleti tervet elkészíteni évek óta képtelenség, és ez a jövőben sem változik, legalább is ettől a rendelettől biztosan nem.

De vannak itt még hazugságok, szép számmal.
Országos többségi azzal érvel, hogy a korhatár még mindig jobb, mint a környezetvédelmi szigorítás, mert ez utóbbi esetében nem a 10, hanem a 8 évnél öregebb autók esnének ki.
Ritka nagy ostobaság, de a csávót eddig sem az eszéért szerettük.
Kezdjük ott, hogy az EURO 4-es norma 2005-től kötelező. Ez azt jelenti, hogy 2005 januárjától, az Európai Unió tagállamaiban nem lehetett olyan új autót forgalomba helyezni, amelyik ezt a normát nem teljesítette. Mivel a bevezetés tervezett dátuma első körben 2004 lett volna, ezért számos gyártó már 2005-öt megelőzően is EURO 4-es modellekkel szerepelt a piacon. Úgyhogy a 8 év már eleve nem igaz.
De nem is ez a lényeg.

Egy minimális intelligenciával könnyen belátható, hogy egy 2005-ös kiadású, EURO 4-es normát teljesítő személygépkocsi idén 8 éves lesz, jövőre 9, azt követően pedig 10, 11, 12, és így tovább.
Ha korhatáros szabályozás van, akkor 2 év múlva ki lehet dobni, akármilyen normát is teljesít, miközben, ha környezetvédelmi besorolásos szabályozás van, akkor tovább használható.
Nagyjából az idők végezetéig.
Na, most akkor melyik szabályozás kedvezőbb számunkra?

Korhatáros szabályozás esetén egy 8 éves autót eleve nincs értelme megvenni, környezetvédelmi szabályozás esetén simán megvehető még ennél idősebb is. Ennek pedig azért van hatalmas jelentősége, mert minél idősebb az autó, annál olcsóbban beszerezhető, és van az úgy, hogy az ember nem tud nagy összeget beruházni/nem akar eladósodni/olyan kategóriájú autót akar, amilyenből csak öregebbet tesz lehetővé ez a tevékenység.
Most akkor melyik szabályozás a kedvezőbb számunkra?

Azt se felejtsük el, hogy az autó beszerzésére fordított minden egyes forint a jövedelmünket csökkenti, bár tény, hogy egy rosszul kiválasztott öreg autó is pénznyelő lehet.

Még egy dolgot említenék ezzel kapcsolatban.
Hoztak már ebben az országban környezetvédelmi szigorítást. A régebben taxizók talán még emlékeznek, mikor behozták az ENSZ-EGB 83 pont valahányas izét. Talán ’92-ben.
Na, ott nem repült semmiféle autó, sem a tíz éves, sem a 8, sem a 25 éves. Ott, akkor ez úgy működött, - lebutítom, hogy többségi Zoltán is megértse, ha olvassa a Hallót, - hogy azt mondták, hogy amelyik autó ezt tudja, abból lehet taxi, amelyik meg nem tudja, abból nem lehet, de – és most jön a lényeg, figyelj, hombárfej! – MARADHAT, amíg szét nem esik.
Mit jelentett ez a korrekt, méltányos, de főképp humánus eljárás?
Azt jelentette, hogy akinek volt egy fosadék, öreg, koromokádó talicskája, DE A RENDELET HATÁLYBA LÉPÉSE ELŐTT MÁR TAXI VOLT, azt békén hagyták. Kapott lehetőséget, esélyt, időt.
Aki pedig valami hasonlót szeretett volna frissen beállítani taxinak, annak azt mondták, hogy NEM.
Szép lassan, módszeresen lecserélődött az országos taxi-park; én mindösszesen egyetlen olyan autóról tudok, amelyik nem felel meg ennek az ENSZ-EGB normának. Valószínűleg több is lehet országosan, de arányuk talán ezrelékekben ha mérhető.

Na most, amikor az ember érdekvédő, ráadásul országos és többségi, akkor valószínűleg azt mondja, hogy a korhatár tök fölösleges, a környezetvédelmi szigorítás szándékát meg tudomásul vesszük, megértjük, és kifutásos rendszerben elfogadhatónak tartjuk.
Kérdés persze, hogy mik a valós célja az érdekvédelem zászlója mögé bújva.
Ezzel szemben a „mi” érdekvédőnk a szakma megmentőjeként ábrázolja önmagát, aki a kegyetlen, környezetvédelmi alapon történő szabályozástól mentett meg bennünket azzal, hogy hosszas alkudozás után kibulizta helyette az évjáratos szabályozást.
Csak kár, hogy az évjáratos szabályozásról meg tudjuk, hogy Ő kérte, és nem valami helyett ajánlotta.

És most idézzünk többségi Zoltántól!
„Azt gondolom, hogy ha… Tök jó dolog, hogy ha mindenki mindenkit akar képviselni…, tehát egy érdekképviselet fel akarja vállalni, hogy a 25 éves autó is maradjon a piacon meg az 1 éves autó is.”
Na, ez milyen már?!
Alap dolgokat kellene tisztáznunk! Egy érdekképviselet embereket képvisel, nem autókat.
Azt észre kellene venni, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben, ebben a legatyásított szektorban, nem autók maradnak a piacon, vagy hullanak ki onnan, hanem emberek. Vajon többségi Zoltán érti, hogy mi a különbség, vagy ismét hazudik?
Vajon érti, hogy emberek, családok sorsáról hoz döntést, nem pedig autókról?
Teszi mindezt azzal az undorító cinikus, álszent dumával, hogy három és fél éve tudni lehet, hogy milyen autót nem „ildomos” venni.
Itt emberek olyan autót vettek, amilyet tudtak, amire tudtak szerezni hitelt, amivel bírtak dolgozni, nem pedig olyat, amilyet – többségi Zoltán szerint - ildomos lett volna.
Nem tudom, mennyire tűnt föl neki, de ebben a köcsög országban egy ideje válság van. Rettenetesen szarul hangzik egy olyan érdekvédő szájából, hogy három és fél éve tudni lehet, milyen autót nem „ildomos” venni, aki azt is kiszopatja országos, többségi érdekvédelmileg, aki teszem azt négy évvel ezelőtt, vett mondjuk egy meglehetősen ildomos, öt éves E osztályos Mercit. Mert az most kilenc éves, és, ha teszem azt 72 hónap hitelre vette, akkor még van rajta 2 év.
De már csak egy évig használhatja…
Miért nem szólt neki, hogy ne vegyen ilyen kocsit, mert Ő országosan-többségileg egy olyan javaslatot készül beadni, a többi senkiházival együtt, amit, ha elfogadnak, akkor nem lesz ideje kifizetni és eldobhatja?
Miért nem szólt neki, hogy ne vegyen ilyen autót, mert már ez sem eléggé ildomos?
És az ildomos, hogy nem szólt neki?

Seggfej.

Az is gyönyörű, hogy többször is valami 25 éves autókkal példálózik, sőt, egy helyen emeli a tétet harmincra. Hogy ezeknek a száma vajon mekkora lehet, hogy már hivatkozási alapot is jelenthetenek...
Hány 25 éves taxi lehet az országban, miközben a taxik átlagos életkora valami 7-8 év körül van?
Huszonöt éves taxikra hivatkozni, ez is hazugság.

Aztán jön a legszebb rész, a kedvencem, mikor Országos Többségi Zoltán, mint taxis érdekvédő érvként előáll az utasok érdekeivel! Ebből is látszik, hogy Zoltán mennyire országos, és mennyire többségi, mert nem csak a taxisok érdekei mellett száll síkra, hanem az utasok érdekeiért is!
Mindent összevetve, Zoltán a bolygó teljes lakosságának érdekeit képviseli!
De, mint minden más is, ez is hazugság.
És akkor beszéljünk az utasok érdekeiről is egy picit!

Az utas érdeke címszavakban:
-Kiszámíthatóság;
-Megbízhatóság;
-Pontosság;
-Biztonság;
-Megfizethető ár
-Minél magasabb színvonal
Ha valamit kihagytam, akkor majd valaki pótolja, a sorrend pedig nem tükrözi az egyes elemek fontosságát.
Menjünk végig!

Kiszámíthatóbb lesz-e a szolgáltatás a korhatárnak köszönhetően?
A szolgáltatás kiszámíthatósága alatt arról szoktunk beszélni, hogy az utas az utazás megkezdése előtt már viszonylag pontos információkkal rendelkezik arról, hogy az utazás végén mekkora lesz a fizetendő összeg.
A korhatár erre az elemre nincs hatással.
A válasz tehát: nem.

Megbízhatóbb lesz-e a szolgáltatás a korhatárnak köszönhetően?
Megbízhatóság alatt arról szoktunk beszélni, hogy az utas bárhol,bármikor,bármilyen taxiba annak kockázata nélkül ülhet be, hogy átverés, vagy más inzultus áldozata legyen.
Ha a korhatár érinti is ezt az elemet, úgy negatív irányban befolyásolja, hiszen a taxisok a megemelkedett költségeiket – jobb híján – az utasoktól fogják beszedni.
A szolgáltatás nem lesz megbízhatóbb, tehát a válasz: Nem.

Pontosabb lesz-e a szolgáltatás a korhatárnak köszönhetően?
Ha óra tizenötre rendelek egy autót, inkább meg fog-e érkezni időben, mint eddig, ha tíz évnél fiatalabb?
Nem.

Biztonságosabb lesz-e?
Elvileg egy újabb, korszerűbb jármű biztonságosabb, mint egy öreg, kevésbé felszerelt. Csakhogy a taxik döntően városi környezetben futnak, ahol az alacsony sebességnek köszönhetően az idősebb járművek is kellően biztonságosak. Ráadásul az évjáratkorlátozás okán számítani lehet a taxi-park átrendeződésére. Kevesebb lesz a nagyobb biztonságot nyújtó és gazdagon felszerelt felső-középkategóriás autó, és több az alacsonyabb kategóriákba tartozó, kisebb, sérülékenyebb, biztonsági szempontból is „fapadosan” felszerelt autó.
Ugyanakkor a biztonság nem kis mértékben a gépkocsivezető tudásán és szakmai rutinján is múlik.
Ha a korhatár közvetett velejárója az lesz, hogy a régi, rutinos, sok esetben már nyugdíj mellett dolgozó taxis fölhagy a tevékenységgel, de helyettük megjelennek a fiatal, esetenként helyismerettel sem rendelkező, nem a saját autóját hajtó, ezért arra kevésbé vigyázó, magas leadó kitermelésére kénytelen „droidok”, akkor a szolgáltatás biztonsága kifejezetten romlani fog.
Ám a túlmunka, a fokozott stressz, az állandó költségek okozta pszichikai nyomás az összes gépkocsivezető esetében negatív irányba fogja mozdítani a szolgáltatás biztonságát.
Mindezen körülmények figyelembe vételével a válasz: nem.

Megfizethetőbb lesz-e?
Mitől lenne megfizethetőbb? A drágább munkaeszköznek meg kell jelennie az árakban. Ráadásul az úgynevezett szotyik az adóelkerülésből csináltak árelőnyt, ettől tudtak olcsóbbak lenni másoknál. A korhatár bevezetése után erre csak korlátozottan lesz lehetőség, hiszen a kiadásoknak fedezete kell legyen a bevételi oldalon.
A válasz tehát: nem

Színvonalasabb lesz-e?
A legnagyobb ostobaság, ami a kérdéshez kapcsolódik:
fiatalabb autó = magasabb színvonal.
Járjuk körül a témát!

Kezdjük egy alapvetéssel, amivel egy szakmai érdekvédőnek illene tisztában lennie, különösen, ha országos és többségi!

A szolgáltatást minden esetben a gépkocsivezető nyújtja, nem pedig a gépkocsi.

A gépkocsi csupán a szolgáltatás eszköze.

Ebből mindjárt egy nagyon fontos dolog következik: a szolgáltatás minősége - meghatározó módon - a gépkocsivezetőn múlik. Hogy az országos többség is értse: egy vadonatúj, felső-középkategóriás autóval is lehet alacsony színvonalú a szolgáltatás, ha a gépkocsivezető ápolatlan, modortalan, (vagy éppen túl modoros), bunkó módon bánik az utassal, nehezen beszéli a nyelvet és még helyismerete sincsen.
Na most, ha az autókra vonatkozó előírások szigorításával közvetve pénzügyi feltételeket támasztunk, azzal nem emeljük a színvonalat, csupán azok piacra jutását segítjük, akik megfelelő pénzügyi háttérrel rendelkeznek.
Pénzt befektetni azért szoktak, hogy az a lehető legmagasabb hozamot hozza.
Minden költség csökkenti a hozamot, ezért fontos a költséghatékony működés.
Hogyan lehet költséghatékony egy taxis vállalkozás?
Például úgy, hogy a vállalkozás a lehető legtovább használható, és a lehető legolcsóbban beszerezhető autóba ruház be. Ezek jellemzően új, esetleg 1-2 éves, alsó-középkategóriás, de leginkább kompakt járművek, melyek beszerzési értéke és üzemeltetési költségei egyaránt alacsonyak. Vizsgáljuk meg ezt az állítást egy gyakorlati példán keresztül!
Egy vadonatúj, abszolút alapfelszerelt kompakt kategóriás autó jelenleg 2 millió forintért már beszerezhető. Ezt a boldog tulajdonosa 10 éven keresztül tarthatja rendszerben, tehát durván évente 200 ezer forintjába fáj. Ez havonta 17000 forint, ami naponta még a 600 forintot sem éri el. Vállalhatónak tűnik, de mindenképp kompromisszumos megoldás, hiszen egy ilyen autó helykínálata és felszereltsége sem vethető egybe egy magasabb kategóriás autóéval, ami viszont új áron valahol 6 milliónál kezdődik, de prémium márkák esetében 10 millió fölött van. Számoljunk csak 6 millióval! Ez évente 600 ezer, havonta 50 ezer, naponta több mint 1600 forint. Hoz-e egy ilyen autó annyival magasabb hozamot, hogy megérje a többlet befektetést? Elbírja-e a tevékenység jövedelmezősége egy ilyen autó üzemeltetését? Mivel a befektetés megtérülési ideje korlátozott, ezért az a kérdés is fölmerül, hogy érdemes-e a magasabb befektetéssel járó többletkockázatot felvállalni. A válasz nyilvánvalóan: nem.
Ugyanez a 6 milliós jószág, négy évesen már 2,5 millióért megvásárolható, ám csak további hat évig maradhat rendszerben, tehát nem sokkal járunk jobban. A napokra lebontott összeg még így is 1000 forint fölött lesz, természetesen minden egyéb költség mellett.
Mindezek fényében megismételhetjük azt, a biztonság kapcsán már elhangzott kijelentést, hogy a taxi-park át fog rendeződni; megritkulnak a magasabb szolgáltatási színvonalat lehetővé tevő felső-középkategóriás, és felső kategóriás típusok, helyüket pedig alsó-középkategóriás és kompakt kategóriás járművek töltik majd be.
Ez egyértelműen a szolgáltatás színvonalának csökkenése.
Hogyan lehet még költséghatékonnyá tenni a taxizást?
Például úgy, hogy egy autót ketten használnak.
A gond ezzel csak az, hogy az autó egységnyi idő alatt dupla annyi igénybevételnek van kitéve, mint az, amit csak egy taxis hajt. Ebben az esetben az évjárat egyáltalán nem fogja leírni az autó állapotát, így a szolgáltatás magasabb színvonalára vonatkozó jóslatokkal előállni pláne nem érdemes.
Különösen igaz ez azokra az autókra, amelyek valamilyen cég tulajdonát képezik, és két műszakban, két gépkocsivezető alatt futnak. Ilyenkor az autónak – ahogy mondani szokták – nincs gazdája, igazából egyik sofőr sem fogja kímélendő, óvandó vagyontárgynak tekinteni,ami aztán kihat majd az autó állapotára.

De beszéljünk a gépkocsivezetőkről is!

A pénzügyi nehezítések egyértelműen a klasszikus alkalmazotti rendszer irányába tolják el a szektort.
Költséghatékonyságot úgy is javíthatunk, ha keveset költünk munkabérre. Minél rosszabbul fizet egy munka, arra csak annál képzetlenebb, alacsonyabb iskolai végzettségű munkaerőt fogunk tudni alkalmazni. Az alkalmazottak ezeket az állásokat pillanatnyi megoldásnak tekintik, ugródeszkának, vagy kiegészítő jövedelem szerzésére használják, és ez legtöbbször a hozzáállásukon is tükröződik.
Ez a szolgáltatás színvonalát egyértelműen rontani fogja.
Peredi bácsi most bizonyosan fölkapná a fejét és rasszizmust kiáltana, de előbb-utóbb a budapesti taxik volánja mögött is megjelennek majd a bevándorlók, akiket szerethetünk és tolerálhatunk ugyan, de azt is tudomásul kell vennünk velük kapcsolatban, hogy idegen kulturális környezetből érkeznek, nyelvtudásuk jellemzően gyatra, helyismeretük nulla, így minden jószándékuk ellenére sem lesznek képesek elvárható színvonalú szolgáltatást nyújtani. A Zónának köszönhető tapasztalataink alapján kijelenthető, hogy még akkor sem feltétlenül járunk majd jobban, ha a bevándorló munkaerő a határon túli magyarok közül kerül ki.

Az utasok érdekeire hivatkozni tehát: hazugság.

És, ha valaki esetleg vitatkozni szeretne a fentiekkel, Metál Országos Többségi Zoltán szavait idézném:
„Várj, várj! Hadd… hadd mondjam el a lényeget! Nem párbeszédet akarok. Csak elmondom.”

Hát, elmondtam.

Bár, én megpróbálok különb lenni.
Majd megnézem, ki az, és eldöntöm, akarok-e vele párbeszédet folytatni.


 

tomajer válasz |       2013.02.25. 11:24:59  (1960)
Volt egy kis időm, így gondoltam felfrissítem az emlékezetét tisztelt olvasóknak:

Elég volt!
Avagy: Már akkor is hülyének néztek minket


Tehát konkretice, a tagság létszáma azóta se változott, és mi taxisok azóta se szólhatunk bele egy minket képviselő érdekképviselet tevékenységébe.......!!!


Az OTSZ Alapszabálya


 

 

Az ominózus ULTIMÁTUM, amit mi nem szántunk a nyilvánosságnak:


 

T. Tamás Miklós, Bősz Péter, Metál Zoltán urak!



Nagy hibát követtetek el. Ellenséggé tettetek bennünket.

Metál Zoli hétfői produkciója, kicsapta a biztosítékot. Egyértelmű, és megcáfolhatatlan bizonyítékot adott a kezünkbe arról, hogy a taxis szakma, a taxi gépkocsivezetők legfőbb és legveszélyesebb ellenségévé mára a City Taxi, és az OTSZ vált.



Fájdalmas felismerés volt, pedig elég régen, elég sokan figyelmeztettek erre bennünket. Mi mégis hittük, hogy ha nem is értünk mindig mindenben egyet, de a fő „csapásirányban”, és abban hogy jót akarunk, megegyezünk.



Ezt hétfőn (2013.02.18.-án) a Kamara által szervezett érdekvédők tanácskozásán megcáfoltátok.

Tehát: mostantól nem evezünk egy csónakban. Az OTSZ-t nem taxis érdekvédő szervezetnek, hanem a City Taxi lobbyszervének tekintjük.

Bővebben. Bebizonyosodott, hogy mert a City Taxi nem tudja házon belül megoldani a problémáit, konkrétan, megszabadulni az idős alapító tagoktól (és az ő tisztességben megőszült autóitól), a hatalommal akarja őket eltávolíttatni a City Taxi Szövetkezet tagjai közül, és vélhetően a szakmából is.

Metál Zoltán saját szájából hallhattuk, hogy évek óta dolgoztok e rendeletek kialakításán, és nem hagyjátok, hogy a kisebbség (mármint mi taxisok) ebbe beleköpjünk.

Tehát a City Taxi menedzsmentje odáig süllyedt, hogy a cég vélt, vagy valós érdekeinek érvényesülése érdekében tönkretesz akár több ezer taxist is az országban. Több ezret azért, mert azzal a pár százzal nem bír, akinek szavazata van a City Taxi közgyűlésében.

Ezek után nem tehetünk mást, mint hogy erre felhívjuk az ország és a City Taxi Szövetkezet tagjainak a figyelmét, és a segítségüket kérjük ezen ámokfutás megállításában.



Ez a figyelemfelhívás drasztikus lesz.

E levél, persze részletezve és bizonyítékokkal alátámasztva (pl. a hétfői tanácskozás kamara által is rögzített megbeszélés hanganyaga) megjelenik a hallotaxi.hu hírportálon és lépéseket teszünk, hogy az országos sajtóba valamint az ország több ezer taxigépkocsi-vezetőjéhez is eljusson. Dokumentumokkal, beadványokkal, dátumokkal feketén fehéren bebizonyítjuk a nagyvilágnak, hogy a magát taxis-érdekvédő szervezetként aposztrofáló OTSZ nem más, mint egy üzleti vállalkozás (elszabadult menedzsmentje) által mozgatott lobbyszervezet. Egy lobbyszervezet, amely félrevezette a közigazgatás szakembereit, a politikusokat, és magukat a taxisokat is. Idáig.

Demonstrációt szervezünk a Vahot utcába a City Taxi és az OTSZ (MACITOSZ) székháza elé, ahol a koporsóvivők arca már nem Komáromi Endre lesz, hanem Tamás Miklós, Bősz Péter és Metál Zoltán.

Természetesen e demonstrációra várunk benneteket, hogy ugyanolyan ékesszólással magyarázzátok el a kollégáknak miért is lesz nagyon jó a tízéves autókorhatár a taxisoknak, mint ahogy ezt a kamarai ülésen tette Metál úr.

Ezt a levelet tekintsétek ultimátumnak.

A hibát jóvátenni már nem tudjátok (barátok nem leszünk).
De orvosolhatjátok, ha három napon belül összehívattok egy újabb érdekegyeztető tanácskozást, egyetlen napirendi ponttal, és visszavonjátok az autók korhatárára tett javaslatotokat.

Ezt most még megtehetitek presztízsveszteség nélkül, ha (végre a tényt elismerve) a többségi akaratra hivatkoztok a későbbiekben.



Budapest, 2013-02-21



Farkas Zsolt

TGFSZ

elnök




 

 

A téma részletes megvitatása, az: Átalakítják a TAXI fuvarozói jogszabályokat. ( MEGSZIVATNAK ) című topicban folyik.


 

tamasmiklos válasz |       2013.02.24. 00:49:06  (1755)
Tisztelt Urak! Tisztelt Farkas Úr! Tisztelt TGFSZ Tagság!




Nagyon sajnálom, hogy ide jutottunk. Azt, hogy hogyan került fel a levél a fórumra kár boncolgatni. Különösen hetek múlva válik érdektelenné az, hogy ki adta le az első lövést. Szerintetek nyilván mi, az egyeztetéseken tanusított hozzáállásunkkal.
Szerintem Ti, az erősen megkérdőjelezhető tartalmú ultimátummal.
A levél tartalmához engedjetek meg pár észrevételt. Azzal kezdem, hogy elképesztőnek tartom a rengeteg csúsztatást és dezinformációt, amit egy írásban felsoroltok.
Vegyük inkább pontról pontra:
Mi követünk el nagy hibát? Kissé amnéziás a hozzáállásotok. Nem úgy kezdődött lassan három éve ez a cirkusz, hogy elviselhetetlen az árháború?
Nem azzal házaltatok (nem Ti, mert a TGFSZ még sehol sem volt), hogy tönkre mennek a vállalkozások? Nem az volt az általános vélekedés, hogy a telefonszám tulajdonosok rátok kényszerítik a gazdaságtalan, veszteséget termelő tarifákat?
Nem arról írtatok a fórumokon, hogy mikor lesz végre taxis törvény, mikor szabályozza már végre valaki a szakmánkat?
Hiszen tíz éve hozzá sem nyúltak a rendelethez?
Mikor oldják meg végre a szakma 20 éve szajkózott problémáit? A tarifát, a drosztok számát, az ellenőrzést és a létszámunkat.
Mikor jön el az az idő, amikor egy taxis biztonsággal választhat céget? Mikor lesz az, hogy egy esetleges cégváltásnál, a vállalkozó visszakapja befizetett kaucióját?
Mikor jön el az az idő, amikor egyenlő feltételek teremtődnek a piacon? Mert nem ugyanazok a közterhei a soha semmilyen járulékot nem fizető vállalkozónak és taxiscégnek, mint a tisztességesen adózó és teljes munkaidőben alkalmazottakat foglalkoztató vállalkozásoknak. Mert finoman szólva, ebben a tekintetben is elég szabadszellemű a piac.
Remélem, nem cáfoltok meg abban, hogy Ti is azt állítottátok, sokan vagyunk és sok a taxi Budapesten.
Azt hallottuk, hogy alacsony és elviselhetetlen a tarifa.
Soha nem látott lazaság és szabad rablás uralkodik a városban. A drosztok megközelíthetetlenek, az ellenőrzés nulla, az elképesztőek a túlszámlázások és a hiénázás. A taxizás egész évben hálás témája a médiának a szabadon értelmezett tarifa alkalmazás okán. Nyugati- Parlament 6000 Ft., Keleti - Százados út 23 000 Ft, igaz, borravaló nélkül.
Arról olvashattunk és persze tapasztalhattuk, hogy a kiszámíthatatlan szolgáltatás miatt a lakosság elriad a taxizástól. Egy taxit leinteni a Kőrúton egy gyengébb idegzetű embernek egy afrikai Szafarival ér fel. Ez persze mára sem változott sokat. Nyilván megerősítitek, hogy az utcai beülések gyakorlatilag megszűntek.
Ezeket hallottuk és éltük át, illetve azt, hogy meddig tűrünk, ki tesz végre valamit és mikor?
Igen, magam is elvállalom, kilincseltünk a városnál, a pártoknál, (mivel közeledtek a választások 2009) és a minisztériumban. A pártokról annyit, hogy mindegyik egységesen és külön-külön is megígérte, rend lesz Budapesten.
Eltűnnek a hiénák, lesz korrekt, gazdaságos tarifa, rendezik a létszámot, új drosztokat nyitnak. Mentségünkre legyen mondva, mi sem hittünk a mesében. Abban viszont igen, hogy változásokra van szükség, szabályozás kell.
Be is igazolódott az aggályunk, mert az a folyamat, ami akkor elindult, mára kiteljesedett. 6000 vállalkozóból, mára már 3000 sem maradt. A gyenge szabályozást kihasználva, bebuktatott, csődbe vitt cégek másnap újra indulva zavartalanul folytathatják a taxi tevékenységüket.
A korrektül szolgáltató vállalkozókat megfojtotta az alacsony tarifa. Az emelkedő üzemanyagár, a duplájára növekedett járulékok, a tagdíj és egyáltalán minden egyéb körülmény együttes hatása súlyos helyzetbe hozta az egész piacunkat. Ne feledkezzünk meg a recesszióról, az egyre kevesebb utasról, a turizmus hanyatlásáról. Ehhez párosul az egyre alacsonyabb tarifa, az okos taktikusoknak köszönhetően.
Ezt akarjátok a City-n leverni? Azt, hogy tenni akartunk és akarunk valamit, mert ennek tragikus vége lesz, vagy már van? Ez a Tamás, a Bősz, vagy a Metál bűne?
Tegyétek, bár remélem lesz közöttetek néhány Kollégám, aki ezeket a gondolatokat elolvasva kicsit elgondolkodik. Ki is az igazi ellensége a szakmának, kinek a koporsóját kellene végig hordozni a városon? Hozzá kell tennem a „koporsós performance” már akkor is ízléstelen volt, amikor először bedobtátok. Nem beszélve az időzítésről, az egyházi ünnepről.
Javaslom, hogy égessetek el egy képünkkel feldíszített szalmabábút és Tomajer szaktárs előtte szurkáljon kötőtűt a figura szívébe. Az is nagyot szól.
Lassan feltehetné azt a kérdést is valaki közületek, hogy nem hiányzik-e az a több milliárd forint bevételkülönbség a pénztárcátokból, ami a negatív árspirál többéves eredménye és vesztesége lett. Akár egyénenként egy új kocsi beugró ára.
Amit havi 1 millió utassal számolva a szakmánk kérés nélkül az utas zsebében hagyott. Talán éppen ebből lehetett volna fejleszteni, kocsit cserélni, vagy járulékot fizetni. Esetlegesen, mint sokaknál, ebből az összegből lehetett volna VÁLLALKOZÓNAK maradni. Ez nem háborít fel Benneteket, ezt a kérdést soha sem teszitek fel? Taxisnyelven szólva egyszer végre megkérdezhetnétek, „hol a lóvé” ?
És így el is értem a második mondathoz. „Ellenséggé tettetek bennünket.” Ez jól hangzik, bár én nemhogy ellenségnek, még ellenfélnek sem tekintettelek soha Benneteket, mert azt hittem, hogy egy a cél és egy oldalon állunk. Mert a piacon egyedüli taxis cég vagyunk, amit taxisok tulajdonolnak, taxisok vezetik és a taxisok érdekeiért dolgoznak.
Legalábbis a többségért, hiszen naivitás azt feltételezni, hogy mindenki megelégedésére lehet döntéseket hozni. Mindig sérül egy réteg.
A lécet leverő 10 éves korhatárra visszatérek, csak haladjunk a leveletek tematikája szerint.
A City Taxi belső ügyeit kissé lazán és sajátságosan kezelitek, Tisztelt levélírók. Ha azt mondom, hogy a fele sem igaz és butaságoktól hemzsegő az állításotok, akkor nagyon finoman fogalmazok.
Azzal kell kezdenem, hogy nem sok közötök van a belső dolgainkhoz, különösen azért, mert semmilyen beszámolni és elszámolni valónk nincs felétek. Megvan erre a saját fórumunk és a Tagság lehetősége, aki az évenkénti Közgyűléseinken elfogadja, vagy elutasítja a beszámolónkat. Így működünk immár 30 éve és remélhetőleg még nagyon sokáig.
Azt a zsarolást és fenyegetést, amelyet ez a levél sugall, visszautasítom. Azt különösen, hogy Tomajer Szaktárs telefonon megfenyeget, ha nem vonjuk vissza a 10 éves korhatár támogatását, akkor a City Taxi Tagsága majd levonja a konzekvenciát. Rátérek a City-t érintő hazugság halmazra.
Miután nyilvános ez a levél, gondolom, e vádak és rágalmak csak egy célt szolgálhatnak. Így gondoljátok a külső támadásotokat egy kicsit belülről is megtámogatni. Meglehetősen naiv kísérlet, hiszen pontosan az érintettek részéről kérdőjeleződik meg a komolyságotok. Akik évtizedek óta itt dolgoznak, nagyon jól tudják, hogyan működünk, mit-miért teszünk.
De azért vegyük sorra!
Érthetetlen számomra, hogy miért akarnánk megszabadulni az „Alapító Atyáktól”? Különösen a tisztességben megőszült autóiktól? (fehér, vagy ezüst)
Sajnos már csak négyen vannak, egyébként szebbnél szebb autókkal.
Ha már ilyen szépen feldobtad a labdát, hadd sztároljam a cégünket, hadd dicsekedjek el a „vívmányainkkal”.
Döntse el a hálás olvasó és a Tagság, hogy melyik cég mit tesz meg a vállalkozóiért esetleg a tulajdonosaiért (a City-n kívül nincs ilyen).
- Az Alapító Tagjaink lassan három éve fél (1/2) tagdíjat fizetnek.
- Nem szedünk a termináljainkért külön jutalékot havonta.
- A Szövetkezet felhalmozott vagyonát a Vezetőség nem hordja haza, nem vesz házat, kocsit, jet ski-t, hanem a megtakarításainkat fejlesztésekre fordítjuk.
- Az Etikai Bizottságot a Közgyűlésünk választja (nálunk nem saját zsebre ellenőriznek, mint sok helyen).
- Évek óta egyedüliként, utólagos tagdíjfizetés szerint működünk. A ledolgozott hónap után kell tagdíjat fizetni. Nem úgy, mint egyes helyeken, ahol akár két hónapot előre szednek.
- Komoly vívmánynak tartom, hogy az esetlegesen kilépő Kollégáknak mi visszaadjuk a kauciójukat. Tudom, hogy ez így szinte hihetetlen, de ez a gyakorlatunk.
- A gazdálkodásunk törvényes és stabil.
- Nincs ellenünk végelszámolási, vagy végrehajtási eljárás.
- Nálunk nem divat a napi 2 órára, vagy havi 15 órára bejelentett alvállalkozók, vagy telefonosok alkalmazása.(pedig milyen olcsó lenne)
- Nem ülünk és forgatjuk 2 hétig, 1 hónapig a taxisok által teljesített fuvarok ellenértékét. Egy héten kétszer utalunk, így maximum 2-3 napig várnak a Kollégáim a pénzükre.
- Évente kétszer Közgyűlést tartunk és legalább még kétszer, a köztes időszakban piaci beszámolót.
- Minden szövetkezeti tag , minden funkcióra választó és választható.
- Évente majdnem egy havi teljes tagdíj kedvezményt biztosítunk a tartósan beteg, vagy sérült autó miatt munkából kieső Kollégáknak.
- Nem vetetünk a Kollégáinkkal okos telefont, nem szedünk szolidaritási, -meg isten tudja milyen címen kitalált plusz pénzeket.
És még sorolhatnám. Persze az én számból ez hamisan csenghet, inkább ide írom a szakma közvetett véleményét.
Miszerint, lapozzátok vissza a Taxisok Világa szakmai lapot, mondjuk 10 évre. A City Taxi soha sem hirdetett felvételt, mégis meglehetősen jelentős a várólistán szereplők száma.
Elérkeztünk az „ámokfutásunkhoz”, amely számotokra, ahogy kivettem, egy igazi ponton csúcsosodik ki. A 10 éves korhatáron.
Itt sem állhatom meg, hogy a múltról ne beszéljek. Lehet ezt nekünk tulajdonítani, de egy kis korrektség még Tőletek is beleférne a levélbe.
Hiszen megkésve, de sokszor részt vettetek az egyeztetésben. Igaz, sokszor el sem jöttetek, ha eljöttetek késtetek, ha időben ott voltatok, akkor korábban távoztatok.
Az is tény, hogy szinte elő sem fordult, hogy egymás után két ugyanazon személy vett volna részt a megbeszéléseken.
Csak a mozgalomban használt neveket idézhetem, akikkel szerencsém volt találkozni az utóbbi két évben.
Farkas Úr, Tomajer Úr, Szálka Úr, Fárbás Úr, Telegdy Úr, Skriba Úr, Kovács Úr (bocs, ha valakit kihagytam).
Ebben a listában van a lényeg . Komoly feszültséget okozott közöttünk az évek alatt folyó egyeztetéseken a kiszámíthatatlanságotok, az ahogyan bármilyen megegyezést és megállapodást követően, visszatérve a választókörzetetekbe, homlokegyenest megváltoztattátok a véleményeteket.
Ez legalább tízszer fordult elő. Többek között ettől volt és van az, hogy bármilyen megbeszélésen veszünk részt, az az első rúgás felénk a hatóságoktól, döntsük már el végre, hogy mit akarunk és amellett legalább egy hétig tartsunk ki. Ez a megítélés elvitathatatlanul Nektek köszönhető.
Visszatérve a sírásáshoz és az ámokfutáshoz:
Legalább azt el kellene ismernetek, hogy ez az életkori meghatározás egy alku része volt.
Mellesleg én határozottan emlékszem arra, amikor még támogattátok a 10 évet.
Volt ilyen megnyilvánulásotok, talán éppen valamelyik demonstráción.
Talán arra is emlékeztek, hogy a mi igényeink mellé (tarifa, droszt, létszám, ellenőrzés) a város és a minisztérium elsorolta a feltételeit.
Minőségi szolgáltatást kért, egységes megjelenést, életkori, teljesítményi korlátokat várt el. A cégek működését szabályozó megszorításokat épített a rendeletbe.
Nem mentve magunkat és semmiképpen sem vitatkozva Metál Úrral és az elhangzottakkal, én máshogy emlékszem. Nem a City Taxi ötlete volt, mint ahogyan a motor teljesítményének a meghatározása, a képzés, vagy a vizsgák beemelése sem.
Súlyos feltételekről indultunk. Például a kizárólagosan taxi üzemmódban használható gépkocsi javaslat is elhangzott, illetve az 5 éves üzemben tartási korhatár. (remélem ezt is megerősítitek!)
Igaz, a 20 év is és a 18, meg a 15 is. Illetve az általatok most támogatott, végtelenített üzemmód.
Az a tiszteletteljes kérdésem, az érdekképviseleti szempontokat maximálisan figyelembe véve, hogy az utas érdekével ki foglalkozik?
Mert állítólag belőlük élünk. Van-e az utasnak arra joga, hogy a lehető legmagasabb árért, a viszonylag legjobb szolgáltatást kapja?
Kérlek Benneteket, ne a demonstrációkon felvonultatott (én is ott voltam) nagyon jó állapotú 10 év körüli autókra gondoljatok, hanem arra a rengeteg lepusztult gépkocsira, ami szégyent hoz a szakmánkra.
De maradjunk a 10 évnél. Tényleg tisztelettel kérdezem, meddig kell használni egy munkaeszközt?
Egy két évesen lízingből leadott autót, még nyolc-kilenc évig taxi üzemmódban használva, mikor kell kimondani rá, hogy megszolgálta az idejét és meghozta az árát?
Ebben az autóban ekkorra 5-600 000 kilométer lesz. Minden porcikája már „elfáradt”. Mikor kelljen ezt cserélni? Soha, ezt nem gondolhatjátok komolyan.
Van még egy érdekes megközelítés, amely mellett egy demokráciában Ti sem mehetnétek el. Mégpedig az Érdekképviseletek véleménye, a szavazások és a többségi vélemény.
Ez már csak így működik nagyon sok országban. A hatóságok, az önkormányzatok és a törvényhozók a szakma és az érdekképviseletek, a szakszervezetek véleményét kérik ki.
A mi esetünkben szintén, akár tetszik ez nekünk, akár nem. A kedvetekért sem fogják végigkérdezni a Keleti pályaudvar előtt álló Kollégákat, hogy mit is gondolnak a szakma változásairól.
Erre vannak az Érdekképviseletek, a Szakszervezet és a Kamara. Esetleg megkérdezik még a cégek vezetőit, akik több száz alvállalkozóval mégiscsak formálják a piacot.
Ezt a befolyást, ezt a potenciált, amit a City Taxinak tulajdonítotok, még hízelgőnek is vehetném. Ma amikor, pártok, frakciók patikamérlegen méricskélik a támogatandó ügyeket, túl szép lenne, ha ekkora ereje volna a szavamnak, vagy a City Taxinak. Ha ez egyébként így lenne, akkor megkérdezhetnétek, mi tartott ezen 3 évig?
Nincs jogom tanácsokat osztogatni, de ha egy belefér, akkor azt ideírom. Az igazi Szakszervezetek ereje a Tagságban és az érdekérvényesítő képességben van. Amennyiben valóban akkora az elutasítás, amekkorát a fórumon található beírások mutatnak, akkor azt a minisztérium tisztségviselőihez kellene eljuttatnotok. Nem a City Taxi vezetőit, vagy a többi érdekképviselet vezetőjét kell győzködnötök, vagy megzsarolnotok, hogy változtassuk meg a véleményünket. Ha valóban úgy van, ahogy Farkas úr állítja, akkor be kell jelentkeznetek Székely Úrhoz és azt kell mondanotok, mindegy mit akar pár cég és 5 érdekképviselet. Mi ugyan egyedül maradtunk, de van mögöttünk 3000 ember. Mert ugye, Farkas Úr ezt állítja.
Végezetül köszönöm, ha megjelenhet a válaszom, illetve sokat segítene a közös ügyünkön, ha ott keresnétek az "ellenséget" , ahol van.
Valamint, ha az én, vagy a Mi felelősségünket firtatjátok, akkor a mostani demonstráció szervezőinek a felelősségén is elgondolkozhattok. Nekik, Nektek nincs felelősségetek?
Ismét odadobtok minden megegyezési lehetőséget egy vélt, vagy valós vállalkozói kör nyomásának. Korrekt hozzáállás-e egy érdekképviselőtől, hogy a saját 16 éves autójának az üzemben tartása miatt odadob minden eddig kiharcolt lehetőséget, mert Ő tavaly 1 millió forintot elköltött az autójára. Ez a többség érdeke és a szebb jövő? Mert, ha igen, akkor valóban mi ülünk rossz irányban a lovon. De ha nem, lehet, hogy Nektek kellene megfordulni.
Nagy segítség lenne még a szakmának, ha kompromisszumokat kötnétek és a nagyobb célok elérése kedvéért (tarifa, biztos egzisztencia, kiszámítható szolgáltatás és ez által nagyobb bizalom az utazóközönség felől) együtt elgondolkoznánk a nagy többség számára megfelelő megoldásokon.
Azt pedig akár tetszik, akár nem, ellenségképeket gyártva, gyűlöletet szítva nem lehet.

Köszönöm, hogy elolvastátok a gondolataimat.


Budapest,2013-02-24.

Üdvözlettel és Tisztelettel: Tamás Miklós

tomajer válasz |       2013.02.24. 09:05:42  (1761)
Elnézést, hogy elaludtam.
Ha tudtam volna, hogy még éjjel ekkora megtiszteltetés ér bennünket, bizony fennmaradok.

De így csak most tudok érdemben reagálni.

Persze előbb megiszom a kávém.


Azért egy mondatot még kávé előtt:

Elfelejtetted elmagyarázni, nekünk egyszerű halandóknak, hogy az OTSZ, és a City taxi miért támogatja az autók tíz éves korhatárát??? Mi az az előny, amiért ezt érdemes támogatni?


Merthogy itt arról van szó. A minisztériumi egyeztetésen azt a feladatot kaptuk, hogy alakítsunk ki közös álláspontot arról, hogy mi az amit a taxis oldal szeretne!

Erre volt hivatott, a hétfői ülés. Nem volt kényszer, nem volt alku és senki nem garantálta, hogy amit itt leírunk úgy is lesz. Csak annyi volt a feladat, hogy mondjuk meg mit fogadunk el, és mit nem a rendelettervezetből.

Ebből adódik, hogy teljesen logikusan, a "taxis oldalnak" a tíz éves korhatárt is el kellett volna utasítania. Mert a szigorítások erőltetése, torkunkon való letuszkolása, a másik oldal feladata.

Nna ehhez képest, ezen az "érdekképviselők vagy micsuda" egyeztetésén kaptuk a pofánkba, hogy az OTSZ, és a City Taxi nemhogy nem ellenzi, de kifejezetten támogatandónak tartja a munkaeszközeink azonnali kimustrálását.

Amikor feltettem a kérdést arra vonatkozólag, hogy azon Citytaxisokkal mi lesz, akik sokunkhoz hasonlóan nem fognak tudni megfelelni ennek a feltételnek, azt a választ kaptam, hogy majd a City Taxi segít a kollégáinak, és megteremti a lehetőséget, hogy a Citytől lehessen hosszú távra autót bérelni.

Köszönjük emese!

Ezt a segítséget ma is sokan megadják nekünk!!! Mennyiben más droid a City droidja, mint a többi? Költői kérdés volt.


Nna menek kávézni, és újra elolvasni megtisztelő írásodat.

tomajer válasz |       2013.02.24. 11:30:54  (1774)
Gáborral ellentétben, én viszont akkor végigmennék a leveleden. Lesz akinek ismerős lesz a stílus:-)

"Azt, hogy hogyan került fel a levél a fórumra kár boncolgatni. "

Nem kár. Bizony nagyon érdekes lehet ki juttatta el, pont egy olyan emberhez, akiről köztudott, hogy nem fogja tőlem megkérdezni, felteheti e?
Aki eljuttatta, az legalábbis a Metál szerint a ti oldalatokon áll... viszont elég jól kiigazodik, a mi kis játszóterünkön.

Nem akartuk a nyilvánosság elé tárni, a határidő lejárta előtt. Mert mi tisztességesek vagyunk.


"Különösen hetek múlva válik érdektelenné az, hogy ki adta le az első lövést. Szerintetek nyilván mi, az egyeztetéseken tanusított hozzáállásunkkal.
Szerintem Ti, az erősen megkérdőjelezhető tartalmú ultimátummal. "


Miért? Tán neeem?

"A levél tartalmához engedjetek meg pár észrevételt. Azzal kezdem, hogy elképesztőnek tartom a rengeteg csúsztatást és dezinformációt, amit egy írásban felsoroltok.
Vegyük inkább pontról pontra:
Mi követünk el nagy hibát? Kissé amnéziás a hozzáállásotok. Nem úgy kezdődött lassan három éve ez a cirkusz, hogy elviselhetetlen az árháború?
Nem azzal házaltatok (nem Ti, mert a TGFSZ még sehol sem volt), hogy tönkre mennek a vállalkozások? Nem az volt az általános vélekedés, hogy a telefonszám tulajdonosok rátok kényszerítik a gazdaságtalan, veszteséget termelő tarifákat?
Nem arról írtatok a fórumokon, hogy mikor lesz végre taxis törvény, mikor szabályozza már végre valaki a szakmánkat?
Hiszen tíz éve hozzá sem nyúltak a rendelethez?
Mikor oldják meg végre a szakma 20 éve szajkózott problémáit? A tarifát, a drosztok számát, az ellenőrzést és a létszámunkat.
Mikor jön el az az idő, amikor egy taxis biztonsággal választhat céget? Mikor lesz az, hogy egy esetleges cégváltásnál, a vállalkozó visszakapja befizetett kaucióját?
Mikor jön el az az idő, amikor egyenlő feltételek teremtődnek a piacon? Mert nem ugyanazok a közterhei a soha semmilyen járulékot nem fizető vállalkozónak és taxiscégnek, mint a tisztességesen adózó és teljes munkaidőben alkalmazottakat foglalkoztató vállalkozásoknak. Mert finoman szólva, ebben a tekintetben is elég szabadszellemű a piac.
Remélem, nem cáfoltok meg abban, hogy Ti is azt állítottátok, sokan vagyunk és sok a taxi Budapesten.
Azt hallottuk, hogy alacsony és elviselhetetlen a tarifa.
Soha nem látott lazaság és szabad rablás uralkodik a városban. A drosztok megközelíthetetlenek, az ellenőrzés nulla, az elképesztőek a túlszámlázások és a hiénázás. A taxizás egész évben hálás témája a médiának a szabadon értelmezett tarifa alkalmazás okán. Nyugati- Parlament 6000 Ft., Keleti - Százados út 23 000 Ft, igaz, borravaló nélkül.
Arról olvashattunk és persze tapasztalhattuk, hogy a kiszámíthatatlan szolgáltatás miatt a lakosság elriad a taxizástól. Egy taxit leinteni a Kőrúton egy gyengébb idegzetű embernek egy afrikai Szafarival ér fel. Ez persze mára sem változott sokat. Nyilván megerősítitek, hogy az utcai beülések gyakorlatilag megszűntek.
Ezeket hallottuk és éltük át, illetve azt, hogy meddig tűrünk, ki tesz végre valamit és mikor?
Igen, magam is elvállalom, kilincseltünk a városnál, a pártoknál, (mivel közeledtek a választások 2009) és a minisztériumban. A pártokról annyit, hogy mindegyik egységesen és külön-külön is megígérte, rend lesz Budapesten.
Eltűnnek a hiénák, lesz korrekt, gazdaságos tarifa, rendezik a létszámot, új drosztokat nyitnak. Mentségünkre legyen mondva, mi sem hittünk a mesében. Abban viszont igen, hogy változásokra van szükség, szabályozás kell.
Be is igazolódott az aggályunk, mert az a folyamat, ami akkor elindult, mára kiteljesedett. 6000 vállalkozóból, mára már 3000 sem maradt. A gyenge szabályozást kihasználva, bebuktatott, csődbe vitt cégek másnap újra indulva zavartalanul folytathatják a taxi tevékenységüket.
A korrektül szolgáltató vállalkozókat megfojtotta az alacsony tarifa. Az emelkedő üzemanyagár, a duplájára növekedett járulékok, a tagdíj és egyáltalán minden egyéb körülmény együttes hatása súlyos helyzetbe hozta az egész piacunkat. Ne feledkezzünk meg a recesszióról, az egyre kevesebb utasról, a turizmus hanyatlásáról. Ehhez párosul az egyre alacsonyabb tarifa, az okos taktikusoknak köszönhetően.
Ezt akarjátok a City-n leverni? Azt, hogy tenni akartunk és akarunk valamit, mert ennek tragikus vége lesz, vagy már van? Ez a Tamás, a Bősz, vagy a Metál bűne? "


Tessék mondani, ezek melyik pontok voltak a mi levelünkben?

És nemutolsó sorban tessék mondani, ezek közül melyiket oldja meg az autók 10 éves korhatára?



"Tegyétek, bár remélem lesz közöttetek néhány Kollégám, aki ezeket a gondolatokat elolvasva kicsit elgondolkodik. Ki is az igazi ellensége a szakmának, kinek a koporsóját kellene végig hordozni a városon? Hozzá kell tennem a „koporsós performance” már akkor is ízléstelen volt, amikor először bedobtátok. Nem beszélve az időzítésről, az egyházi ünnepről.
Javaslom, hogy égessetek el egy képünkkel feldíszített szalmabábút és Tomajer szaktárs előtte szurkáljon kötőtűt a figura szívébe. Az is nagyot szól. "


Fránya képzavar.

Miklós!
A koporsóban mi vagyunk. Ti csak ácsoljátok (még) aztán majd szépen zokogva viszitek a vállatokon.....

... tehát, no kegyeletsértés, no fenyegetés... legfeljebb önsajnálat.
A cikk és a demonstráció címe: IN MEMORIAM BUDAPESTI MAGÁNTAXI


"Lassan feltehetné azt a kérdést is valaki közületek, hogy nem hiányzik-e az a több milliárd forint bevételkülönbség a pénztárcátokból, ami a negatív árspirál többéves eredménye és vesztesége lett. Akár egyénenként egy új kocsi beugró ára.
Amit havi 1 millió utassal számolva a szakmánk kérés nélkül az utas zsebében hagyott. Talán éppen ebből lehetett volna fejleszteni, kocsit cserélni, vagy járulékot fizetni. Esetlegesen, mint sokaknál, ebből az összegből lehetett volna VÁLLALKOZÓNAK maradni. "


Pontosan.
Tehát, irreális ma azt követelni tőlünk, hogy azt a pénzt amit a fuvarszervezők jóvoltából az utasoknál hagytunk, most rángassuk elő a cihából!!!


"És így el is értem a második mondathoz. „Ellenséggé tettetek bennünket.” "

Ez gyors volt:-)))

Akkor tán innen, mehetünk is pontról pontra?!?


"Ez jól hangzik, bár én nemhogy ellenségnek, még ellenfélnek sem tekintettelek soha Benneteket, "

... hááát... ez lehetett a baj!!!

Magyarul: Nem tekintettél minket ellenfélnek, úgy gondoltad azt tehettek, amit akartok velünk?


"....mert azt hittem, hogy egy a cél és egy oldalon állunk. Mert a piacon egyedüli taxis cég vagyunk, amit taxisok tulajdonolnak, taxisok vezetik és a taxisok érdekeiért dolgoznak. "

Mi is így gondoltuk. Tévedtünk:-(

"Legalábbis a többségért, hiszen naivitás azt feltételezni, hogy mindenki megelégedésére lehet döntéseket hozni. Mindig sérül egy réteg. "

Ezt a többséget definiáljuk már kérem!

Mert szerintem még a Cityben sincsenek többségben azok, akiknek mondjuk hét-nyolc évnél fiatalabb autója lenne!!! A Cityn kívül, meg ... hajajajjjjj!!!


"A City Taxi belső ügyeit kissé lazán és sajátságosan kezelitek, Tisztelt levélírók. Ha azt mondom, hogy a fele sem igaz és butaságoktól hemzsegő az állításotok, akkor nagyon finoman fogalmazok.
Azzal kell kezdenem, hogy nem sok közötök van a belső dolgainkhoz, különösen azért, mert semmilyen beszámolni és elszámolni valónk nincs felétek. Megvan erre a saját fórumunk és a Tagság lehetősége, aki az évenkénti Közgyűléseinken elfogadja, vagy elutasítja a beszámolónkat. Így működünk immár 30 éve és remélhetőleg még nagyon sokáig.
Azt a zsarolást és fenyegetést, amelyet ez a levél sugall, visszautasítom. Azt különösen, hogy Tomajer Szaktárs telefonon megfenyeget, ha nem vonjuk vissza a 10 éves korhatár támogatását, akkor a City Taxi Tagsága majd levonja a konzekvenciát. "



Hát őőőő... a City belső dolgaihoz nekünk ugyan tényleg nincs, de azért az nem olyan nagy baj ugye, ha a Citys kollégák is megtudják, hogy a vezetőik droidot akarnak belőlük csinálni, mert most ez a trendi???

.... és ez nem fenyegetés volt. Tényközlés.


"Miután nyilvános ez a levél, gondolom, e vádak és rágalmak csak egy célt szolgálhatnak. "

Nem!
A levél nem volt nyilvános. A levél, a "ti oldalatokról" szivárgott ki!!!


"Érthetetlen számomra, hogy miért akarnánk megszabadulni az „Alapító Atyáktól”? Különösen a tisztességben megőszült autóiktól? (fehér, vagy ezüst) "

Elmagyarázzam??? :-)

Elfelejted Miklós, hogy az elmúlt években sokatokkal sokat beszélgettünk.....


A megőszült, pedig csak egyszerűen költői akart lenni... nem, nem a fehér és szürke autókra gondoltunk!!! :-D


"Sajnos már csak négyen vannak, egyébként szebbnél szebb autókkal. "

Itt sem kell szó szerint venni. Ebből a szempontból, nyugodtan odaveheted szinte a teljes szövetkezeti tagságot.

Nem véletlen, hogy régesrég nem csináltatok belső korhatárt.... ők nem szavazták meg!
Vagyis magukra nézve nem szavazták meg, hisz az új belépőkkel szemben tudtok kemények lenni....


"Ha már ilyen szépen feldobtad a labdát, hadd sztároljam a cégünket, hadd dicsekedjek el a „vívmányainkkal”. "

GRATULÁLOK!

De tényleg. Le a kalappal.




"Elérkeztünk az „ámokfutásunkhoz”, amely számotokra, ahogy kivettem, egy igazi ponton csúcsosodik ki. A 10 éves korhatáron. "


Végre. Hisz erről beszélünk!!!

"Itt sem állhatom meg, hogy a múltról ne beszéljek. Lehet ezt nekünk tulajdonítani, de egy kis korrektség még Tőletek is beleférne a levélbe.
Hiszen megkésve, de sokszor részt vettetek az egyeztetésben. Igaz, sokszor el sem jöttetek, ha eljöttetek késtetek, ha időben ott voltatok, akkor korábban távoztatok.
Az is tény, hogy szinte elő sem fordult, hogy egymás után két ugyanazon személy vett volna részt a megbeszéléseken.
Csak a mozgalomban használt neveket idézhetem, akikkel szerencsém volt találkozni az utóbbi két évben.
Farkas Úr, Tomajer Úr, Szálka Úr, Fárbás Úr, Telegdy Úr, Skriba Úr, Kovács Úr (bocs, ha valakit kihagytam). "


Hááát már megint nem arról beszélsz?!? :-)

De sebaj. Ezt is át kell beszélni. Metál úr is említette.

Nna sz'al veletek ellentétben, mi nem fix fizetésért, az íróasztalnál ülve végezzük ezt a tevékenységet.
Igen a kollégáink ideje, szűkreszabott, mert mellékesen meg kell keresniük az utcán a kenyérrevalót is..... persze lehetnék kicsit demagóg is..... háááát.... leszek is:
A felsoroltak között, van aki droiddá vált e tevékenységgének köszönhetően, van aki infarktust kapott, és kórházba került.... folytassam???


"Komoly feszültséget okozott közöttünk az évek alatt folyó egyeztetéseken a kiszámíthatatlanságotok, az ahogyan bármilyen megegyezést és megállapodást követően, visszatérve a választókörzetetekbe, homlokegyenest megváltoztattátok a véleményeteket.
Ez legalább tízszer fordult elő."


Hááát a demokrácia már csak ilyen.
Mondják is, hogy sokkal hatékonyabb a diktatúra, mert az van amit a főnök mond, "oszt jónapot" ....:-)
Nna sz'al, gyaníthatóan volt olyan, hogy valamiben a "többségi" véleményetek meghátrálásra kényszerítette a "mi" tárgyalónkat, aztán a sajátjai közé visszatérve, azzal kellett szembesülnie, hogy leharapták a fejét...... ezt nevezik, választói visszacsatolásnak. és bizony akkor ő kénytelen változtatni az álláspontján.

Ide kapcsolódik, hogy ez az "ultimátum" is ezért íródott. Reméltük, hogy ti is "észheztértek" tőle. Hisz a ti fejetekről se esik le a korona, ha netán megváltoztatjátok az álláspontotokat, ha elég erős a "választói" nyomás.


"Többek között ettől volt és van az, hogy bármilyen megbeszélésen veszünk részt, az az első rúgás felénk a hatóságoktól, döntsük már el végre, hogy mit akarunk és amellett legalább egy hétig tartsunk ki. "

Hááát igen.
Ezért volt, hogy sokszor elveinket félretéve belementünk olyan alkukba (veletek) amibe nem kellett volna. Figyelmeztettek bennünket kívülről, hogy magunk alatt vágjuk a fát, de sajnos, én magam is sokáig azt mondtam, hogy az EGYSÉGES ÁLLÁSPONT fontos, és megér némi áldozatot.
Ide jutottunk vele....

Más: Mi lett volna, ha ti próbáltatok volna meg olyan álláspiontot elfogadni, ami a taxistársadalom falódi többségének a véleményét fejezi ki???
Khmmm... ez fel sem merült:-(


"Visszatérve a sírásáshoz és az ámokfutáshoz:
Legalább azt el kellene ismernetek, hogy ez az életkori meghatározás egy alku része volt. "


Itt, ezen a tanácskozáson nem volt alku része!!!

Mint az elején leírtam, itt az volt a feladat, hogy az érdekképviseletek álláspontját határozzuk meg.
Nehéz úgy alkudozni, hogy már eleve olyat kérek, amit az alku folyamán kellene majd... engednem.
Tehát, újra mondom. A hétfői tanácskozás, az érdekképviseletek tanácskozása volt arról, hogy ők mit támogatnak, és mit nem a rendelettervezetből.

A TGFSZ-en kívül minden "érdekképviselet" támogatta a 10 éves korhatárt.

TÁMOGATTA... ízlelgessük a szót.... :-(


"Mellesleg én határozottan emlékszem arra, amikor még támogattátok a 10 évet. "

Igen... biztos lehetett olyan pillanat, amikor valamelyik tárgyalónkat sikerült sarokba szorítanotok...

"Volt ilyen megnyilvánulásotok, talán éppen valamelyik demonstráción. "

Ezt kevésbé hiszem, mert szétcincáltak volna bennünket apró kicsi darabokra. To'od, mi itt a valódi taxisok között élünk!!!

"Talán arra is emlékeztek, hogy a mi igényeink mellé (tarifa, droszt, létszám, ellenőrzés) a város és a minisztérium elsorolta a feltételeit.
Minőségi szolgáltatást kért, egységes megjelenést, életkori, teljesítményi korlátokat várt el. A cégek működését szabályozó megszorításokat épített a rendeletbe. "


Újra leszögezném: Ez a megbeszélés, az "érdekképviseletek álláspontját" volt hivatva írásba adni!!!

Tehát, semmilyen előzetes feltételnek nem kellett megfelelni.
Azon nem rugóznánk most veletek, ha az érdekképveseletek, vállt vállhoz vetve küzdöttek, de mégis bevezeti a hatalom amit akar. Akkor a hatalommal próbálnánk keménykedni. Ti azért kerültetek képbe, mert ti támogattátok a 10 éves korhatár bevezetését.... minden szakmai indok nélkül.
To'od, ha a hatalom ír, mond ilyen állatságot, betudjuk annak, hogy nem ért hozzá, ... ha ti mondtok, akkor nehéz mentséget találni!!!


"Nem mentve magunkat és semmiképpen sem vitatkozva Metál Úrral és az elhangzottakkal, én máshogy emlékszem. Nem a City Taxi ötlete volt, mint ahogyan a motor teljesítményének a meghatározása, a képzés, vagy a vizsgák beemelése sem. "

Ronda csúsztatás... khmmm... mellébeszélés. A kamara honlapjáról (és persze a hallotaxiról) letölthetőek, az első beadványaitok.....


"Súlyos feltételekről indultunk. Például a kizárólagosan taxi üzemmódban használható gépkocsi javaslat is elhangzott, illetve az 5 éves üzemben tartási korhatár. (remélem ezt is megerősítitek!)
Igaz, a 20 év is és a 18, meg a 15 is. Illetve az általatok most támogatott, végtelenített üzemmód. "


Igen.
Sok sok mégnagyobb állatság is elhangzott....


"Az a tiszteletteljes kérdésem, az érdekképviseleti szempontokat maximálisan figyelembe véve, hogy az utas érdekével ki foglalkozik? "

Háááát... igennn!


Kardinális kérdés....

Mondjuk a hatalom? A fogyasztóvédelmi felügyelet? Az utasok érdekképviselete? :-)

Nna komolyra, mert így nem élünk meg.

Magyarázd már el nekem Miklós, miért az utasok érdeke, hogy tisztességes állapotú, tizenéves felső kategóriás autók helyett, lepusztult, (a felső kategóriás árából vásárolt) hét nyolc éves alsó kategóriásokkal utazzon???

Levezetem, ha nem értenéd:

Van egy autója a taxistának. Nem felel meg, mert öreg. Kitolja az autópiacra, és eladja. Kap egymilliót. Felmegy a használtautó.hu-ra, és megnézi mit kap érte. Borítékolhatom, hogy Dácia Logan, Citroen Picasso, és legfeljebb, Laceti ami szóba jöhet, ezek közül is a hét nyolc éves.
Vesz egy ilyet, betaxizza.. (már azzal elbukik vagy kétszázezret) és dolgozik tovább... csak már nem egy automata minden igényt kielégítő mercedesben (igen a sajátomról beszélek) ül, hanem egy pusztulatban.

Nna visszatérve az utasok érdekeire: Ez miért jó az uatzóközönségnek???


"Kérlek Benneteket, ne a demonstrációkon felvonultatott (én is ott voltam) nagyon jó állapotú 10 év körüli autókra gondoljatok, hanem arra a rengeteg lepusztult gépkocsira, ami szégyent hoz a szakmánkra. "

Kijelenthetem, hogy európai viszonylatban a német nyelvterületet leszámítva Budapest taxiparkja magasan veri az átlagot.
Nincs mit szégyellnünk, a Francia, Olasz, Spanyol, stb. taxiflottákhoz hasonlítva.
De még a német nyelvterületen sem szabályozzák az autók életkorát!!!


"De maradjunk a 10 évnél. Tényleg tisztelettel kérdezem, meddig kell használni egy munkaeszközt? "

Ameddig a vállalkozás úgy nem ítéli, hogy telik neki újra.

Ilyen egyszerű ez.

Felháborító, hogy neked is el kell magyaráznom:

Egy taxist nem kell kényszeríteni, hogy jó autót vegyen!
A taxis, ha teheti erőn felül is jó autót vásárol, mert szereti az autót, mert benne ül napi 12-16 órát, mert reméli, hogy a jó autóval eggyel több fuvarja lesz!

Emlékezzünk, az alufelnis, kagylóüléses, sportkormányos, cd rádiós, wunderbaumos 1500-ös zsigákra! :-)
Tehát, ha a taxis mégsem vesz új autót, akkor az azért van, mert már erőn fölül sem képes rá.
Nézzük csak meg, a mai "új" autókat. Miből vannak? 10 évre felvett, nulla beugrós, svájci frankos hitelből!!! (a marhák, szegények)
Ne azt tekintsük már etalonnak, aki annyira nem tudott számolni, hogy ilyenbe beleugrott. Nem Miklós, nem ő a "jó, a támogatandó" vállalkozó.
A jó vállalkozó tudja meddig ér a takaró, és nem nyújtózkodik tovább.
És most eddig ér.


"Egy két évesen lízingből leadott autót, még nyolc-kilenc évig taxi üzemmódban használva, mikor kell kimondani rá, hogy megszolgálta az idejét és meghozta az árát?
Ebben az autóban ekkorra 5-600 000 kilométer lesz. Minden porcikája már „elfáradt”. Mikor kelljen ezt cserélni? Soha, ezt nem gondolhatjátok komolyan. "


Nna persze egy kétévesen... de mi nem tudunk, és nem is fogunk tudni két éves tisztességes taxinak alkalmas autót megvásárolni.
Miklós!
Ez nem a City Taxi.
Mi hat-nyolc-tíz éves autókat veszünk.... megtekintve, értve hozzá, olyat ami tökéletesen megfelel a taxiszolgáltatás minden elvárásának. És onnantól kell neki az árát behoznia!!!
.... és ez a mai, a hozzászólásod elején vázolt körülmények között, nem megy gyorsan!!!



"Van még egy érdekes megközelítés, amely mellett egy demokráciában Ti sem mehetnétek el. Mégpedig az Érdekképviseletek véleménye, a szavazások és a többségi vélemény. "

Most már csak az "érdekképviseletek" definícióját kéne tisztázni! :-)

De semmi baj. Nyugi. Mi is tanulunk.


"Ez már csak így működik nagyon sok országban. A hatóságok, az önkormányzatok és a törvényhozók a szakma és az érdekképviseletek, a szakszervezetek véleményét kérik ki. "

Csak ebben, valami fortélyos módon az egyetlen taxisokat képviselő szervezetet kisebbségnek minősítik....


"A mi esetünkben szintén, akár tetszik ez nekünk, akár nem. A kedvetekért sem fogják végigkérdezni a Keleti pályaudvar előtt álló Kollégákat, hogy mit is gondolnak a szakma változásairól.
Erre vannak az Érdekképviseletek, a Szakszervezet és a Kamara. Esetleg megkérdezik még a cégek vezetőit, akik több száz alvállalkozóval mégiscsak formálják a piacot. "


Csak ebben, valami fortélyos módon az egyetlen taxisokat képviselő szervezetet kisebbségnek minősítik....

"Ezt a befolyást, ezt a potenciált, amit a City Taxinak tulajdonítotok, még hízelgőnek is vehetném. Ma amikor, pártok, frakciók patikamérlegen méricskélik a támogatandó ügyeket, túl szép lenne, ha ekkora ereje volna a szavamnak, vagy a City Taxinak. Ha ez egyébként így lenne, akkor megkérdezhetnétek, mi tartott ezen 3 évig? "

Nincs is neki akkora ereje. Csupán arra fussa, hogy a valódi érdekképviseletet háttérbe szorítva úgy próbáljon tenni, mintha ő (te, ti) képviselné a SZAKMÁT:-(
Ezzel elérve, hogy a jogalkotó, még ha jószándékú is lenne, úgy táncoljon ahogy ő fütyül!

"Nincs jogom tanácsokat osztogatni, de ha egy belefér, akkor azt ideírom. Az igazi Szakszervezetek ereje a Tagságban és az érdekérvényesítő képességben van. Amennyiben valóban akkora az elutasítás, amekkorát a fórumon található beírások mutatnak, akkor azt a minisztérium tisztségviselőihez kellene eljuttatnotok.
Nem a City Taxi vezetőit, vagy a többi érdekképviselet vezetőjét kell győzködnötök, vagy megzsarolnotok, hogy változtassuk meg a véleményünket. Ha valóban úgy van, ahogy Farkas úr állítja, akkor be kell jelentkeznetek Székely Úrhoz és azt kell mondanotok, mindegy mit akar pár cég és 5 érdekképviselet. Mi ugyan egyedül maradtunk, de van mögöttünk 3000 ember. Mert ugye, Farkas Úr ezt állítja. "


Meg fogjuk tenni. csak előbb szerettük volna elérni, hogy az érdekképviseletek közös álláspontot képviseljenek, a taxisokat hátrányosan érintő kérdésekben.
Tévedtünk.
De a ...... a karaván halad....


"Végezetül köszönöm, ha megjelenhet a válaszom, ....."

Itt mindig mindenkinek a véleménye megjelenhet. Ez az a fórum, ahol a taxisok megbeszélik a dolgaikat. Ha leereszkedik közéjük egy "potentát" akkor hálásan megvitatják vele a problémás dolgaikat.... persze az ő sajátos keresetlen stílusukban... :-)

"illetve sokat segítene a közös ügyünkön, ha ott keresnétek az "ellenséget" , ahol van. "

Keressük Miklós! És meg is fogjuk találni!:-)

"Valamint, ha az én, vagy a Mi felelősségünket firtatjátok, akkor a mostani demonstráció szervezőinek a felelősségén is elgondolkozhattok. Nekik, Nektek nincs felelősségetek?
Ismét odadobtok minden megegyezési lehetőséget egy vélt, vagy valós vállalkozói kör nyomásának. "


De van.
Nem lett volna szabad eddig hagyni elfajulni a dolgokat. Gyorsabban, rugalmasabban kellett volna a módszereitekhez alkalmazkodnunk.
Sajnálom... hibáztunk!


"Korrekt hozzáállás-e egy érdekképviselőtől, hogy a saját 16 éves autójának az üzemben tartása miatt odadob minden eddig kiharcolt lehetőséget, mert Ő tavaly 1 millió forintot elköltött az autójára. Ez a többség érdeke és a szebb jövő? Mert, ha igen, akkor valóban mi ülünk rossz irányban a lovon. De ha nem, lehet, hogy Nektek kellene megfordulni. "

Kikérem magamnak!!! Csak 15. :-)

Tudod, Miklós, nem te vagy az első itt, aki ezzel próbálkozik. Meg lehet próbálni ezt az én személyes ügyemnek beállítani (hisz természetesen az is)
De az én hitelességemet, nehéz megkérdőjelezni. To'd, sose voltam egyetlen cégnél se semmiféle "beosztásban"
Majd harminc éve tekergetem itt a kormányt, és élek a taxisok között. Én veletek ellentétben egy vagyok közülük. Az a baj, (és erről sokáig az ellenkezőjét gondoltam) hogy már te is elszakadtál a szakmától. neked sincs valós információd arról, itt kint mi zajlik. Sajnos ki kell mondani: Túl régen ülsz abban a székben.
Már cégtulajdonosként viselkedsz, gondolkozol és akként nézed a világot.
Ebben is tévedtem... ezt is sajnálom:-(


"Nagy segítség lenne még a szakmának, ha kompromisszumokat kötnétek és a nagyobb célok elérése kedvéért (tarifa, biztos egzisztencia, kiszámítható szolgáltatás és ez által nagyobb bizalom az utazóközönség felől) együtt elgondolkoznánk a nagy többség számára megfelelő megoldásokon. "

Eddig mást se tettünk. Most dörgölted az orrunk alá.
Csak eljutottunk arra a pontra, hogy nem a hatalommal kéne kompromisszumot kötnünk, hanem azokkal akik elvileg, nagy hangon deklarálva minket képviselnek!!!

Nna azt már nem!!!


"Köszönöm, hogy elolvastátok a gondolataimat. "

Köszönjük, hogy megosztottad velünk őket éjnek idején. Sajnáljuk, hogy meg kellett zavarnunk a pihenésedet.


Üdvözlettel és Tisztelettel:
Majercsik Tamás

Kelt, mint fent:-)



 

 

A téma részletes megvitatása, az: Átalakítják a TAXI fuvarozói jogszabályokat. ( MEGSZIVATNAK ) című topicban folyik.